A hágai bíróság tündöklése és bukása – Meglepő ítéletek: Radovan Karadzsics és Vojiszlav Seselj

Kérdés, hogy „tündökölt-e” valaha is az ENSZ égisze alatt létesített bíróság (közkeletű rövidítése ICTY), már ami a délszláv háborúban elkövetett háborús bűnök kivizsgálását illeti. Egyelőre azt sem tudni, mikor következik be a bukása, vagy legalábbis a bezárása. Csak annyi bizonyos, a presztízsét régen elvesztette már, különösen az áldozatok szemében. Ők – már, aki életben maradt közülük – és hozzátartozóik eleinte bizonyosan reménykedtek abban, hogy a bűntetteket alaposan kivizsgálják, és az elkövetőket megbüntetik. Az ICTY nagy apparátussal és büdzsével – bár az utóbbit e sorok írója nem tudja, csak vélelmezi – kezdte meg működését 1993-ban, a média pedig a kellő publicitásról is gondoskodott. Ha akkor valaki azt mondta volna, hogy a lépten-nyomon népirtásra, de legalábbis etnikai tisztogatásra buzdító Seselj vajdát majdan felmentik, aligha hittek volna neki. Pedig ez történt. Ennek fényében helytálló a bíróság web-lapján szereplő, eredetileg alighanem dicséretnek szánt megállapítás, miszerint az ICTY „visszafordíthatatlanul megváltoztatta” a nemzetközi humanitárius jogi gyakorlatot. Valóban így van, de korántsem pozitív irányban. Sőt, az utóbbi 4-5 évben hozott ítéletei még azok szemében is diszkreditálták, akik számára az egyetlen fórum volt, ahol beszélhettek az általuk átélt borzalmakról. Mikor és miért siklott félre az ICTY tevékenysége, avagy”horribile dictu” most ítélkezik igazán azok szája íze szerint, akik létrehozták? Nem valószínű, hogy erre a kérdésre valaha is határozott választ lehessen adni, de tevékenységét vizsgálva erős gyanú támad az emberben, hogy nem egészen az igazság kiderítését tekinti(k) feladatnak.

Irányváltás, avagy eljött az „igazság” órája

Feltételezve, de meg nem engedve, hogy korábban is voltak aránytalanságok az ítéletekben illetve a vádiratokban, a legkirívóbb döntések sorát talán a legismertebb horvát tábornok, Ante Gotovina ügyével érdemes kezdeni. Őt és két társát, Mladen Markacsot és Ivan Csermakot, többek között, azzal vádolták, hogy bűnszövetkezetben törtek a krajinai szerbek elűzésére a „Vihar” fedőnevű hadműveletben (1995). Gotovinára, akit 37 civil életéért tartottak felelősnek, a parancsnok jogán, 24 évet szabtak ki első fokon, 2011-ben. Egy évre rá, másodfokon felmentették, mivel a vádakat, nem csupán a már említettet, nem sikerült rábizonyítani. Ha csak a legismertebb esetek közül válogatunk, érdemes megemlíteni még Momcsilo Perisics, tábornok, korábbi szerb vezérkari főnök perét. Ez szintén felmentéssel végződött tavaly februárban. Hasonlóképpen felmentették a szerb Állambiztonsági Szolgálat volt főnökét Jovica Sztanisicsot és helyettesét Franko Szimatovicsot is, az indoklás szerint azért, mert ügyüket, vagyis közreműködésüket nem-szerb civilek Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából, 1991 és 1995 között történt elhurcolásában és meggyilkolásában nem „utalták kimondottan” a Büntető Tanács elé. Az ő ügyükben azonban az Ügyészség perújrafelvételt rendelt el 2015 decemberében. A végső döntés, tehát, még hátra van.
Richard Dicker, a Human Rights Watch elnevezésű nem-kormányzati szervezet nemzetközi igazságszolgáltatási programigazgatója szerint a nemzetközi bíróságoknak nagyon nehéz pártatlan ítéletet hozniuk a rendkívüli módon átpolitizált környezetben, ugyanis a perekben az állami szereplők számára nagy a tét. Perisics felmentése az ICTY esetében veszélyes precedenst teremtett. Az ő és más magas rangú vádlottak elleni eljárásokban a tettesek elítélését szinte lehetetlenné tevő feltételeket szabtak: például nem mondható ki a bűnösség, amennyiben az illető nem volt fizikailag jelen a háborús bűncselekmény elkövetésekor. Mivel a vezérek általában nem a frontvonalon tartózkodnak, és elég csavaros eszűek ahhoz – mondta Dicker –, hogy a törvénybe ütköző utasításokat ne írásban adják ki, gyakorlatilag lehetetlen őket utólag felelősségre vonni.

Egy bíró is kétségbe vonta a bíróság pártatlanságát

A dán Frederik Harhoff, a bíróság 20 éves történetében egyedüliként felfüggesztett bíró, 56 kollégájához eljuttatott e-mail üzenetében élesen bírálta a magas rangú horvát és szerb tisztségviselők esetében hozott felmentő ítéleteket. Irányváltást emlegetett a Bíróság működésében, és azt sugallta, hogy az USA és Izrael áll annak hátterében. Azzal, hogy korlátozzák a felelősségre vonhatóságot, tulajdonképpen saját katonai vezetésüket védelmezik. A Bíróság elnökét az amerikai – korábban izraeli diplomataként működött – Theodor Meront Harhoff azzal gyanúsította meg, hogy nyomást gyakorol a bírákra. A felmentések, állította, szembe mennek az ICTY korábbi gyakorlatával, miszerint a parancsnokok felelősek az alárendeltjeik által elkövetett vétségekért. „Most úgy tűnik – írta –, mintha a parancsnokoknak kifejezetten szándékukban állt volna a bűntett elkövetése, nem csupán tudomásuk lett volna róla”. Felteszi, továbbá, a kérdést, az amerikai vagy az izraeli hatóságok gyakoroltak-e valaha is ilyen nyomást egy amerikai bíróság elnökére. Harhoff esetét sokan kommentálták, köztük Kevin Jon Heller, a büntető jog professzora a Melbourne-i Egyetemen. Megengedhetetlennek minősítette, hogy a dán bíró mindenféle bizonyíték nélkül vádaskodik. Eljárása – Heller szerint – még nagyobb botrányt okozott az ICTY történetében, mint az a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott 2003-as távirat, amelyben az USA nagykövet éppenséggel dicséri Meront, mint az USA kormányának erőfeszítéseit leghatékonyabban támogató személyt. Harhoff üzeneteinek tartalma nyilvánosságra került, felfüggesztésének közvetlen indoka azonban Vojiszlav Seselj, a közelmúltban felmentett szerb radikális vezér panasza volt, 2013-ban. A Bíróság úgy találta, elfogadhatatlanul részre hajló magatartást tanúsított egy a szerb „vajda” elleni elmarasztaló ítélet meghozatala érdekében. Sokakat megdöbbentett a délszláv térségben első számú háborús uszítónak számító Seselj felmentése, bár egy csöppet sem volt váratlan. Seselj formálisan semmilyen tisztséget nem viselt, „csak” a csetnik-hagyományból feltámasztott Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke volt. Az azonban számos tévéfelvétellel igazolható tény, hogy háborúra, és a nem szerb nemzetiségű lakosság elűzésére, kiirtására uszított. Szónoklatai nyomán azonnal meg is indultak a „szellemi” irányítása alatt álló szerb szabadcsapatok gyilkos akciói. A hágai bírák ezt a véres háborúkba torkolló szerb expanziós politikát mentették fel, amely gyakorlatilag a XIX. sz. közepe óta Belgrád külpolitikai vezérfonala. Seselj nézetei a hollandiai fogházban töltött évek során mit sem változtak, és félő, hogy a végletesen rossz gazdasági helyzetben egyre több szerb polgárnál találnak majd kedvező fogadtatásra. Az ellene hozott felmentő ítéletet egy héttel megelőzte a Radovan Karadzsicsra, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnökére és ebben a minőségében hadseregének főparancsnokára kiszabott 40 év börtönbüntetés. Jóllehet – különösen az előbbiek fényében – súlyosnak tűnik, és meglehetősen fel is borzolta a kedélyeket a felmentő ítéletre számító Szerbiában, nem sokkal több, mint írott „malaszt”. Ha jogerőre emelkedik is, a most 70 éves Karadzsics, jó, ha 12 évet letölt belőle. Az ítélet ellen egyébként fellebbezést nyújtott be. Még károsabb azonban az, hogy a hivatali idejében elkövetett, és általa aktívan támogatott etnikai tisztogatás eredménye, a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is fennmarad. Bosznia-Hercegovina, benne a multietnikus Bosnyák-Horvát Föderációval, és a színtiszta szerb „nemzetállammal”, nem működőképes, és mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, nem is lesz az.

Harhoff nem az egyetlen kritikus

A Karadzsics elleni ítélet kihirdetésének napján letartóztatták Florence Hartmann, francia emberi jogi aktivistát, korábban a Carla Del Ponte, volt ICTY főügyész szóvivőjét, amiért nyilvánosságra hozta a srebrenicai vérengzés hátterében meghúzódó nagyhatalmi alkukat. A Nyugat szemforgatását leleplező könyvéből a The Guardian c. angol lap adott ízelítőt. Mindenekelőtt az ezúttal (is) a szerbek pártján álló amerikai elképzelés kíméletlen megvalósítását mutatta be: egy szerb határkiigazítási igény (három védett övezetnek, Srebrenicának, Zsepának és Gorazsdénak a majdani boszniai Szerb Köztársasághoz csatolása) kielégítéséért szemrebbenés nélkül feláldozta annak a több ezer embernek az életét, akik a srebrenicai ENSZ védett övezetben kerestek menedéket. Erre a „korrekcióra”, írja Hartmann, Franciaország és Nagy-Britannia szó nélkül ráállt, jóllehet tisztában volt vele, hogy az a túlnyomórészt muszlim lakosság, legalább is, erőszakos áttelepítésével fog járni. Az erre vonatkozó dokumentumokat azonban a Bíróság zárolta, és nem használta fel. A tábort védő holland katonák szó nélkül kiszolgáltatták a rájuk bízott embereket a szerbeknek, holott „muszlimmentesítésre” vonatkozó céljaik és módszereik előttük is ismertek voltak. Mladics katonái csak a srebrenicai tábor lakói közül 8 férfit, 15 évestől fölfelé mészároltak le. A 2007-ben megjelent könyv nagy port vert fel. A Bíróság megsértése miatt Florence Hartmannt 7 ezer euró pénzbüntetésre ítélték 2009-ben, amit később 7 nap elzárásra módosítottak. Hartmann megfellebbezte az ítéletet, megtagadta a bírság megfizetését, a francia hatóságok pedig az ő kiadatását, 2011-ben. A Karadzsics elítéltetésének napján Hágába érkezett francia újságírót és emberi jogi aktivistát az ítélet kihirdetésére váró srebrenicai túlélők, illetve az áldozatok hozzátartozói próbálták megvédelmezni a letartóztatására érkező ENSZ biztonsági embereitől. Nem sikerült. Hartmannt magánzárkába csukták, amelynek ablakából láthatta a srebrenicai áldozatokért felelősnek tartott Ratko Mladicsot, amint kedélyesen beszélgetve sétál a fogház udvarán.
Flavia Lattanzi, a Bíróság olasz tagja a Seselj ügyében hozott felmentő ítélet kapcsán nyilatkozott. Szerinte abban kulcsszerepe volt Jean Claude Antonetti francia és Mandiaye Nianga szenegáli bírónak, akik nem kevesebbet állítottak, mint hogy a nem szerb lakosokat Seselj követői humanitárius segítségnyújtás címén szállították el lakóhelyükről autóbuszokkal. Lattanzi szerint az eljárás során igenis bizonyítást nyert, hogy a radikális vezér szónoklataival bűntettekre uszított, és segítségükre volt a Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában „tevékenykedő” szabadcsapatoknak a nem szerb lakosság ellen elkövetett háborús bűntettekben. Lattanzi szerint Seselj ártatlanságának mindenáron való bizonyítása érdekében a délszláv háborút a szerb érdekek jogos védelmének minősítették, és e cél érdekében semmibe vették a nemzetközi humanitárius jognak a bíróság felállítása előtt keletkezett jogszabályait, ahogyan azokat is, amelyek az ICTY felállítása után kerültek elfogadásra.

Mi van még hátra, mielőtt „bezár a bazár”

Fennállásának eddigi 20 éve alatt az ICTY 161 személy ellen emelt vádat. Ebből 80 esetben került sor ítélethozatalra, 12 személy ügye még folyamatban van. Egyik közülük a boszniai szerb ex-tábornok, Ratko Mladics, aki a Srebrenicában elkövetett népirtás vádjával áll a bíróság előtt. Ügyében a jövő évben várható ítélet. A 2011-ben utolsóként kézre kerített Goran Hadzsics, horvátországi szerb vezér elleni pert a vádlott betegsége miatt bizonytalan időre elnapolták. Jadranko Prlity és a boszniai horvát hadsereg (HVO) további 5 magas rangú tisztje, akikre összesen 111 év börtönbüntetést szabtak ki, fellebbezést nyújtott be. Ítélet 2017-ben várható. Hasonlóképpen megfellebbezte az ellene hozott ítéletet (22-22 év börtönbüntetés) Micso Sztanisics és Sztojan Zsupljanin, magas rangú boszniai szerb tisztségviselő. Az új ítélet idén nyáron várható. Jovica Sztanisics, a szerb Állambiztonsági Szolgálat egykori főnöke és helyettese, Franko Szimatovics, akiket első fokon felmentettek, ügyük újra tárgyalására számíthatnak, egyelőre még nem tudni, mikor.
Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy az ember elképzelje, a délszláv háborúval kapcsolatos perek befejeztével sem szűnik meg a Bíróság, hanem azon melegében áttér a közel-keleti térségben jelenleg is zajló háborúban elkövetett bűnök kivizsgálására. Ezt a vélekedést erősíti meg az az igyekezet is, ahogyan a főkatonákat megpróbálják kivonni a felelősségre vonás alól (USA, Izrael). Ezzel kapcsolatosan azonban van egy-két bökkenő. Az egyik az, hogy ez a háború még nem fejeződött be. A másik ebből következik: a háborús bűnösök elítélése a mindenkori győztesek előjoga. Győztesek pedig egyelőre nincsenek, s lehet, hogy még sokáig nem is lesznek, sőt, az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem azok lesznek, akik a győzelem reményében a háborút kirobbantották. A délszláv háború egy kísérlet volt arra nézvést, hogyan és milyen változásokat lehet elérni a politikai berendezkedésben egy korlátozott mértékű háborúval. Látszat csupán, hogy a délszláv háborút sikerült korlátok között tartani. A hamu alatt izzik a parázs, legalábbis az utolsó felvonás még hátra van. A Közel-keleten pedig félő, hogy még csak az előjáték zajlik. Ha bejön a jelen bekezdés első mondatában megfogalmazott „jövendölés” az ICTY még sok meglepő adalékkal szolgálhat az igazság „természetéről”, ami mint Sánta Ferenc óta tudjuk „bonyolult és sokrétű”, s többnyire a győztesek oldalán áll [utóbbi a jelen cikk szerzőjének megjegyzése].

 

Gyetvai Mária

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá