Kezdenek Európához hasonlítani

A német választások eredményeiben semmi meglepő sincs. Féligazság, hogy a három tartományban Merkel asszonyt a migrációs-politikája miatt büntették a szavazók. Korántsem csupán erről és nem csak róla szólt a múlt vasárnap. A mélyben ennél összetettebb folyamatok zajlanak.

A jó ideje tartó és a világválság után sem módosuló neoliberális gazdaság-és társadalompolitika a fejlett Európában lassan, de biztosan rágja szét a korábbi jóléti modell minden szegmensét. Az európai középosztály magabiztos egzisztenciális közérzete már a múlté. A globalizáció számukra sem fenékig tejfel, a kelet-európai bővítéssel folyamatosan erősödik köreikben a szociális sovinizmus, most pedig a sokféle kockázatot hordozó migráns-áradat veszélyezteti amúgy sem acélos komfortérzetüket. A középosztály nyugtalan, márpedig a történelem álmoskönyve szerint sosem jó, ha a középosztály ideges.

A jóléti korszak reprezentáns pártrendszer típusa, a bal- és a jobbközép pártok váltógazdálkodásán alapult, s viszonylag kiegyensúlyozott politikai működést tett lehetővé. Ha valamelyik középpárt nem tudott egyedül kormányozni, akkor hol ezzel, hol azzal a kisebb párttal fogott össze, vagy extrém esetben egymással alkottak nagykoalíciót. Éppen a német politikai példázta klasszikusan ezt a modellt: egykor a liberálisok, később a zöldek alkották a középpártok kiegészítő partnerét, most pedig országosan éppen az extrém helyzet van érvényben: a jobbközép-balközép nagykoalíció.

Úgy fest azonban, már nem sokáig.

Az AfD (Alternatíva Németországnak) trendszerűnek mondható markáns erősödése félreérthetetlenül jelzi, hatalmasat reccsent az eddigi szisztéma. A német középosztály – s kiváltképp annak fiatalabb rétegei – módfelett elégedetlenek a hagyományos középpártokkal, s ennek ma már hangot is adnak. Nem rendszer-, hanem elitellenesek, ennyiben – eltérő vonásaik ellenére – hasonlítanak a fejlett Európa hasonszőrű új pártalakulataira. Illetve egyelőre éppen annyival gyengébbek még náluk, amennyivel Németország minden problémája ellenére politikailag még mindig az egyik legstabilabb ország Európában. Az egyik legstabilabb, ami nem azt jelenti, hogy megingathatatlanul stabil. Igaz, a radikalizmus erősödése itt megközelítőleg sem akkora, mint mondjuk Franciaországban, Skandináviában, Ausztriában vagy a Benelux-államokban, de a fenyegetés már jelen van, s vasárnap óta ezt a trendet nemigen lehet „átmeneti problémának” nevezni.

A két középpárt extrém nagykoalíciója aligha tartósítható. A németek abban is kezdenek Európához hasonlítani, hogy a középpártok univerzumának balközép része gyorsabban gyengül, mint a jobb oldala. Európa három meghatározó országában, Német-, Franciaországban és Nagy Britanniában a szociáldemokrácia súlyos identitásválsággal, és személyzeti problémákkal küszködik, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag milyen a pozíciója, ellenzékben van, vagy netán kormányoz-e.

A neoliberalizmus csókja a jelentéktelenség vírusával fertőzte meg az európai szociáldemokráciát, s ez utóbbi immunrendszere mintha egyszer s mindenkorra kapitulált is volna e ragály előtt.

Mindezt a vasárnapi három német tartományi választás is bizonyítja. Merkelék kudarca persze tagadhatatlan, noha a jobbközép erők a háromból egy tartományban győztek, a másik kettőben pedig a második helyet szerezték meg.

De mit szóljanak akkor a szocdemek? Nyertek ugyan egy tartományt, a többiben viszont a negyedik helyen végeztek, Szász-Anhaltban a CDU, az AfD és a Die LInke, Baden Wüttenbergben a Zöldek, a CDU és az AfD előzte meg őket. Ráadásul e két tartományban mindössze 10-13% közötti eredményt értek el, ami nem igazán néppárti nagyságrend.

Az a gyanúm, nekik lesz nehezebb az AfD-hez vándorolt középosztályi voksokat visszaszerezniük.

 

Galló Béla

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá