Appendix két ünnephez

Az Építők Napja hagyományosan június első vasárnapja, a Magyar Műszaki Értelmiség Napja pedig június 12., Bánki Donát születésnapja. A két ünnep szorosan összekapcsolódik.  

Talán kilendültünk a mélypontról

Dz építőipari szakma képviselői idén is ünnepeltek, életben tartva a több évtizedes nemes hagyományt, bár túl sok ünnepelni valójuk nem volt. Az építésügyben dolgozók száma az elmúlt fél évtized gazdasági apálya következtében jelentősen megcsappant, mérnöki irodák zártak be, a vállalkozásokat pedig a legsötétebb rém, a lánctartozások lehetetlenítették el, s szakemberek százai kerülnek az utcára… De a szakma töretlen optimizmussal vallja: volt, van és lesz a jövőben is ünnepelni valónk. Mindig lesznek, akiket köszönthetünk teljes szívvel, hiszen az ők áldozatos szellemi és kétkezi munkájától függ épített környezetünk. Nekik köszönhetjük épületeinket, hídjainkat és az útjainkat. Általuk válnak jobbá és szebbé városaink, településeink, s nem utolsó sorban szolgálják a patrióta gazdaságot, mert az építmények adják a nemzeti vagyon jelentős részét.

Gondokkal küzdünk, ezt mindenki tudja, nem szabad fölötte szemet hunynunk. Akkor ártunk igazán az országnak, ha – Illyés Gyula szavaival ­– elfödjük a bajt. Európa is gondok közt vergődik, a mi gazdasági kilátásaink sem rózsásak még, de már látszik kicsinyke fény az alagút végén. Az elmúlt hónapokban mintha kilendültünk volna a mélypontról, és remélem, hogy elkezdünk ismét építeni, építkezni. 2013 márciusában az építőipar termelése 9,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – ez áll a legfrissebb KSH-jelentésben. Ha megindulunk előre, akkor a félbehagyott épületek, a fölvonulási területeken magukra hagyott szürke betonvázak látványa egyszer s mindenkorra eltűnik majd a szemünk elől.

Az építőipar húzóágazata a nemzetgazdaságnak, mert más iparágak termékeit használja fel, építi be az építményekbe, ezáltal a foglalkoztatás növekedését hozza magával. Az építőipar fellendülésével új pályára állhat a vidék- és városfejlesztés, segítségével fölszámolható a többgenerációs munkanélküliség, amely óriási mentális teher a gazdaság és a társadalom számára. Tudjuk azt is, hogy szakképzetlen társadalmi csoportokat az építőipar föllendülése vezetheti majd vissza a munka, az értelmes élet világába.

Szerencsére már a brüsszeli támogatások fölhasználásában is fölkapaszkodtunk az uniós középmezőnybe, futottunk a pénzünk után, és egy jó hányadát elértük. Számtalanszor korholtam magam is az irányító hatóságokat emiatt, és örülök, hogy lett foganatja a mérnöktársadalom szavának. Amióta csak tagjaivá váltunk az Európai Uniónak, az összeurópai források fölhasználásával bajok voltak, pedig ennek korántsem kellene, kellett volna így történnie: az uniós pénzeknek ugyanis a nemzetgazdaságban kell hasznosulniuk. Elemi érdeke mindnyájuknak, mert ez jelenti a gazdaság többletforrásait. Jól és okosan kellene gazdálkodni ezzel a nagy fölhajtóerővel, motivációs tényezővel, és nem utolsósorban hatalmas pénzösszegekkel. Az oda nem figyelés, a hanyag munka és a késlekedés árát ugyanis nekünk kell majd közösen megfizetnünk. Minden uniós pályázatnak, kiírásnak csak egy célja lehet: az ország érdekeinek szem előtt tartása.

Jó gazdaságpolitikára, az uniós támogatások racionális felhasználására, munkahelyteremtésre és vállalkozásbarát intézményi szabályozásra van szükség. A mérnöki tudás, racionalitás és intelligencia kiaknázására, az építők munkájára támaszkodhat az ország. A magyar mérnöki tudás kiállta az idő próbáját, és a magyar mérnöktársadalom magas szintű tudáskapacitása mindenki számára elérhető. A mérnök tudásával, innovatív képességével új igényeket támaszt a társadalomban, miközben kielégíti az aktuális elvárásokat, hogy hozzájáruljon egy magasabb életnívó eléréséhez.

Tanulni élethosszig

A magyar mérnöktársadalom hetedik alkalommal gyűlt össze – ebben az évben a győri Széchenyi István Egyetemen –, hogy megünnepelje a Magyar Műszaki Értelmiség Napját. A rendezvény egyik célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a műszaki értelmiség szerepére a magyar nemzetgazdaságban, hangsúlyozva, hogy Magyarország csak akkor állhat stabil fejlődési pályára, ha a műszaki és természettudományos képzés területén markáns fejlesztési programok indulnak, melynek következtében nő az e területen tevékenykedő szakemberek társadalmi megbecsülése, javul a szakmai megítélése, presztízse. Tudjuk, hogy a világ egyetlen országa sem létezhet saját talajból sarjadt műszaki tudás nélkül.

A mi örökségünk pedig hatalmas, magabiztosan építhetünk rá: a magyar mérnöki tudás, kutatás és kutatás-fejlesztés eredményei, megvalósult alkotásai, gyakorlati és elméleti erőfeszítései szerte a világon beépültek a mindennapokba. Sok emblematikus alkotásunk született, sok híres konstruktőrünk van, akik hajdanán megalapozták az ország hírnevét. Mindenki le tudja mérni a mindennapi életben a műszaki értelmiség kreativitásával létrejött alkotások hasznát, fontosságát. A mérnöki és műszaki teljesítményekhez, a „mérnöki szem” mindennapi munkálkodásához azonban ritkán tartozik hozzá a reflektorfény, újabban még a legizgalmasabb felfedezések is alig lépik át a szakmák határait. Talán ezért is tapasztaljuk azt, hogy ma itthon alacsony a mérnöki munka tekintélye, és társadalmi apály övezi a mérnöki hivatást. Pedig a műszaki értelmiség tudása nemzetközi szintű, nagy kincs, európai versenyképességünknek ez a fundamentuma, és egyúttal Magyarország gazdaságának fellendítéséhez a legfőbb adottságok egyike. Ezért is reméljük, hogy belátható időn belül fölértékelődik a mérnöki munka presztízse. A reálgazdaságban például a tervezés, a szakértés, a létesítmények kivitelezése, a műszaki ellenőrzés, az üzemeltetés – mind alapvetően mérnöki munkák – magas minőségű műszaki tudást követelnek. Az Európai Uniós forrásokból megvalósítható, és az ezekkel összefüggő beruházások kétharmada is mérnöki munkát igényel. Magyarország számíthat műszaki értelmiségére, a kreativitására, szorgalmára, kitartására, a magyar mérnöki tudáshagyományra és kultúrára. Ezért fontos és aktuális a műszaki értelmiség képzéséről, a mérnökutánpótlásról beszélni, gondolkodni – jelenünk és jövőnk múlik rajta.

Szomorúan tapasztaljuk, hogy a fiatalok jelentős hányada nem érdeklődik a mérnöki hivatás iránt: ebben az is szerepet játszik, hogy sem a hivatás elismertsége, sem a mérnöki munkát övező társadalmi-gazdasági környezet ez ideig nem volt kedvező.

Mi a probléma gyökere? A felsőoktatás 1990-es években végbement látványos expanziója nem járt együtt átfogó tartalmi, szervezeti megújítással. A részleges szervezeti reformok nem járultak hozzá érdemben a felsőoktatás és a gazdasági szféra közötti kapcsolatok, s a felsőoktatás innovációban betöltött szerepének az erősödéséhez, valamint az egész életen áttartó tanulás korszerű formáinak széles körű bevezetéséhez.

Odáig jutottunk, hogy most már minden órányi késedelem behozhatatlan hátrányt jelenthet, mert ha nem lépünk gyorsan, az egész műszaki utánpótlás egyik pillanatról a másikra összeomolhat. A szakember-utánpótlás tartós gondokkal küzd a felsőoktatástól egészen a szakképzésig. A szakképzés minőségének javítása valamennyi szinten elengedhetetlen feladat. Nemcsak a szakmunkásképzésben van szükség a gyakorlati képzettség megszerzésére, de a mérnökképzésben is. 2009-ben a parlamentben rendezett Magyar Műszaki Értelmiségi Napon ezt már szóvá tettem, elmozdulás azonban alig-alig, vagy egyáltalán nem történt.

Pedig remek gyakorlati képzési lehetőség, ha az egyetemi évek alatt a vállalatok által felkínált témákat, innovációs járulékuk terhére egyetemi oktatók, kutatók, irányításával mérnökhallgatók dolgozzák ki.

A vállalati finanszírozású kutatás-fejlesztési projektek olyan magas hozzáadott értékű termékek előállítását eredményezik, melyek jó eladhatók a piacon. Magyarország gazdaságának fellendítése szempontjából ezek kiemelten fontos szerepet játszhatnak. A mérnökhallgatók pedig közvetlenül érzékelik a tanulmányaikban rejlő lehetőségeket, növelik tudásukat, kreativitásukat. Megtapasztalják, hogy a műszaki kreativitással létrejött alkotások hasznát a mindennapi életben lehet lemérni, érzékelik, hogy a mérnöki tudás miképpen épül be a mindennapok tárgy- és eszközhasználatába.

A műszaki és természettudományos múltunkról beszélgetve nem kis büszkeséggel emlegetjük – a teljesség igénye nélkül – Bolyai Jánost, aki az űrhajózásban, a geodéziai és geo-informatikai feladatoknál is alkalmazott térgeometria megalkotója, vagy Szent-Györgyi Albertet a C-vitamin feltalálóját, Kandó Kálmánt a villamos vontatás megalkotóját, de Széchenyi István és Vásárhelyi Pál sem maradhat ki, akik többek között a közlekedésfejlesztés és a vízrendezés terén alkottak maradandót.

Bízom abban, hogy a mérnöki, műszaki pályát választó mai ifjaink eredményeire a jövő társadalma éppen úgy büszke lesz, mint mi most elődeinkére.

A mérnöki tudás megszerzése kemény egyetemi tanulást igényel. Fontos, hogy fiataljaink már a képzésük kezdetén megértsék: nem érdemes a könnyebb ellenállás irányába elmenniük, mert a piacképességet az élethossziglan tartó tanulás jelenti, ehhez pedig jó és tartós alapokat kell szerezni. Azok a magyar mérnök vitték sokra, akik szakmailag kiművelt emberfőkként léptek ki az egyetem kapuján.

Ezért csak helyeselhető a kormány azon szándéka, hogy a műszaki értelmiség gazdaságban betöltött szerepét erősítse, s a műszaki egyetemek működését fokozottan támogatni kívánja.

A szerző a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke

Kassai Ferenc

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá