A „felesleges” emberekről – A háborútól a fogamzásgátlásig

A tudományos és technikai forradalom csodáival elárasztotta a világot, de a társadalomtudományok mintha még nem tudnák, hogyan kell az új lehetőségeket hasznosítani. Még az sem tudatosult, hogy a legfontosabb változást a fogamzásgátlás megoldása hozta. Még sehol sem olvastam, hogy a nők egyenjogúsága addig irreális, amíg a fogamzásról nincs módjuk dönteni. Ezt is csak a természettudomány és a piac oldotta meg.
Az osztálytársadalmakat az állította megoldhatatlan feladat elé, hogy a lakosság gyorsabban szaporodott, mint amennyire növelni tudja az eltartó képességét. A fogamzásgátlás megoldatlansága okán a túlnépesedést csak olyan társadalom tarthatta féken, amelyik növelte a halálozást, és üldözte az ember természetes tudásvágyát.
Bármily durván hangzik, a halálokozás és a tudásvágy üldözése objektív szükségesség. Nem volt olyan osztálytársadalom, amelyik nem növelte a halandóságot, és nem üldözte a tudásvágyat – mégsem kereste senki ennek az okát. Még azok sem, akik mindkettő ellen harcoltak. Sőt, a legjobbak mind az élet szentségét és a tudásvágy erényét hangsúlyozták. S nem keresték ennek a két károsnak tartott, minden társadalomra jellemző viselkedésnek az okát.
Márpedig ami minden osztálytársadalomra jellemző, annak objektív oka van, azt csak azzal lehet felszámolni, ha az okát megszüntetjük. A halálozás okozásának és a tudásvágy üldözésének a közös oka az volt, hogy a társadalmak lakossága gyorsabban szaporodott, mint amilyen gyorsan növelni tudta életterének az eltartó képességét.
Fajunk természetes szaporasága eleve akkora volt, amennyi gyermekvállalásra a gyűjtögető társadalomnak szüksége volt ott, ahol a várható életkor valahol a húszas évek közepe körül mozgott. Így élt fajunk mintegy 150 ezer éven keresztül. Csak úgy szaporodhatott, ha szinte minden élettérbe berendezkedett. Azokban – mivel gyűjtögetésből élt –, amelyekben az eltartó képesség tőle független volt.
Vajon fajunkat mi tette képessé arra, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodni tudott szinte minden természeti környezethez? Az ember az egyetlen faj, amelyik nem a darwini alapon, a mutáció és a szelekció útján, nagyon hosszú idő alatt, és új fajjá válva idomul a természeti környezetéhez. Az ember genetikailag ugyanaz faj marad, csak másként viselkedővé válik.
Az ember fejlett agyának köszönhetően, alig 150 ezer év alatt a természet ajándékaiból élő fajból a természetet szolgálatába állító fajjá vált. Ez a minőségi átalakulás annak köszönhetően történt, hogy a jégkorszak megszűnését okozó felmelegedés az életterek nagy többségében jelentős környezeti változással járt. Néhány élettérben az ott élők arra kényszerültek, hogy állatot tartsanak, gabonát termeljenek. Az új megélhetési mód azonban minőségi változást hozott az életükben. Ennek hatására indult meg az életkorának hosszabbodása.
Nem találkoztam még olyan társadalomtudományi munkával, amiben a szerző kellően hangsúlyozta volna az életkor meghosszabbodásának a jelentőségét. Pedig fajunk életében a legnagyobb változását a várható életkorunk meghosszabbodása okozta, és jelenleg is az okozza. Nincs olyan vadon élő faj, amelynek a várható életkora jelentősen változott volna. Nem így az emberé. A fejlett világban most született emberek életkora háromszor, négyszer hosszabb, mint amekkora a fajunk megjelenése idején lehetett. Történelmünk megértésében nagy segítséget jelentene az olyan grafikon, ami megmutatja, hogy az ember milyen várható életkor esetén milyen mértékben szaporodik – ha nem élhetne a fogamzásgátlás eszközével. A jelenkori tények azt bizonyítják, hogy a várható életkor az elmaradt világban is nőtt, és csak ezzel magyarázható, hogy a korábban egy-két ezrelékes maximális népesség növekedés, ma meg százalékos, vagyis tízszeresnél is gyorsabb.
A várható életkor hosszabbodását az emberiség szegényebb és elmaradottabb felében több tényező okozza. A fejlett társadalmak egészségügyi vívmányaiból sok minden – főleg az olcsó és egyszerű – eljutott az elmaradt világba is. A két legnagyobb természetes halálok, a gyermekhalandóság és a járványok visszaszorultak. A fejlett társadalmak igyekeznek megfékezni az elmaradt társadalmakban az erőszakos halálokozást. Hetven éve a fejlett világon belül nem volt háború, mert ott nemcsak megszűnt a túlnépesedés, de még a létszám is csökken. Ugyanakkor a fejlettek a haderejüket egyre inkább arra használják, hogy a túlnépesedő világban megakadályozzák a háborúzást.
Nagyon sokat mondana az olyan felmérés is, hogy a múltban a lakosság és a vagyon milyen arányú veszteségét okozták a külső és belső háborúk. Az elmaradt és túlnépesedő világ népessége ma a száz év előttinek mintegy tízszerese, a háborúzás okozta veszteségek aránya pedig talán a tizede sincs.
Jelenleg a fejlett világ, az emberiség ötöde nem szaporodik, nem háborúzik, elsősorban ezért egyre fejlettebb lesz.
Az emberiség másik ötödét jelentő Kína erőszakkal megállította a népességének növekedését.
Az emberiség nagyobb fele azonban elviselhetetlenül szaporodik, de a nem szaporodó gazdagok és erősek nem engedik, hogy háborúkban pusztítsa a népessége feleslegét. (Ez akkor is igaz, ha jól ismerjük a nagy fegyvergyártó lobbik érdekeit.) Ezért lesz az emberiség többsége viszonylag egyre szegényebb és egyre jobban túlnépesedő.
Ma az emberiség tizede sem él olyan társadalmakban, amelyek ugyan nem tudnak az élenjárókkal lépést tartani, de már nem túlnépesedők. Ilyenek szinte csak Európa délkeleti felén vannak.
Az emberiség jelenlegi helyzete azt bizonyítja, hogy csak azok a társadalmak lehetnek versenyképesek, amelyeknek a lakossága nem növekszik gyorsan, és a lakosság viselkedése puritán. Nem ismerünk olyan sikeres társadalmat, amiben a két előfeltétel egyike is hiányozna. Ennek ellenére, 1990-ig a puritán erkölcsű népek nagyobbik fele, a kínai nem volt sikeres, mert a népessége nagyon gyorsan szaporodott, és a gazdasági életet nem a piac szabályozta. Ezért a gyermekvállalást erőszakkal korlátozták, és a gazdaságukat piacosították. Ez az első 25 évben példátlan sikert hozott. Kiderült, hogy egy ország a fejlettség bizonyos szintje alatt demokratikus politikai rendszerben nem lehet sikeres.
Milyen szinten lehet sikeres a demokrácia? Az élenjárókhoz képest minél elmaradottabb a társadalom, annál kevésbé lehet demokratikus. Annak ellenére, hogy a történelem nem ismer olyan össznépi demokráciát, amely működött volna még szegény, vagy az élvonaltól jelentősen lemaradt társadalomban. A Nyugat liberális politikusai és társadalomtudósai ennek ellenére abban a tévhitben élnek, hogy a demokrácia a társadalmi fejlettség minden szintjén, minden kultúrában az optimális megoldás.
Az általános emberi jogok érvényesítése a sok, eltérő kultúrájú, nagyon különböző fejlettségű szinten lévő társadalmak számára ostobaság. Tudomásul kell venni, hogy a múltban azért nem voltak össznépi demokráciák, mert nem lehettek. Szükségszerűen voltak jogfosztottak – a rabszolgák, a jobbágyok, a proletárok, a nők –, és volt kis létszámú uralkodó osztály, mert az adott viszonyok között csak az volt működőképes.
A társadalomtudomány csak akkor lehet tudomány, ha tudomásul veszi: ami jellemző, annak objektív oka van. Aki azon változtatni akar, előbb keresse meg az okot, s ha megtalálta, azt szüntesse meg. Az okozat csak akkor szüntethető meg, ha megszüntetjük az okát.

A munkaerő világpiaca

Elmúlt hatvan éve, hogy a Szovjetuniótól ránk kényszerített rendszer javítási kísérletei során a munkaerő árujellegének megoldásánál elakadtunk. Mi akkor a munkaerő keresletét mesterségesen, ideológiai elvek alapján, a lehetséges kínálat fölé emeltük.
A problémánk már azzal kezdődött, hogy az ideológia nem volt hajlandó a munkaerőt árunak tekinteni. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a gazdaságpolitika az adott munkaerőnél lényegesen nagyobb keresletet teremtett. A kínálatnál nagyobb kereslet a vállalatokat a bérek emelésére kényszerítette. Ezt a gazdaság állami irányítása képtelen volt megállítani. Először nagyon ostoba módszerekkel próbálkoztak. A kifizethető bért az anyagköltség hányadában határozták meg. Ez arra kényszerítette a vállalatokat, hogy minél drágább, vagy több anyagot használjanak fel.
A következő kísérlet az államkötvények kötelező megvásároltatása volt. Vagyis az állam a megállíthatatlan bérkiáramlás jelentős hányadát államkötvények formájában visszakérte. Néhány év után azonban az államkötvényeket is törleszteni kellett.
A csapdahelyzetből a kimenekülést az infláció jelentette. Ez sem lehetett tartós megoldás.
A végső megoldást az átlagbér szabályozása jelentette. (Ha nincs megoldás, ez a legkisebb rossz.) Ez akaratlanul megoldotta a jelenkor legnagyobb foglalkoztatási problémáját: a gyenge minőségű munkaerő mesterségesen teremtett keresletét. Ezt akkor fel sem mértük, csak azt láttuk, hogy az átlagbér szabályozása lehetetlenné teszi a munkaerő javának érdekeltségét. Kialakult az a gyakorlat, hogy ha találtunk egy jó munkaerőt, azt csak akkor tudtuk megfizetni, ha ugyanakkor felvettünk két-három gyenge, alig hasznosíthatót is. Azt akkor még nem láthattuk, hogy az átlagbér ellenőrzése lehetetlenné teszi a leginkább hatékony munkaerő kellő megfizetését.
Ma már tudom: a piacos gazdaság legnagyobb hibája, hogy a munkaerő gyengébb ötödét, húszadát olyan drágán akarjuk eladni, amit nem fizetnek meg a munkaadók. Ezt mi akkor megoldottuk, de olyan áron, hogy a legjobbakat nem tudtuk megfizetni. Ma a fejlett államok legnagyobb politikai és gazdasági gondja a gyenge minőségű munkaerő foglalkoztatása.
Azt hamar megtanultam, hogy az országon belül általános probléma a jó munkaerő hiánya, a gyenge feleslege. Arra azonban a migrációs válság előtt nem fordítottam figyelmet, hogy ez világméretben – elsősorban a kultúrák között – nagyságrenddel nagyobb probléma. A szükséges adatokat ugyan ismertem, de nem raktam össze a várható hatását.
Az emberiség évente mintegy 70 millióval szaporodik, ezek számára kell a felnevelés és a vagyonnal való ellátás költségeit, a felének pedig munkahelyet biztosítani. Ráadásul ez a népszaporulat szinte teljesen az emberiség azon háromötödébe tartozik, amelyik egyre jobban lemarad. Ehhez még azt is figyelembe kell venni, hogy az emberiség gyorsan gazdagodó ötöde olyan távol-keleti országban él, amelyik eleve túlnépesedett, és nincs történelmi tapasztalata más etnikumok befogadásához. Befogadásra alkalmas valójában csak a protestáns Nyugat, az emberiség hetede. Európa ebből a szempontból sem egységes, mert a bevándorlókat csak a puritán gazdag államok érdeklik. Ennyi szám is elég ahhoz, hogy a túlnépesedő emberiség óriási többsége számára nincs bevándorlási lehetőség.
Még nagyobb problémát okoz, hogy a bevándorolni akarók 90 százaléka a puritán országok számára nem érték, hanem károkozó. Annak ellenére, hogy az érkezők többsége otthon az átlagnál értékesebb, tehát ahonnan eljön, ott veszteség, de veszteség a befogadónak is.
Ezért a menekültprobléma megoldása csak világszinten lehetséges. Mind a politikusok, mind a közgazdászok csak nemzetpolitikai szempontból kezelik a migrációt.
Mindenekelőtt az kellene figyelembe venni, mi az emberiség érdeke: csak a kiemelkedő képességűket kell fejlettebb országokba vinni. A nagy többségük otthon hasznosítható hatékonyabban. A többség számára a megélhetést hazájában kell biztosítani. Meg kell keresni azokat a munkafeladatokat, melyek hatékony elvégzése nem igényel fejlett infrastrukturális környezetet, azokat kell a fejletteknek kitelepíteni.
Ehhez néhány klasszikus példa – és egy ötlet.
Az irodai munkák ma már bárhol elvégezhetők, ha megvan a szükséges nyelvismeret. Ennek klasszikus példája az adatfeldolgozás. India legnagyobb devizabevétele ebből származik. Élnek azzal, hogy a vezetők tudnak angolul, a munkaerő pedig olcsó.
A kertészet számára a kedvező éghajlat és az olcsó képzetlen munkaerő fontosabb, mint a szállítási költség. Ennek klasszikus példája Kenya, ahol alig egy tucat holland kertészet termeli meg Európa virágigényének harmadát. Ehhez még elemi nyelvismeret sem kell.
A világraszóló példa pedig az, hogy az Egyesült Államok tömegáru igényének egyre nagyobb hányadát termeli meg Kínában.
A személyes elképzelésem a halfarmok telepítése az elmaradt világba. A túlszaporodó emberiség nagy többsége ugyanis tengerekben, belső vizekben gazdag, és a halfarmok üzemeltetése viszonylag sok képzetlen munkaerővel is hatékony lehet.
Az ellen, hogy a kiválókat mágnesként vonzza a fejlett ország, nincs védekezés. De azt meg lehet oldani, hogy ami lehetséges, azt azzal oldjuk meg, hogy nem az ember megy oda élni, hanem a munkahely megy a munkaerőhöz.

Kopátsy Sándor

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá