Éljenek a fehér hollók

Itt volt Cameron, nekem mégsem az jutott eszembe, mi célja volt ezzel, hiszen az köztudott. Sokkal inkább az, vajon miért ne lehetne az Európai Unió jövőjéről elfogulatlanul vitatkozni?

Miért kell ezt a fontos kérdést szinte kizárólag az aktuálpolitika szemszögéből értelmezni?

Meg sem szólaltál még, máris kiosztották rád a szerepet, aszerint, hogy a neved alapján hová sorolnak.

Ha baloldali skatulyában laksz, mi mást akarnál mint föderatív Európát? Csökkentenéd a nemzeti szuverenitást, Brüsszel kezébe helyeznéd legfontosabb jogosítványainkat, a Himnuszt az Örömódára cserélnéd.

Ha a jobboldalra stempliznek be, lásd mint fent, csak épp mindenben a fentiek ellenkezője. Nemzetek Európája kell, éljen a mindent elsöprő nemzeti szuverenitás, vissza Brüsszeltől minden jogosítvánnyal, kétszer énekeljük el a Himnuszt (három a magyar igazság, tehát hozzá még plusz a Szózatot), s egyszer sem az Örömódát.

Pedig – ha nem is feltétlenül veri nagydobra – a baloldalon sem mindenki híve a föderációnak, és a nemzetek Európáját sem mindenki akarja a jobboldalon.

Merthogy az alternatíva – a „merre tovább?” ebből a mai se-se állapotból – alighanem csupán mérsékelten ideológiai jellegű.

Melyik biztosítaná jobban Magyarország érdekeinek érvényesítését? – így szólna a legfontosabb kérdés.

Előnyös-e nekünk, s általában a kisebb országoknak a föderatív szerkezet? Növeli-e a döntési kompetenciát, erősíti-e a lehetőségeket, mennyivel szélesíti mozgásteret? Arányosak-e ezek az előnyök azzal a ténnyel, hogy egy föderációban mindenképpen halványodik a szuverenitás?

S ha mindenre pozitív a válasz (ami vitatható), még mindig ott a kétely: megvalósítható-e egy európai föderáció? Kontinensünk országainak gazdasági ereje, szociális helyzete, kultúrája     igencsak különbözik, szebben mondva, Európa nagyon sokszínű. Nyelvileg például valóságos Bábel. Bármiféle nemzetek feletti keretet húzni fölé, nem egyszerű. Sőt roppant nehéz. Legelőször is az európai szociális egyenlőtlenségeknek kellene valamelyest csökkennie, de hát nem csökkennek. Márpedig ha egy politikai közösséget a tartós szociális feszültségek bázisára építenének, az minimum utópia. Rossz vízió, amely politikailag csak fokozná a feszültségeket.

De vajon mi jobbat kínálna a nemzetek Európája? Ahol lényegében mindenki annyit ér, ahány „kiló”, ha csak nem bír valami fajsúlynövelő különleges tulajdonsággal is. Fenn lehet-e a gazdaság szó szerint határtalan világában a határokhoz kötődő, hagyományos nemzeti szuverenitásokat tartani? S kell-e egyáltalán? És ha igen, mert úgy gondoljuk, hogy nem csak lehet, de kell is, akkor milyen áron lehet és kell fenntartani? Szuverenitásunk felárazása nem éppen érdekeink jobb érvényesítésének, mozgásterünk bővítésének gátja-e?

De ha itt is pozitív a válaszok egyenlege, a kivitelezés lehetősége itt sem kételymentes. Európában nagy erők mozognak a föderáció irányába, tévedés azt hinni, hogy ideológiailag ezek ilyen vagy olyan oldaliak. A gazdaság logikája tereli e felé Európát, és ez erős faktor, legalább olyan erős, ha ugyan nem erősebb, mint a nemzeti társadalomé. De még nem dőlt el, melyik kerekedik felül, illetve még nem körvonalazódik köztük ésszerű kompromisszum. Még nem bizonyosodott be, hogy a nemzetek Európája a világgazdaságban versenyképes-e. Igaz, az ellenkezője se.

Szóval ezek az igazi kérdések, de a vitáinkban egyelőre ezek még fehér hollók.

Kár.

Sokasodniuk kellene.

Galló Béla

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá