Miért más a francia identitás, mint a magyar?

Beszélgetés Catherine Wihtol de Wenden francia akadémikussal, migrációkutatóval, a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének tanárával, kutatásvezetőjével.

Ú.E.: A francia nemzet nem etnikai alapú: a kelta származású bretonoktól a hidzsábot viselő muszlimokig, az okcitánoktól a négerekig mindenki „francia”. Hogy alakult ki ez, a Közép-Európában elterjedt nemzetfogalomtól radikálisan eltérő nemzetfelfogás?

C. W.: A francia nemzet fogalma 1792-ben kezdett kialakulni, amikor a németek ellen vívott háborúban, a francia katonák a Vivre la nation! (Éljen a nemzet!) felkiáltással mentek csatázni. Ezek a katonák, sem etnikai, sem vallási szempontból nem voltak homogének. A nemzeti összetartó erőt, a felvilágosodás eszméinek (szabadság, egyenlőség, testvériség) tisztelete, a szekularizáció és az individualizmus jelentették. Ernest Renaud a nemzetet az együttélés szociális szerződéseként definiálta. A francia nemzet politikai meghatározása erre a társadalmi szerződésre alapul, területi, nyelvi, etnikai identitás nélkül. A francia nemzeti identitás már csak azért sem lehet etnikai alapú, mert már a kialakulásakor sem csak fehér emberek lakták, a mai napig vannak tengeren túli területeik, és olyan, ma már független országok is hozzá tartoztak, mint például Algéria vagy Tunézia. A lakosság negyedének bevándorlók az ősei. A mai francia nacionalista eszme sem etnikai gyökerű, hanem a felvilágosodást megelőző hagyományokra nyúlik vissza. Például Philippe de Villiers, volt EP-képviselő azt hangsúlyozza, hogy a francia történelemnek azt a részét is tanítani kéne, ami a Vendée-t illeti. Ez a régió kiállt a királyság mellett, élesen ellenezte a francia forradalmat, a történelemkönyvekben azonban erről alig esik szó. A nemzeti radikális Nemzeti Front is Jean d’Arc örökösének tekinti magát, Le Penék május elsején, a Tuileriák kertjének közelében lévő szobornál ünnepli az angolokat kiűző hősnőt.

Ú. E.: Mi vezethetett Közép-Európában az etnikai nemzetdefiníció kialakulásához?

C.W.: Az etnikai nemzetfelfogás ebben a térségben azért volt fontos, mert ezen a területen három nagy birodalom osztozott: Ausztria-Magyarország, Oroszország és az Oszmán Birodalom. A megmaradáshoz szükség volt az etnikai alapú nemzet kialakításához.

Ú.E.:Milyen a helyzete az Európai Unión belül migráló munkavállalóknak, például a Franciaországba menő magyaroknak?

C.W.: Uniós polgárként teljesen egyenjogúak a franciákkal, (bizonyos, szűk, a francia állampolgársághoz kötött tisztségek kivételével) a közszolgálatban is elhelyezkedhetnek. Jogi probléma tehát nincsen. Az, hogy adott esetben nem tudnak a végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, a megfelelő szintű nyelvtudás hiányára vezethető vissza. Előfordulhat, hogy például egy Észak-Afrikából migráló orvos vagy tanár magasabb szinten beszél franciául, mint egy másik EU-tagállamból érkező. Például, a technikatanárok gyakran marokkóiak, mivel a műszaki végzettségű franciák inkább a magánszektorba mennek, mert az jobban fizet, mint az állami iskolák.

Ú.E.: Ön külön kutatásokat végzett a külvárosi nyomornegyedekről, a banlieukről. Milyen perspektívájuk van az ott élő embereknek?

C.W.: Meglehetősen rossz, nem véletlen, hogy a terroristák nagy része onnan kerül ki. Ezeken az elgettósodott területeken gyakran rossz az összeköttetés a belvárossal, a jobb munkalehetőségekkel, a szegénység és az egy tömbben élő, kevéssé integrálódott, külön társadalmat alkotó idegenek veszélyes robbanóelegyet alkotnak. A jobb, munkaerő piaci integráció sokat segíthetne a helyzeten. Ugyanakkor, fontos megjegyezni, hogy a terror nem köthető nemzetiséghez vagy valláshoz. Néhány nappal ezelőtt olvastam a Le Monde-ban, hogy alsó – középosztálybeli, dolgozó családban felnevelkedő, fehér, keresztény fiatal is csatlakozott az Iszlám Államhoz. Tehát nem határolható el egyértelműen nemzetiségi, vallási ismérvek alapján a terrorizmus. Most épp az iszlám terror időszakát éljük, de, ha visszatekintünk a történelmen, akár, ha csak a huszadik századon is, volt már szélsőbaloldali, szélsőjobboldali, anarchista terror is.

Ú.E.: Ha ennyire nem lehet körülhatárolni a terrorizmust elkövetőket, hogyan lehet garantálni a polgárok biztonságát?

C.W.: Sehogyan!

Ú.E.: A migránsválsággal kapcsolatban a V4-ek, illetve általában véve a keleti tagországok és Angela Merkel politikája egymással gyökeresen ellentétes, a többi tagország köztes állásponton van, de egyre inkább a keletiek álláspontja felé tendál. Sokak szerint egységes európai menekültpolitikára lenne szükség. Hogyan lehetne kezelni ezt a súlyos válságot, ha a döntéshozók radikálisan ellentétes állásponton vannak?

C.W.: Merkel és a V4-ek jelentik a két végletet. A legtöbb ország, így Franciaország is köztes állásponton van. A Nyugat/Kelet különbség abból fakadhat, hogy míg nyugaton, már a ’60-as, ’70-es évektől kezdve széleskörű társadalmi párbeszéd alakult ki az együttélés, az integráció kapcsán, az iskolákban is tanították a sokszínűség, az együttélés előnyeit, ez a folyamat a Vasfüggöny mögött nem zajlott le, illetve sokkal később kezdődött el. Franciaországban, a kutatások kimutatták, hogy a munkához való hozzáférés kivételével, minden területen jól működik az együttélés. A munkavállalás ugyanakkor nagyon fontos eszköze az integrációnak. Például a párizsi reptereken nagyon gyakran a környező banlieukben élők dolgoznak, akik így be tudnak kapcsolódni a munkaerő-piacba, és perspektívát látnak maguk előtt, megindulhat a felkapaszkodási folyamat a proletariátusból az alsó – középosztályba. Ez azért fontos, mert gyakori probléma, hogy a banlieukben élők nem is törekednek arra, hogy jobb helyzetbe kerüljenek. Ami a menekülteket illeti, Franciaországban eleve nagyon kevesen adtak be igénylést és nem is könnyű megkapni a menekültstátuszt. A szíriaiaknak csupán 45%-a kapta meg. Minden egyes igénylőt szakemberek hallgatnak ki, többször is, a döntéshozatal előtt.
2014-ben 62 ezer, 2015-ben pedig 79 ezer ember folyamodott menekültstátuszért. Ez nem sok. Még, ha elfogadnák a letelepítési kvótákat, Franciaországnak akkor is két évre jutna az eddigieken fölül 30 ezer menekült. Ez nem jelentene megterhelést egy ilyen nagy országnak.

Ú.E.: Nem jelent veszélyt az európai, a nemzeti identitásra, hogy tömegesen áramlanak be az idegenek?

C.W.: Az, hogy tömegesen áramlanának be, csak a média túlzása! Az Európai Unióban 506 millió ember él, közülük csak 42 millió külföldi. A francia szekularizációs politika következtében nem viselhetnek kendőt, Dávid-csillagot vagy éppen keresztet a közalkalmazottak. Ez nem jelenti azt, hogy tiltva lenne a vallás, csak azt, hogy az magánügy, szabadon követheti mindenki a vallását, de nem élvezhet sem előnyt, sem hátrányt, nem közügy. Ezt a konszenzus szabadságának nevezzük. Fontos az is, hogy a templomoknak be kell illeszkedniük a tájba, a városképbe. Például, még az első világháború idején épült egy mecset Párizs ötödik kerületében. Senkinek nincs semmi baja vele. Nemrég, Putyin építtetett a Szajna-part közelében, egy Oroszország által megvásárolt telken egy ortodox templomot. Természetesen jóváhagyta Franciaország, miért is ne? Ugyanakkor a hagymakupolát tiszta arany helyett a környezettől kevésbé elütő nemesfém-kombinációval kellett befedni, és az épület nem csak templom, hanem az orosz kultúrát bemutató könyvtárként is funkcionál. A kulcsszó az együttélés, az integráció. Mivel az európai nemzetállamok önmagukban túl kicsik, a mai, globalizált világban nem engedhetjük meg, hogy mindenről a nemzetállamok döntsenek. Olyan nagyhatalmakkal kell versengenünk, mint Kína vagy az USA. Ez csak együtt sikerülhet, ugyanakkor az együttműködés nem vezethet a nemzeti identitás elvesztéséhez!

Posta Ákos István

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá