J. Andropov távirata 1956. április 29.

Andropov, a Szovjetunió budapesti nagykövete rendszeresen konzultált a magyar pártvezetőség tagjaival a párton belüli vitákról és az ország állapotáról. Jelentős szerepe volt abban, hogy Nagy Imre reformelképzeléseit megbuktatták. Az alább olvasható jelentését 1956. április 29-én küldte meg az SZKP Elnökségének. A jelentés egyértelművé teszi, hogy a magyar párt vezetőségén belül komoly megosztottság uralkodott, s a belső széthúzás, a párton belüli reformerők megerősödése gyengítette a magyar kommunista párt politikai erejét, bátorította a párton kívüli értelmiségi mozgolódásokat. Ez a kettős folyamat, a párt belső megosztottsága és az értelmiségi zúgolódás lesz a döntő momentuma az elkövetkező hat hónap történetének.

 

Számjeltávirat.

Érkezett Budapestről

Az SZKP KB Elnöksége 1956. május 3-i ülésének

  1. sz. jkv-e XXIII. pontja

Szigorúan titkos

Másolat készítése tilos

Rákosi és Hegedüs elvtárs külön-külön tájékoztatott arról, hogy az MDP Politikai Bizottsága a közelmúltban néhány olyan további intézkedést tárgyalt meg, amelyek az SZKP XX. kongresszus határozatának magyar viszonyok között történő megvalósítását szolgálják.

A Politikai Bizottság megállapította, hogy az elmúlt időszakban tovább javult az MDP belső helyzete. Azok a lépések, amelyeket a Politikai Bizottság a XX. pártkongresszus határozatainak, különösen pedig a személyi kultusz kérdésének helyes megvilágítása érdekében tett, meghozták pozitív eredményeiket, és hozzájárultak a pártfegyelem megszilárdulásához. Jelentősen javult a munkásság termelési fegyelme.

Mindamellett a Politikai Bizottság úgy látja, hogy a jobboldali opportunistáknak[[1]] és az ellenséges elemeknek – demagógiájuk és provokációik révén – sikerült elhitetni a munkások egy részével, hogy az MDP vezetősége jelenlegi személyi összetételében nem biztosítja kellőképpen az SZKP XX. kongresszusa határozatainak megvalósítását, mivel, úgymond, a Politikai Bizottság régi tagjainak egy része szemben áll e határozatokkal, a fiatalabb elvtársak pedig tapasztalatlanságuk miatt nem tudják elvégezni az ehhez szükséges munkát. Az efféle elképzelés sokat árt a Politikai Bizottság tekintélyének a párt-aktivisták és a munkások egy részének körében.

A Politikai Bizottság ezért egyik elsőrendű feladatának tartja, hogy irányvonalának világossá tételével, de egyszersmind konkrét intézkedéseivel is a gyakorlatban bizonyítsa a párttagság és minden dolgozó előtt, hogy a pártban ezután is a Politikai Bizottság jár elől a munka fogyatékosságait bátran feltáró kritika kibontakoztatásában, mindent megtesz a különböző szintű párt- és állami szervek tevékenységének javításáért, erősíti és fejleszti a párton belüli demokráciát. Arról a tervről van szó, hogy Rákosi elvtárs rövidesen beszédet fog mondani a nagybudapesti pártaktíván, ahol majd részletesen kitér ezekre a kérdésekre.[[2]] E beszédéről szólva Rákosi elvtárs közölte, hogy különösen azon személyek rehabilitációjának kérdésével kíván foglalkozni, akiket az ÁVH szervei helytelenül tettek a megtorlás áldozataivá, és hangsúlyozni fogja, hogy az ez ügyben elkövetett hibákért elsősorban a magyar vezetőséget terheli a felelősség.

Erre azért van szükség – mondta Rákosi elvtárs –, mert az ellenséges elemek az utóbbi időben, egyes magyar elvtársak kevéssé szerencsés megnyilatkozásait kihasználva, a magyarországi büntetőpolitika torzulásaiért provokatív módon minden felelősséget az SZKP-ra és vezetőire próbálnak hárítani. Azt tervezi továbbá, hogy az új ötéves terv irányelveinek megvitatását is az MDP politikájának széles körű megismertetésére fogják felhasználni.

A Politikai Bizottság mindezen intézkedéseken kívül megtárgyalta a testület kiegészítésének kérdését is. Hosszú vita után az a határozat született, hogy beválasztják a Politikai Bizottságba Révait és Kádárt. Amikor erről tájékoztattak, Rákosi elvtárs, de különösen Hegedüs elvtárs számos fenntartásuknak adtak hangot, amiből az látszott, hogy nincsenek meggyőződve e döntés helyességéről. Révai et. jelölésével kapcsolatban pl. Rákosi elvtárs azt mondta, hogy Révai személyét egyrészt azért látta elfogadhatatlannak, mert nem magyar nemzetiségű funkcionárius[[3]], másrészt azért is, mert beteg, kiegyensúlyozatlan, demagógiára hajlamos ember. Kádárt illetően Rákosi elvtárs mindenekelőtt azt emelte ki, hogy Kádár hosszú évek során ingatag embernek mutatkozott. Amikor a Horthy-időkben letartóztatásban volt, kiadta a titkosrendőrségnek illegalitásbeli elvtársait. A háború éveiben pedig egyike volt azoknak, akik meghozták a magyar kommunista párt feloszlatásáról szóló provokatív döntést. Kádár ezen kívül meglehetősen szégyenletes szerepet játszott a Rajk-perben, segített Farkasnak hamis nyomozati dokumentumok előállításában.[[4]]

Pontosan ugyanezt mondta Révairól és Kádárról Hegedűs elvtárs is. Ő is kiemelte Révai demagóg hajlamát és Kádár ellenzékies beállítottságát. Hegedüs elvtárs azt mondta, fél, hogy a Révainak és Kádárnak PB-taggá választásáról hozott döntés veszélyeztetheti a Politikai Bizottság egységét, hozzátéve, hogy nemcsak elvi kérdésekben kerülhet sor nézeteltérésekre, hanem, ami ennél is rosszabb, személyes alapon is. Hegedüs elvtárs értésemre adta, hogy félelmeit más elvtársak is osztják.

Az idézett megnyilatkozások azt a benyomást keltik, hogy az MDP KV Politikai Bizottsága e határozatát a PB-tagok jelentős részének akarata ellenére és olyan elvtársak bizonyos nyomására hozta, mint Gerő [Ernő] és Kovács[[5]] [István], akinek az utóbbi időben mind nagyobb a befolyása. A Rákosi elvtárs közlésében elhangzott fenntartásokból arra lehet következtetni, hogy ő – ha nem lép is fel nyíltan e határozat ellen – legalábbis erősen kétli annak célszerűségét. Azt mondtam Hegedüs elvtársnak, hogy annak nyomán, amit elmondott, az a benyomásom, hogy a Politikai Bizottság nem vette túl szívesen ezt a kiegészítést. Hegedüs elvtárs erre helyeselt. Elmondta, hogy Gerő elvtárs, aki Kádár jelölését javasolta, ezt csak azzal indokolta, hogy „a pártplénum mindenképpen, akár a Politikai Bizottság akarata ellenére is követelni fogja, hogy Kádárt válasszák be a Politikai Bizottságba”.

Úgy véljük, hogy az, amit Hegedüs elvtárs a pártvezetés egységét fenyegető veszélyről mondott Révainak és különösen Kádárnak a PB-be történő beválasztása esetén, igen komoly figyelmet érdemel. Ezzel kapcsolatban bizonyos érdeklődésre tarthat számot az is, hogy Kádár jelölését a Politikai Bizottság tagjai sorába 1955 márciusában Nagy Imre javasolta[[6]], mert olyan embert látott benne, aki ellen tud állni Rákosi elvtárs befolyásának. Jó okunk van feltételezni, hogy a jobboldaliak ma is ugyanezen elgondolás alapján támogatják erőnek erejével Kádár jelölését[[7]]. Véleményünk szerint a magyar elvtársak azzal, hogy Révainak és különösen Kádárnak a Politikai Bizottságba való beválasztása mellett határoztak, komoly engedményt tesznek a jobboldali és demagóg elemeknek, nyilván arra számítva, hogy ezzel tompíthatják az utóbbiak kritikáját.

Annak ellenére, hogy barátaink nem kérik ki tanácsunkat e kérdésben, célszerű lenne elbeszélgetni velük minderről, nyíltan kimondva aggodalmunkat azzal a döntésükkel kapcsolatban, hogy Révait és különösen Kádárt beválasztják a Politikai Bizottságba.

  1. IV. 29.

Andropov

Szeredi Pál

[1] Andropov jelentésében opportunistaként, azaz megalkuvóként jellemzi a Nagy Imre vonal képviselőit. Az MDP vezetése viszont revizionistaként, azaz a gyakorlat felülvizsgálatát és megújítását szorgalmazó csoportként tekintett Nagy Imrére és követőire.

[2] Az MDP budapesti aktívagyűlésére 1956. május 18-án került sor a Sportcsarnokban. Rákosi részben elismerte személyes felelősségét a koncepciós perekben, „abban, hogy nálunk ilyen súlyos törvénytelenségek előfordulhattak, hibás vagyok én magam is” – mondotta.

[3] Révai József zsidó származású volt, s Rákosi az Andropovval folytatott beszélgetésben arra akart utalni, amikor 1956 áprilisában felelősségre vonta őt az SZKP Elnöksége, mert túl sok zsidó származású ember volt a magyar párt Politikai Bizottságában.

[4] Révai és Kádár beválasztását a Politikai Bizottságba az MDP PB. 1956. április 26-ai ülésén tárgyalta a testület. Az előterjesztés eképpen fogalmazott: „Amennyiben Kádár elvtárs kommunista magatartást tanúsít, önkritikusan értékeli múltbeli tevékenységét és a Központi Vezetőség előtt is önkritikát gyakorol, úgy őt is javasolni kell a Központi Vezetőségbe és a Tikárság tagjául, esetleg a Politikai Bizottság tagjának.”

[5] Kovács István a budapesti pártbizottság első titkára, bár ortodox kommunista volt, saját pozíciója megerősítése érdekében képes volt mindenkivel szövetkezni.

[6] Téves információ, hiszen 1955 márciusában már elvesztette pozícióját Nagy Imre, s március 9-én Dobi Istvánnak és Apró Antalnak szóban már nyilatkozott arról, hogy lemond miniszterelnöki posztjáról és PB tagságáról.

[7] Andropov veszélyesnek ítélte meg Kádár személyének előtérbe kerülését, ezért – egyetértve Rákosival és Hegedüssel – sugalmazta a Kádár és Nagy Imre közötti kapcsolatot, melynek viszont semmilyen alapja nem volt.

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá