A „mologyec”

Útban Nagy Imre halálos ítélete felé

Hruscsov mologyecnek, azaz rendes fickónak nevezte Kádárt, amikor – 1956. november 2-án – javasolta vezetőtársainak, hogy ő lenne a legalkalmasabb kormányfőnek a magyar forradalom leverése után. A tragikus végkifejletnek ma már föltárt – de a köztudatban még kevéssé ismert – eseménysora az, amikor Kádár János november 1-jén eltűnik Budapestről, hogy aztán november 4-én – mai ismereteink szerint – Munkácsról sugárzott rádióbeszédével térjen vissza, bejelentve a Nagy Imre-kormány detronizálását, s az általa vezetett Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását. Ma már többé-kevésbé tudjuk, hol járt Kádár János, azt már kevésbé, mi járt a fejében azokban a napokban. Hogy hogyan tett 180 fokos fordulatot október 30-31-ére virradó éjszakán az SZKP véleménye Nagy Imréről és a magyar felkelésről, az nagyjából már kiderült, de azt még mindig nem tudjuk-értjük eléggé, hogyan tette meg Kádár János november 2-áról 3-ára ezt a fordulatot. Válaszért a Kádár életmű legelfogulatlanabb – ezért szemünkben leghitelesebb – kutatójához, Huszár Tibor akadémikushoz fordultunk. (Szále László)

  • Az egész 1956-os forradalomnak számomra egyik legtalányosabb politikai-lélektani eseménye volt Kádár János november elejei pálfordulása. Október 30-i rádióbeszédében még dicsőséges forradalmunkról beszél, a Nagy Imre-kormány államminisztere, híve a többpártrendszernek, megszavazza a semlegességi nyilatkozatot, november 3-án pedig már elfogadja a szovjet „fölkérést”, hogy új kormányt alakítson, és elfogadja, hogy a szovjet hadsereg leverje a magyarországi „ellenforradalmat”. Hogyan lehetséges ez?
  • Nem jó kifejezés a pálfordulás. Az egy pillanat alatt bekövetkező megvilágosodás volt a Biblia szerint, Kádáré több napos, hosszú folyamat eredménye. Mely maga is egy másik nagy folyamat része. Ennek főbb csomópontjai: Sztálin halála, az ’53. júniusi kelet-berlini munkástüntetés, a magyar fordulat – Rákosi szovjet nyomásra kénytelen megosztani a hatalmat Nagy Imrével –, az 1956. júniusi poznani munkáslázadás, s az októberre kiéleződő lengyel válság. Maga az október 23-ai tüntetés is a lengyel október melletti kiállás jegyében szerveződött – ezért ment a tömeg éppen a Bem szoborhoz. Egy hosszan tartó válságban élt az egész szocialista tábor, melynek egyes megnyilvánulásaira különféle válaszok születtek – a sortűztől a vezércserén át a tárgyalásig. A válaszok és válaszkeresések megosztották a szocialista országokat is, de az egyes országok pártvezetését is. Nyilvánvalóan mást gondoltak megoldásnak az NDK vagy Bulgária vezetői, mást Gomulkáék, mást Tito, s az ő elgondolásaikat is nagyban befolyásolta a szovjet pártvezetés álláspontja. S hogy tovább bonyolítsam a dolgot: a szovjet álláspont is gyakran változott: a nemzetközi helyzet vagy éppen a kínai vezetők véleményének függvényében. Rendkívül bonyolult összefüggésrendszerről van szó, amelynek természetesen vannak akkor változtathatatlannak tünt sarkkövei – mint a Szovjetunió és kommunista pártok vezető szerepe, a szocialista vívmányok, a munkáshatalom megőrzése –, de vannak más legális célok is, mint például a sztálinizmus bűneinek fölszámolása, a szektás vezetés hibáinak kiküszöbölése, a személyi kultusznak nevezett hatalmi status quo meghaladása, a tömegektől elszakadt pártok új, helyes irányvonalának megtalálása, s nem utolsó sorban: a nemzeti sajátosságok figyelembe vétele a szovjet minta szolgai másolása helyett. Ebben a helyzetben már nem olyan könnyű eldönteni, ki a jó kommunista és ki a rossz. Tegyük még hozzá: mikor és hol? S mindezeket a mozgásokat még átszövi – elsősorban a Szovjetunióban, de annak hatására végig a szocialista tábor minden pártjában – a hatalmi belharc. Ez nem írható le a sztálinisták v. nem sztálinisták képlettel, a küzdelem – különféle jelszavakkal, de – alapvetően a hatalomért folyt. Váltakozó sikerrel.
  • Magyarországon Kádár János szempontjából hogyan írható le ez a folyamat?
  • Kádár ’54-ben szabadul eredetileg életfogytiglanra szóló börtönéből, nem kerül vissza a vezetésbe, előbb kerületi, majd megyei párttitkár. Csak 56 júliusában tér vissza a Központi Vezetőségbe Mikojan és Szuszlov jóváhagyásával. Ekkor még nem döntenek Nagy Imre visszahozásáról, de már fölmerül a neve. Nagy Imre 1953-ban új politikai szakaszt indított el, népszerű miniszterelnök volt – enyhítette a beadási kötelezettséget, eltörölte a kuláklistát, sok politikai foglyot kiengedtek akkor, s a deportáltak nagy része is hazatérhetett – de ’55-re az új politikai szakasz elbukott, egyértelműen a szovjetek akaratából. Aminek az oka az, hogy éppen megerősödött a moszkvai keményebb vonal.
  • Nem lehetett könnyű mindebben eligazodnia az egyes embernek. Akkor sem, ha van egy etalon, a párthűség – csak éppen nem lehet tudni, hogy az éppen mit jelent.
  • Valóban. Rákosi pozíciójának meggyengülése után a magyar pártvezetésben két frakció alakult ki, s ezek harcban álltak egymással. Az egyik a Nagy Imre nevével fémjelezhető csoport, benne Losonczy Gézával, Donáth Ferenccel, Kardos Lászlóval és másokkal, a másik a Rákosival – sokáig inkább rejtve, mint nyíltan – szembeforduló apparátusi tagokból állt, akik Kádárt tekintették vezérüknek. Ezek még párton belüli frakciók. Kádár pozíciója határozottan erősödik, hamarosan ő lesz a pártban az első ember. De közben Nagy Imréék is erősödnek. Dolgoznak is a pártban Nagy Imre visszahozásán. A Szovjetunió akarja is, nem is. Pontosabban hol akarja, hol nem akarja. Az ottani belső erőviszonyok függvényében.
  • Kádár mit csinál ezekben a hetekben, hónapokban?
  • Amikor júliusban Rákosit menesztik, Gerő lesz az MDP főtitkára, Kádár a titkára. Lényegében a régi vezetés foglya. Alig van itthon. Kiküldik a kínai kommunista párt VII. kongresszusára, s ahogy hazatér, a Gerő vezette küldöttséggel mennek Titóhoz – mondjuk így – kibékülni. Október 23-án érkeznek haza. Gerő este mond egy rossz beszédet – pedig okos ember –, de tájékozatlan, s így hibás a helyzetértékelése. Nemcsak Gerő, mindenki bizonytalan. Kádár is. Budapest belső arculata ezen a napon szinte óráról órára változott. A néma tüntetés eljutott a hangoshoz, az pedig az erőszak különféle formáihoz, a Sztálin szobor ledöntésétől a Rádió ostromáig. A párt a fegyveres harcot nem szorgalmazta. Szabó bácsi emberei és a „pesti srácok” fegyverekkel szaladgáltak az utcákon, melyek egy részét a katonáktól kapták, vagy vették el. A katonaság lényegében összeomlott, a katonák egy része átállt a felkelőkhöz. Összeomlott az elhárítás is. Aztán bukik Gerő Ernő, a fiatalon miniszterelnök lett Hegedűs András, elviszik őket a Szovjetunióba, a PB-tag Végh Bélával, Ács Lajossal, Malusek Tivadarral s másokkal együtt. Október 23-25 között Kádár szemében Magyarországon ellenforradalom van. 25-én következik be egy nagy fordulat. E folyamat sodrában lesz az MDP főtitkára, s szembesül azzal, hogy munkások tömegei, köztük párttagok, vesznek részt a felkelésben, s követeléseik nem ellenforradalmiak: több demokráciáról és szociális kérdésekről szólnak. Ekkor már elfogadja, hogy ez forradalom, követelései jogosak, együtt megy Nagy Imrével, de vannak vitáik is. Ezekben a vitákban Kádár kezdetben manőverezik. Alighanem inkább bizonytalanságból, mint ravaszságból. A következő fordulat, amikor megalakul az MSZMP. A pártban döntenek arról, hogy a szétesett és kompromittálódott MDP helyett MSZMP néven új párt alakul, vezetője Kádár János. Kialakul egy politikai formáció, de semmi sem tud stabilizálódni. Mindig minden elmozdul. Hogy milyen irányba? Azt hol a belső hatalmi harcok, hol az utca, hol a szovjetek viselkedése befolyásolja. Az a kormány, amely október 30-án alakul meg, csak néhány főből áll. Nagy Imre miniszterelnökből és államminiszterekből: Kádár János, Losonczy Géza, és az 1947-es koalíciót jelképező Tildy Zoltán.
  • És Kádár János november 1-jén elmondja a már említett rádióbeszédét…
  • Amikor a beszéd elhangzik, már nincs Magyarországon, de neve még szerepel a kormánytagok listáján. Ebben a beszédben bejelenti, hogy többpárt-rendszer lesz Magyarországon, s hozzáteszi, hogy az MSZMP kis párt lesz szigorú erkölcsi normákkal. Erős, jó beszéd volt, valószínűleg Donáth és Losonczy írta, vagy legalábbis részt vettek a végső szöveg kialakításában. Mindenesetre tökéletesen kifejezi Kádár akkori meggyőződését, s belső bizonytalanságait is. Először is egyértelműen elhatárolódik Rákosi és klikkje önkényuralmától, „vak és bűnös” kalandpolitikájától. Majd a „dicsőséges forradalomról” beszél, s annak szereplőiről, egyben az új párt bázisáról: a magyar kommunista írókról, egyetemistákról, munkások, parasztok ezreiről, s a hazug vádak alapján bebörtönzött régi elvtársakról. Ezután „duplafedelű” mondatok következnek: „Vagy lesz ereje a magyar demokratikus pártoknak vívmányaik megszilárdítására, vagy szembekerülünk a nyílt ellenforradalommal.” „Vagy biztosítja a felkelés népünk számára a demokrácia alapvető vívmányait (…) vagy visszasüllyedünk a régi úri világ rabságába (…)” A beszéd vége határozott állásfoglalás a nemzeti sajátosságok figyelembe vétele mellett, és szakítás a szovjet modellel: a szocialista vívmányok nem teljesíthetők ki „idegen példák szolgai másolásával.”
  • Kétségtelen, ez még forradalompárti beszéd, de figyelmeztet az ellenforradalmi fordulat veszélyére is. Későbbi megítélése attól függ, hova tesszük a hangsúlyokat. Akkori megítélése mitől függött?
  • A beszédet felvételről sugározták. Amikor Kádár beolvasta, még nem tudta, hogy a szovjet pártvezetés álláspontja 180 fokos fordulatot vett. Október 30-án még – hosszú viták után – Moszkva úgy dönt, hogy elfogadja a Nagy Imre-kormányt. Képesnek tartja arra, hogy megoldja a magyarországi válságot, s bízik benne, ez a megoldás a szocializmus talaján, a „megbonthatatlan szovjet-magyar barátság” jegyében születik meg. Elvetik tehát a fegyveres beavatkozást, s tárgyalásos úton igyekeznek rendezni a viszonyokat. A Kádár-beszéd e koncepció jegyében készült. Egyébként a 180 fokos fordulat fizikailag is megtörtént: a kifele vonuló tankok és a szovjet csapatok megfordultak, s elindultak vissza, Budapest felé.
  • Mi változtatta meg a szovjetek döntését?
  • Eleve nehezen született meg a fegyveres beavatkozást elvető döntés. Többen – Molotov, Kaganovics, Vorosilov – csak Hruscsov nyomására bólintottak rá. Hruscsov írja is az emlékiratában, hogy nem is tudja, hányszor változtatták meg az álláspontjukat. Elsősorban Mikojan és Szuszlov október 30-i jelentése billenthette át újra a mérleg nyelvét, akik a magyarországi politikai helyzet romásáról számoltak be. Azt írták, hogy a párt bomlófélben, nem uralja a helyzetet, s hogy úgy vélik, Konyev elvtársnak haladéktalanul Magyarországra kellene jönnie. Hogy a szovjet hadsereg főparancsnokának miért kéne idejönnie, elég nyilvánvaló. A másik ok a nemzetközi helyzet változása. Hruscsovék úgy vélik, a be nem avatkozást a Nyugat a gyengeség jelének tekintené, s Szuez után még egy fiaskó nagyot ártana a Szovjetunió amúgy is megtépázott tekintélyének. Ezzel megpecsételődött a magyar forradalom sorsa. Nem egyformán fogalmaznak, de a lényeg ugyanaz. Zsukov azt mondja, hogy el kell kapni az összes gazembert, és lefegyverezni az ellenforradalmat. Hruscsov azt, hogy segítő kezet kell nyújtani a magyar munkásosztálynak, Konyev marsall pedig a kérdésre, hogy ez mennyi időbe telik, azt feleli: három napba. Innen minden egyéb már részletkérdés, bár témánk szempontjából Kádár viselkedése fontos részletkérdés.
  • Beszéde elhangzása idején hol van Kádár?
  • Úton Moszkva felé. Andropov behívatta a szovjet követségre, ahonnan előbb Mátyásföldre, aztán Munkácsra, onnan Moszkvába vitték. Hogy váratlanul érte a „meghívás”, és nem önként ment, azt az is bizonyítja, hogy nem volt nála felöltő, csak kiskabát. Ami eléggé feltűnő lehetett a hűvös őszvégi Moszkvában. Illetve feltűnő lett volna, ha az utcára megy, de Kádár minden idejét a Kreml szobáiban töltötte. November 2-án tárgyal vele Malenkov, Mikojan és Szuszlov. (Nem tudja, hogy pár szobával odébb ott van egy másik, „alternatív” garnitúra – Gerő, Hegedűs, Piros László, Bata István – akiket megbíztak a Nagy Imre megbuktatása utáni új kormány programjának megírásával.) Ekkor Kádár még nem váltja be a hozzá fűzött moszkvai reményeket: védi a forradalmat, ostorozza a régi pártvezetés hibáit, és hangsúlyozza a munkástömegek elégedetlenségének jogosságát, s hogy a vezetés képes megbirkózni a válsággal. Kádár gondolatvilágát, politikai vesszőparipáját jól megvilágítja az ekkor megfogalmazott – a jövőre vonatkozó – néhány sarokkérdés: önállóbb külpolitika szükségességéről beszél, s hogy Magyarországon rendezni kell a nemzetiségi kérdést stb. November 3-án már átveszi és magáévá teszi a – mindezzel ellenkező – szovjet álláspontot.
  • Hogyan lehetséges ez?
  • A történettudomány ezt a napot nevezi Kádár „hosszú november 3-ikájának.” A történtek leginkább az SZKP vezető testületeinek ma már hozzáférhető határozatai és Hruscsov emlékiratai alapján rekonstruálhatók. Aki leírja, hogy miután döntöttek a Forgószél hadművelet elindításáról, nekiláttak az új kormány összeállításának. Az első számú kiválasztott Kádár János volt. Molotov Münnichet favorizálta, s erősen Kádár ellen volt. Azt mondta: „még mindig úgy viselkedik, mintha a Nagy-kormány tagja lenne…” Hruscsov azt írja, megértette Molotovot, jogosnak érezte a kérdést: „hogyan lehet jelölni valakit e szerepre, ha maga úgy viselkedik, mintha annak a kormánynak a tagja lenne, amely ellen a támadást előkészítjük?” De Hruscsov ismerte Kádár rádióbeszédét, aki abban kitért az ellenforradalmi veszélyre, s november 2-án is utalt erre Malenkovék előtt, noha alapvetően védte a forradalmat. Hruscsov ebből arra következtetett, hogy Kádár viszonya a magyarországi történésekhez ambivalens, tehát arra kell törekedni, hogy meggyőzzék arról: amióta nincs otthon, felülkerekedett az ellenforradalom, amit csak katonai erővel lehet megállítani. S ha ez sikerül, Kádár meggyőződésből fogja vállalni a feladatot. Hruscsov jól számított, mert Kádár végül azt mondta: „Önöknek igazuk van abban, ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, most az önök segítsége kell.” Egyébként „talonban” ott volt a másik szobában Hegedűs András és néhány társa, arra az esetre, ha Kádár nem vállalná. Hruscsov tudta, hogy Kádár a legjobb megoldás – kommunista előéletével itthon jelentős tekintélyt szerzett, nem kompromittálta magát nagyon Rákosi alatt, s Nagy Imre idején sem annyira, hogy azt ne lehetne kozmetikázni, ha szükséges.
  • Azért nem olyan könnyű összerakni, hogy valaki belügyminiszter a Rajk-per idején, sőt személyesen részt vesz a hamis vallomás kicsikarásában, aztán ő ül éveket Rákosi börtönében, fokozatosan ugyan, de visszatér a hatalomba, a forradalom alatt új pártot alapít, a Nagy Imre-kormány államminisztere, aztán egy ideig még Moszkvában is úgy viselkedik, mintha azt képviselné, hogy aztán ellene forduljon.
  • Kádár igazi reálpolitikus. Kitart az elvei mellett, amíg lehet, de ha belátja, hogy az tarthatatlan, akkor képes váltani. És ott van benne a bolsevik énje, mely képessé teszi arra, hogy abban is higgyen, amiben kételkedik. Koestler szavaival: „az irracionális hit az érzelmekben gyökerezik, az ember úgy érzi, hogy amiben hisz, az igaz is. Ez hitette el vele, hogy Rajk csakugyan bűnös, s azt is, hogy a forradalom mégis ellenforradalom. Az utóbbi könnyebb, hiszen a tények másfajta értékelésével, a tendenciák mérlegelésével – különösen, ha akarja is – képes ellentétes álláspontra jutni. Az irracionális hitet tápláló érzelem, hűsége a párt iránt megkérdőjelezhetetlen. Ezt bizonyítja, hogy pl. hiába ítélik életfogytiglanra, amikor kiszabadul a börtönből, nem fordul a párt ellen. Akkor sem, amikor Rákosi – ígérete ellenére – csak fokozatosan engedi vissza a vezetésbe. (Egyébként a szovjet rezsimben nem volt rá példa, hogy börtönből vissza lehessen kerülni a vezetésbe. Az elv az volt: nem szabad börtönviselt embert visszavenni a vezetésbe: ha bűnös volt, azért, ha ártatlan volt, akkor pedig azért, mert sértett ember.) Előbb angyalföldi, aztán Pest megyei első titkár. Ezt mind tudomásul veszi. Nem kapcsolódik a szerveződő pártellenzékhez és a Nagy Imre csoporthoz sem. Azért fogalmaztam úgy korábban, hogy az egyik frakció – az apparátus elégedetlen tagjai – vezérének tekinti, mert nem volt manifeszt ez a vezető szerep.
  • November 3-án, amikor elvállalja a rábízott szerepet, hogyan beszél a forradalomról és a lehetséges kibontakozásról?
  • Továbbra is azt hangoztatja, hogy a felkelő csoportok vezetői többségükben munkások voltak, s a vidéki tömegmegmozdulások sem a népi demokrácia ellen irányultak. S hozzáteszi: „ezt eleinte nem láttuk, ellenforradalomnak minősítettük, és ezzel magunk ellen fordítottuk” az embereket. Ők ugyanis magukat nem tekintették ellenforradalmárnak. Ezután, noha elismeri, hogy Nagy Imre politikájában voltak ellenforradalmi elemek, leszögezi, hogy a régi koalíciós pártok sem akartak ellenforradalmat, legalábbis szándékoltan nem. A kibontakozásról pedig azt mondta: „ne csináljanak újra bábkormányt”. Kifejtette, hogy két lehetőség van: ha rövid időn belül kivonják a szovjet csapatokat, vagy legalább döntés születik a kivonásról, akkor az MSZMP és a többi párt fel tudná venni a harcot az ellenforradalommal, de hozzáteszi: nem biztos a sikerben. A másik út a katonai erő alkalmazása, ami azonban vérontást jelent, s akkor „a kommunisták erkölcsi pozíciója nullával lesz egyenlő…”
  • Ami be is következik. ’56 novemberében alighanem ő a legyűlöltebb magyar politikus. Ezt ő maga is tudja. Aztán még egyszer az lesz, amikor kivégezteti korábbi harcostársát, majd riválisát, Nagy Imrét. Hogy jut el idáig? Hiszen tudható, kezdetben fölajánlja neki a visszatérés lehetőségét, amire nagy szüksége lett volna hatalma legitimációja szempontjából.
  • Amikor Nagy Imre nemet mond, Kádár számára nyilvánvalóvá válik, hogy előbb-utóbb Nagy Imrét és társait bíróság elé kell állítani. De nem siet. Tudja, hogy a magyar értelmiség számára fontos csoportjai rokonszenveznek Nagy Imrével. A saját hatalmát sem érzi biztosnak, erősnek. Talán azt is érezte, a szovjet vezetés sem bízik igazán benne, s átmeneti figurának tekinti. Ezért egyelőre a „tények pontos felderítését és rendszerezését” szorgalmazza a Nagy Imre-Losonczy csoport pártellenes tevékenységével kapcsolatban. Moszkva azonban türelmetlen, sürgeti Nagy Imréék bíróság elé állítását. Kádár még bizonytalan, hiszen az ő felelőssége is felmerül. Erről írnak hosszú levelet ’57. február 25-én Gerő, Hegedűs és Révai, s erre utalnak – azzal, hogy nem egyedül ők a felelősek – Nagy Imréék is vallomásaikban.  ’57 februárjában az SZKP KB Elnöksége – a magyar törekvéseket és a nemzetközi helyzetet elemezve – úgy foglalt állást, hogy az ügyet halálos ítélet nélkül kell befejezni. Vagy: esetleg kimondva, de nem végrehajtva. Kádár tehát lehetőséget kapott, hogy ne a visszafordíthatatlan megoldás felé mozduljon, de nem élt vele. A PB sebtében összehívott zárt ülésén utalt az SZKP javaslatára és a nemzetközi helyzetre, de mondandójának summázta az volt, hogy „Mi inkább az elnapolás mellett vagyunk, minthogy enyhébb ítéletet hozzunk most.” Elutasította azt is, hogy hozzák meg a halálos ítéletet, majd adjanak kegyelmet. Ekkor már úgy tűnik, a végrehajtandó halálos ítéletet tartja egyedül elképzelhetőnek. Ebben közrejátszhatott, hogy a perben Nagy Imre és Szilágyi József fölvetette Kádár felelősségét is, sőt Szilágyi a szovjet vezetés felelősségére is utalt. Tudta, ha ezek a hangok nem némulnak el véglegesen, az később az ő – még eléggé ingatag – hatalmát is alááshatja. Hruscsov és a „nemzetközi helyzet” ’58 májusában még kínál egy esélyt. Hruscsov kereste a modus vivendit, hogy találkozhasson Eisenhower elnökkel, ezért azt tanácsolta Kádárnak, hogy nem kell a Nagy Imre kérdést kiélezni. De Kádár akkor már sem a halasztást, sem az enyhébb ítéletet nem tudta elképzelni.

Mint látható, nehezen jutott el a végső döntésig, de eljutott. Felelőssége vitathatatlan. Jól tudjuk, a kivégzés nagyon mély nyomot hagyott benne. Élete alkonyán, ’89 áprilisában, abban a zaklatott felszólalásában, meglehetősen összefüggéstelenül, de azt ismételgette, hogy ő nem úgy akarta, ő nem azt akarta, ő nem akarta kivégeztetni. Nevet nem mondott. Egy beteg öregember önigazoló beszéde volt, de már logikai kontroll nélkül. A KB nő tagjai zokogtak – még akkor is szerették.

A szerző az Új Egyenlítő munkatársa                                                                                

 

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá