Elfojtott indulatok kitörése az MDP Központi Vezetőségében – Kádár János hozzászólása, 1956. február

Az SZKP XX. kongresszusa 1956. február 14–25 között zajlott. A Szabad Nép minden nap részletesen beszámolt az előadásokról, hozzászólásokról. Kommentárok viszont nem születtek. Már a nyílt ülés beszédei is zavart keltettek sok pártvezetőben, több kérdésben egészen más hangsúlyok és célok jelentek meg, mint az előző években. A február 25-ei zárt ülés, ahol Hruscsov négy órás beszédében sorolta fel a sztálini időszak törvénysértéseit, bűneit, a koncepciós perekben elítéltek ügyeit, fagyos rettenetet keltett a magyar párt jelen lévő vezetőjében is.

Három hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Rákosi Mátyás összeszedje magát, s tájékoztassa az állampárt Központi Vezetőségét a szovjet pártkongresszus határozatainak a magyar kommunistákra vonatkozó tanulságairól, feladatairól. Rákosi előadói beszédében megpróbálta a XX. kongresszus jelentőségét csökkenteni, minden gondolatához hozzáfűzte, hogy a magyar párt már régóta az új szovjet utat követi. A KV tagjainak egy része azonban már tudott a titkos beszéd részleteiről, s úgy érezte, Sztálin ledöntött szobrával együtt fog dőlni Rákosi kártyavára is. A vezető testületben szokatlanul éles, szókimondó hozzászólások hangzottak el. Az alábbi részlet a hivatalos jegyzőkönyv alapján Kádár János hozzászólásának azon részletét tartalmazza, melyet a magyar törvénysértések kapcsán fogalmazott meg. A kritikus hang óvatos, ugyanakkor személyes indulatoktól fűtött. Érdekes bepillantást enged Kádár 1956 tavaszi felfogásába.

Kádár János[1] elvtárs: Szerintem a bizalom és az összeforrottság nem olyan, mint volt, nem olyan, mint amilyennek lennie kellene, ami nélkül eredményesen, hatásosan, gyorsan dolgozni nem lehet. Megmondom, elvtársak, az összeforrottság és a tekintély, bizalom kérdése a pártapparátusban is fennáll. Kérem, elvtársak, a helyzet az, hogy amit itt nem mondanak el az emberek, azt elmondják négyszemközti és a hatszemközti beszélgetéseken, egymás között. Megmondom, elvtársak, szerintem a törvényesség kérdését a Politikai Bizottság még nem rendezte úgy, ahogyan azt rendezni kell, olyan módon, ami teljes megnyugvást és biztonságot ad az emberek számára.[2] Megmondom, szerintem ehhez a rendezéshez mi kell. Elvtársak, nem lehet az, hogy a Farkas Mihály elvtárs anélkül, hogy felelt volna a párt előtt, itt ül a Központi Vezetőség tagjai között és nekem, ha találkozom vele, kezet kell vele fognom.[3] Nekem az a nézetem, hogy az ő kezéhez vér tapad, s a minimum, hogy politikai felelősségre vonják, és megfelelő pártbüntetést kapjon. A másik dolog: nem lehet, hogy Farkas Vladimir[4] a dolgozó nép 3500 forintjáért egyetemi asszisztens, vagy nem tudom én, docens, vagy mi legyen, holott ő helyette, az ő utasítását végrehajtó emberek 12 év fegyházra vannak elítélve, szerintem jogosan, törvénysértésért,[5] és vagy azokat is ki kell engedni, vagy pedig Farkas Vladimirt is a törvénynek, kell felelősségre vonni, mert az nem törvényesség, az nem kelt törvényesség iránti bizalmat, amelyik nem egyenlő mértékkel mér. Azt szokták mondani a régi világban, hogy akinek Krisztus a barátja, az mindent megengedhet magának. Hát ne legyen egy olyan új közmondás, hogy akinek a Farkas Mihály a papája, az mindent megengedhet magának, azzal szemben a törvény nem érvényes.

A bírálat kérdésében, elvtársak, megmondom, a helyzet az, hogy az emberek behúzzák a fülüket és a farkukat, és én tisztelettel bocsánatot kérek a Központi Vezetőség plénumától és teljes egészétől, de én tudom, hogy itt is vannak olyan elvtársak, akiknek ugyanolyan kérdések nyomják a szívüket, mint nekem, és évszámra nem vették a bátorságot maguknak, hogy ennek hangot adjanak. Ez a párt javára nem válhat, elvtársak. A bírálat, megmondom a bírálattal hogy áll a dolog: nem mernek bírálni az emberek. Volt egy időszak, amikor, ha lent valahol a járásban valamelyik ember nem jót csinált: baloldali szektáriánus, ki a pártból és a többi. Most van a jobboldaliság. Kérem, elvtársak, a jobboldaliság az egy komoly dolog. Az osztályharc kérdése, a párton belüli jobboldaliság nem olyan egyszerű. Én már hallottam korábban, nekem elmondották – nem tudom, igaz-e vagy nem, mert nem lehet mindig hitelt adni –, hogy Horváth Márton[6] elvtárs már hetekkel ezelőtt jósolta valamilyen újságíróknak, hogy hiába reménykedtek ti, a kongresszus nem fog nektek semmit hozni. Most a referátumban Rákosi elvtárs azt mondta, hogy csalódtak azok a jobboldali elemek, akik abban reménykedtek, hogy ez a kongresszus majd őket igazolja. Szerintem ilyen terminológiát nem helyes alkalmazni. Én azt mondom, örüljünk annak, hogy egy becsületes ember – még ha tévesen is gondolkodik – azt reméli, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja kongresszusával azonos a véleménye. Ez az ember nem lehet ellenség, nem lehet jobboldali sem, ez tévedhet, de ez a mi emberünk. Ha pedig jobboldali, akkor őrültnek kell lenni, mert normális eszű jobboldali, osztályellenség, vagy az osztályellenséggel tudatosan haladó ember nem reménykedhet a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusában.

Végül szeretnék szólni, elvtársak, valamit arról, amit én mondottam, hogy nem a Központi Vezetőség, nemcsak a Politikai Bizottság, hanem Rákosi elvtárs iránti bizalomról is szó van. Kérem, elvtársak, Rákosi elvtárs óriási személyi befolyással bír pártunk politikájának kialakításában. Szerintem nagyon helyesen, megérdemelten és jogosan. De éppen ezért a Rákosi elvtárs iránti bizalom egy rendkívül fontos dolog. Kérem, elvtársak, én évekig éltem és dolgoztam Rákosi elvtárssal, mindennapos, közös munkán és megmondom maguknak. soha életemben olyan nyugodtan nem aludtam, mint akkor, mikor nekem az volt a feladatom, hogy figyeljek arra, hogy Rákosi elvtárs, Gerő elvtárs, Révai elvtárs, és hozzáfűzöm, Farkas Mihály, mit mond, mit tesz, mert egy becsületes kommunistának az a dolga, hogy törje a fejét, hogyan kell végrehajtani és mit tehet ő a maga részéről hozzá. Ez egy áldásos állapot volt, elvtársak megmondom, ebben volt egy bizonyos vak-bizalom is, és az a vak-hit, vak-bizalom nem egészséges vonása a pártéletnek. De a bizalomra most igenis szükség van, elvtársak. És én megmondom, ma néha még az is felmerül az emberben, hogy vajon azt gondolják-e, amit mondanak? S ha nekem ilyen kételyeim felébredhetnek bármelyik vezető elvtárs iránt, ez azt jelenti, hogy nem bízhatok a Központi Vezetőségben, és nem tudom teljes erővel végrehajtani, amit a Központi Vezetőség mond. Itt van Farkas Mihály ügye. Meg kell mondanom mikor a múlt év áprilisában a személyi döntés a Farkas Mihályra megszületett, én bizonyos mértékig ismertem az előzményt, mert én hónapokkal előbb felvetettem a Központi Vezetőségnél ezt a kérdést. Nem tudtam, hogy Rákosi elvtárs és a többi elvtársak meggyőződésből tették-e őt ki a Politikai Bizottságból és a Titkárságból, vagy kompromisszum kedvéért, hogy Nagy Imre kizárásához hozzá kapcsolják, s akkor valahogy így hozzák létre azt a hangulatot, ami szükséges. Mert az elvtársak tudták, hogy a pártban békétlenség és erkölcsi kifogás van Farkas Mihály ellen. Utólag, meg kell mondanom, olyan felvilágosítást kaptam, amely megerősít engem abban, hogy tévedtem; tényleg őszintén gondolták az elvtársak: nincs helye a Politikai Bizottságban és a Titkárságban. Megmondom, elvtársak, azok után, ami nálunk volt, holttestek állnak közöttem és Farkas Mihály között, ártatlanul meggyilkolt kommunisták holtteste, amiben neki jelentős szerepe volt. S amíg ezért

ö nem felelt, én nem tudom elfogadni vezetőmnek. S én szerintem a Politikai Bizottságnak keményebben kellene ezekhez a dolgokhoz hozzányúlni, s rögtön lenne bizalom. Sokkal többet ér, mint annak a helyes elvnek a meghirdetése, amit sokszor meghirdettek és sajnos az utóbbi években nem mindig úgy érvényesült, mint ahogy megmondták. A mi pártunk ereje abban volt, amikor a hatalomért harcolt, hogy mindenki, ha szerette a kommunista pártot, ha nem szerette, azt az egyet holtbiztosan tudta, ha a kommunista párt azt mondta, ez így lesz, akkor akármi is történt, az úgy volt. S nekünk erre van szükségünk.

Én, elvtársak, abban a meggyőződésben élek, ha az elvtársak szembenéznek ezekkel a dolgokkal és felszámolják, egyszerre más lesz az atmoszféra és a légkör a pártban, s azonnal növekszik a felelősség, a bizalom és a munka lendülete, amit én tiszta szívemből kívánok és kész vagyok a Politikai Bizottság irányítása alatt teljes erőmből szolgálni.

Ács Lajos elvtárs: Rákosi elvtársé a szó.

Rákosi Mátyás elvtárs: Kádár elvtárs felszólalásához csak annyit akarok bejelenteni, hogy a Politikai Bizottságnak van határozata, hogy Farkas elvtársat visszahívjuk a moszkvai katonai iskoláról. Ezt azért mondom, hogy Kádár elvtárs lássa, mi is foglalkozunk a kérdéssel. Mi már ezt közöltük Moszkvával. Úgy tudom, Farkas elvtárs most beteg, amiatt nem tudott eljönni.

Szántó Zoltán elvtárs: Rákosi elvtárs, nálunk olyan hírek vannak elterjedve a városban, hogy Farkas Mihály állítólag Koreába ment és a Magyar Népköztársaság nagykövete.

Rákosi Mátyás elvtárs: Egyelőre ott van még Moszkvában, haza sem jött, úgy tudjuk, hogy valamilyen ragályos betegséget kapott.

Ács Lajos elvtárs: Elvtársak, javaslom, hogy tartsunk két óra ebédszünetet.

 

Szeredi Pál

[1] Részlet az MDP KV 1956. március 12-13-ai ülésének hivatalos jegyzőkönyvéből.

[2] Az MDP Politikai Bizottsága 1954. október 6-án hozott határozatot a törvénysértő perekben elítéltek rehabilitációjáról. Rákosi viszont késleltette a perek újratárgyalását, s próbálta elodázni a felelősségre vonások kérdését.

[3] Farkas Mihály volt honvédelmi miniszter 1953 őszén, az „új szakasz” idején, mivel úgy érzékelte, hogy Nagy Imre élvezi a szovjet vezetés bizalmát, a kormányfő támogatójaként lépett fel. 1954 végén, Rákosi pozíciójának megerősödése után az első titkár oldalára állt. A KV 1955. áprilisi plénumán kizárták a PB-ből és a Titkárságból, s szeptemberben Moszkvába küldték tanulni a Vorosilov Vezérkari Akadémiára. Kegyvesztettségében az is szerepet játszott, hogy Rákosi a törvénytelenségek felelősségét rá – és az ÁVH volt vezetőjére, a már börtönben ülő Péter Gáborra – igyekezett hárítani. 1956 tavaszán a KV jelen ülése után különbizottságot szerveztek a törvénysértésekben játszott szerepének kivizsgálására. Az elkészült jelentés alapján 1956. júliusban a KV-ból és a pártból kizárták, s honvéddé fokozták le.

[4] Farkas Vladimir, Farkas Mihály fia az Államvédelmi Hatóság helyettes vezetője volt. Péter Gábor letartóztatása után kilépett a hatóság kötelékéből. Behívatták a pártközpontba, és döntésként közölték, hogy Vietnamba küldik ügyvivőnek. Néhány nap múlva viszont azt ajánlották fel neki, hogy folytassa tanulmányait a Lenin Intézetben, teljes fizetéssel.

[5] Kádár Károlyi Mártonra utalt, aki  őrnagyi rangban a Rajk-ügy kezdeti szakaszának az egyik vizsgálója volt. 1950 elején kinevezték az ÁVH vizsgálati főosztályának helyettes vezetőjévé. Részt vett a Szűcs Ernő, Kádár János és Kállai Gyula elleni eljárásokban. Hamarosan osztályvezető lett az Igazságügyi Minisztériumban. 1953. január 17-én letartóztatták, és a Péter Gábor és társai elleni perben 12 évi börtönbüntetésre ítélték.

[6] Horváth Márton 1950-54-ben a Szabad Nép szerkesztő bizottsági tagja és az MDP Központi Vezetősége agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1954-től 1956 októberéig a Szabad Nép felelős szerkesztője volt.

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá