Világgazdasági várakozások 2016-ra

A The Economist ez évi első száma közli az országok GDP növekedésének várható eredményeit. Ez a kitűnő gazdasági hetilap sem képes megszabadulni attól, hogy az országok eredményeit csak egy lakosra vetítve szabad összevetni. Az országokra vetített jövedelem ugyanis hamis képet mutat, eltorzítja az eredményt ott, ahol nő a népesség. Nincs tekintettel arra, hogy a népesség növekedése együtt jár azzal, hogy csökken az egy lakosra jutó élettér és vagyon. Reális képet az adna, ha több mutatót vennének figyelembe.

Az egy lakosra jutó élettér

A klasszikus közgazdaságtan egyik eredendő hibája, hogy az országok életterének optimális eltartó képességét figyelem nélkül hagyja. Pedig az életterek eltartó képessége nagyon differenciált és nagyon változó a fejlettségi szinttől, a tudomány és a technika fejlettségétől függően. A gyűjtögető életmódban az eltartó képességek közti különbség már nagyon eltérő volt. A csapadékos trópusokon volt a természet eltartó képessége a legmagasabb. Ez fakadt abból, hogy ott a növényvilág éves hozama százszor nagyobb volt, mint a sarkkörhöz közeli tundrán. Ahol nagy volt a növények éves hozama, ott nagy volt az állatállomány, és a gyűjtögetésből élő ember eltartó képessége is.

Tekintettel arra, hogy az eltartó képességhez nemcsak a nagyobb hő szükséges, hanem a víz is, a vízben szegény trópusok eltartó képessége nagyon kicsi volt. Alig tudatosul, hogy a sarkok közelében is nagyon alacsony a csapadék, mégis nagyobb az eltartó képesség, mint a trópusi sivatagokon. Az ok: a növényzet csapadékigénye nagyon függ a víz párolgásától. A nagy hidegben alig van párolgás. A sarkokon az évezredekkel korábbi csapadék is megtalálható.

Arra sem fordítunk kellő figyelmet, hogy a be nem fagyó vizekre az életformák viszonylagos gazdagsága jellemző. A sarki tundrák felszíni élővilága tört része a sark közeli tengerekének. Ezt azért érdemes figyelembe venni, mert jelenleg a tengerek megművelésének a forradalma folyik. Márpedig, ha ez kiteljesedik, többszörösére nőhet a Föld élelem-termelési kapacitása. A tengereket ugyanis eddig csak gyűjtögetésre használtuk. Kihalásztuk azt, ami ott megtermett emberi beavatkozás nélkül.

Az osztálytársadalmak eltartó képessége

Az öntözéses szántóföldi gabonatermelő társadalmak a térségük eltartó képességét mintegy százszorosára növelték. Annak ellenére, hogy az árasztásos öntözésre alkalmas terület viszonylag kicsi – a szárazföld néhány százaléka –, ez a kis terület tartotta el a kor emberiségének mintegy kétharmadát.

Becslésem szerint, az öntözéses gabonatermeléssel közel párhuzamosan alakult ki a csapadékban gazdag dombokon, hegyeken a természetes csapadék lefolyását akadályozó, teraszos öntözés. Azzal, hogy ez a termelési mód miért nem volt versenyképes az árasztásos öntözéssel, a tudomány keveset foglalkozott. Pedig egyszerű a magyarázat. Amíg az árasztások öntözés egyúttal nagyon hatékony szállítási feltételeket is biztosított, a csapadékot megtartó teraszokon nagyon nehezen megoldható feladat volt az anyagmozgatás. Amíg a gyakorlatilag állóvizű csatornákon nagyon hatékony volt a termés, a trágya szállítása, addig ez a meredek hegyoldalon nagyon nehezen megoldható feladat volt.

Általánosan ismert a kerekes járművek megjelenésének forradalmi szerepe, de azt kevesen teszik hozzá, hogy a jelentős szintkülönbségek legyőzésére mennyire alkalmatlanok voltak a kerekes járművek. Az állóvizű csatornán egy tonna terhet kötéllel elhúzhatott egy ember egynapi járóföldre is. Kerekes járművel ehhez a teljesítményhez négy ökör kellett sáros talajon, néhány fokos emelkedőn pedig már szinte megoldhatatlan feladat volt. A dombos területeken az anyagmozgatásra csak az ember és a málhás állat volt alkalmas. A kerék forradalmi találmány volt, de csak kemény és viszonylag sík terepen! Ez a magyarázata annak, hogy a sok tekintetben igen fejlett amerikai kultúrák fel sem találták a kereket.

Megdöbbentett, amikor kiszámoltam, hogy Magyarországon, száz évvel ezelőtt a mezőgazdaság még sokkal több tonna/kilométer szállítást teljesített, mint a vasúthálózat. A Kárpát-medence településhálózatát is a szállítási feltételek alakították ki. Az alföldi homok minden évszakban könnyen járható, ezért az ilyen terepeken egymásától távoli óriás falvak voltak a téli lakóhelyek, és távoli tanyákon folyt a termelés. Ilyen Zalában, vagy a hegyek között nem alakulhatott ki.

A vasút és az autópályák hálózata előtt, a települési szerkezetet a szállítás költsége határozta meg. Ebben a tekintetben a mezőgazdaságban a traktor jelentett igazi forradalmat.

A természetes csapadékra épülő szántóföldi földművelés

Még az európai történészek sem szentelnek kellő figyelmet a nyugat-európai agrártechnikai forradalom világtörténeti jelentőségének. Az évenkénti 500-1000 milliméteres csapadékos, négy évszakos gabonatermelés tette lehetővé, hogy a gabonatermelés az öntözhető területek többszörösén megtörténhessen. Ez a termelési mód ugyan ezer éven keresztül, egységnyi területen tized annyi lakost tartott el, mint az öntözés, de kezdettől fogva olcsóbb volt. Ezzel magyarázható az is, hogy a XX. századi agrártechnikai forradalom ebben a művelési módban alakul ki.

Nem véletlen, hogy az öntözéses földművelés ugyan nagy lakosságot képes eltartani, de a termelési költségeiben nem történt forradalom. Ebben az is közrejátszott, hogy a nagy eltartó képessége miatt munkaerőben bővelkedő és földben szegény kultúrákban alakult ki. Becslésem szerint, ha az öntözéses gabonát olyan hatékonyan tudnák termelni, mint a szárazföldit, két-három milliárd ember munkája válna feleslegessé.

Nem véletlen, hogy ma már az olcsó gabonát, általában az élelmiszert ott termelik, ahol a lakosság három-öt százaléka dolgozik a mezőgazdaságban.

Ha Kínában olyan hatékony lenne a mezőgazdaság, mint az Egyesült Államokban, 300-500 millió embernek kellene más ágazatokban munkahelyet teremteni.

Az elmúlt száz év világtörténelmének megértéséhez az egyik kulcs az, hogy a XIX. század közepén – a ma már fejlett világban is – a munkaerő fele még a mezőgazdaságban dolgozott, a XX. század végén pedig már a tizede sem. A közgazdászok általában nem veszik számításba, mibe került az, hogy a fejlett társadalmakban a munkaerő kétötödének a mezőgazdaságon kívül kellett munkahelyet teremteni.

Ezzel visszatértem a kiinduló problémámhoz. A munkahelyteremtés vagyonigényéhez. Az elmúlt száz évben az emberiség ötszörösére gyarapodott, tehát ma ötször annyi munkahelyre van szükség, mint száz éve. Ezen túl pedig a munkaerőnek ötödét a mezőgazdaságon kívül kellett foglalkoztatni.

Hatvan éve az Országos Tervhivatalban döbbentem rá arra, hogy a lakosság növekedésével óriási felnevelési költség és vagyonnövelés jár. Ezt felismerve állapítottam meg, hogy csak az a társadalom lehet versenyképes, amelyik képes féken tartani a népszaporulatát. Aki ezt szem előtt tartja, az két feltételt vizsgál.

  1. A lakosság növekedése legyen lassú. Az eleve túlnépesedett társadalmakban inkább 1-2 ezrelék csökkenés, az alulnépesedettekben pedig 1-2 ezrelékes növekedés a kívánatos.
  2. Az optimálisnál alacsonyabb népességű társadalmak számára a néhány ezrelékes befogadás a legjobb megoldás. Ezt azonban szelektálni kell, mert csak az olyan munkaerő befogadása hatékony, amelyik a befogadó ország munkaerejének átlagánál jobb. A jó minőségű munkaerő értéke az egy lakosra jutó GDP 10-15-szöröse. Ennyibe került volna ugyanis a felnevelése.

A befogadó ország átlagánál jobb munkaerő befogadása talált kincs. Az olyan befogadása pedig, amelyik a befogadó ország munkaerejének alsó ötödébe tartozik, nemzeti csapás. Ebben Európa nyugati fele a második világháború óta elrettentő ostobasággal vizsgázik. A gazdag országok a háborús károk újjáépítéséhez a minél olcsóbb, a munkaerejük alsó ötödébe tartozó munkaerőt fogadott be.

Ez csak azért nem járt látványos kudarccal, mert Európa keleti feléről kitoloncolták a germán etnikumokat. Ezek ott az elitet jelentették. Hazájukba visszatérve pedig néhány év alatt a német átlaghoz zárkózhattak fel.

A német gazdasági csoda alapja a háborús emberveszteségükkel azonos nagyságú hazatelepítés volt. Ezt sem írta még le senki.

Az elmúlt év közel-keleti milliós bevándorlása pedig az ostobaság csúcsa. Olyan munkaerő érkezik Nyugat-Európába, amelyik a befogadó ország alsó ötödébe tartozik, ráadásul kulturálisan a legnehezebben asszimilálódó.

Mi várható 2016 után

Nagyon mást várok, mint amit a The Economist adatai sugallnak. Folytatódik, ami két éve elindult. A nyersanyagtermelő országok, különösen az olajt és földgázt termelők példátlan mértékű bányajáradéktól esnek el. Ezt a folyamatot nem jelzik az idézett adatok, mert nem 2015-től, hanem már 2014-től szenvednek óriási veszteséget a nyersanyagokat exportáló, és bányajáradékból élő, kevéssé fejlett országok.

A legnagyobb vesztesek az olajban gazdag arab országok. Ezek után jön Oroszország, Brazília. Ezek nemzeti jövedelme nem 2015-höz, hanem 2014-hez viszonyítva esik vissza. Oroszország ma negyed árat kap az exportált olajért, földgázért. Brazília nyersanyag-exportjának árindexe a 2013-asnak alig 40 százaléka.

A legnagyobb nyertesek a már gazdag országok. Élükön az Egyesült Államok, amelyik a legnagyobb olajpocsékoló volt, de a palagáz feltárásának köszönhetően a legnagyobb importőrből önellátó lett.

A második nyertes csoport Japán és a már gazdag távol-keleti országok. Ezek fejlett gazdasága olcsó energiahordozókat és nyersanyagokat kap. Nyertes az Európai Unió is. De – más okokból – példátlanul lemarad a négy óceánon túli országhoz, még sokkal inkább a távol-keleteikhez képes. A lemaradás okaival korábban már többször foglalkoztam.

A legnagyobb nyertes azonban Kína. A nagyon magas nyersanyagárakat éppen a példátlan gyorsasággal növekvő iparosodása okozta. Kína azonban már túl van az iparosítás leginkább anyagigényes szakaszán. Utána pedig hasonló méretű igénnyel nem jöhet senki, mert nincs olyan jelentős méretű ország, amelyik nem túlnépesedő, és a lakossága puritán volna.

India lehetne a legnagyobb nyertes, mert nyersanyagokban, főleg olajban szegény, de a lakossága az elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik, a lakosságának viselkedése pedig nem puritán. Még nem olvastam senkinél, de szerintem a következő száz évben az indiai értelmiség lesz a fejlett világba betelepülő legnagyobb etnikum. Az értelmisége sokmilliós, szakmai tekintetben kiváló, gyorsan asszimilálódó, és hazájában megfizethetetlen. Ráadásul angolul beszél. Ezt évtizedek óta tudtam, de az Egyesült Államok adatai már bizonyítják. Ott a legsikeresebb befogadottak dél-ázsiaiak, azok nagy többsége pedig indiai.

A túlnépesedő országok ugyan keresletet jelentenének nyersanyagok és az energiahordozók piacán, de nem lesz elegendő vásárlóerejük azok megvételéhez.

A The Economist-ban közölt táblázaton szereplő országok élvonalában hat százalék feletti GDP növekedéssel szinte csak ázsiai országok vannak. Köztük jelentős csak India, és nem jelentételen Vietnam. De ha figyelembe vesszük, hogy a lakosságuk évente két-három százalékkal növekszik, akkor kiderül, hogy a lakosság-növekedésből fakadó felnevelési költségük és az egy lakosra jutó vagyonigényük tartásához a kétszámjegyű GDP növekedés sem nyújtana fedezetet. Ezek a gyorsan növekvőknek minősített országok mindegyike lemaradó.

 

Kopátsy Sándor, közgazdász

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá