BOLGÁR ÉGBOLT

Marin Georgiev: Se Isten, se ördög

(Napkút, 2015)

Mai irodalmi tájékozottságunk szétszabdaltságának szomorú jelensége, hogy alig valakit ismerünk a bolgár irodalom jelenkori világából, alig valami tudunk a bolgár irodalomról és művészetről. Mintha arrafelé manapság nem fordulna el a tekintetünk. Tájékozódásunk esetlegességeit is jelzi ez a tény: kevés bolgár művészt tudnánk fölsorolni, akinek legalább a neve jól csengene a magyar füleknek. Pedig van évtizedek óta működő kulturális közvetítőrendszerünk; kulturális intézetek, műfordítói programok, ösztöndíjak. És amennyire én meg tudom ítélni a távolból, és a kérdésben avatott barátaim segítségével, a kölcsönösség is eltökélt. Egy dologra azonban érdemes külön fölfigyelni: a berlini fal leomlásával és a térségben bekövetkezett történelmi és politikai fordulattal nem nőtt egyenes arányban e kultúrák egymás irántiérdeklődése. Még az 1989 előtti két-három évtizedben legerősebb lengyel–magyar (irodalmi, színházi, film és képzőművészeti) kapcsolatok is mély apályt éltek át, és talán csak egy évtizede kezdtek valamelyest magukhoz térni, olyan lengyelül is kiválóan értett szerző műveinek tolmácsolásával, mint a drámaíró ésregényszerző Spiró György.

A bolgár kultúra javait azonban jóval kevésbé látjuk, fedezzük fel, mint akár fél évszázaddal ezelőtt. Azt a boldog korszakot – e tekintetben legalábbis boldogot – persze mindenekelőtt olyan műfordító-óriás fémjelezte, mint Nagy László, aki saját művészi karakteréhez keresve sem találhatott volna jobb szerzőket a bolgár költőknél, illetve a bolgár népköltészetnél. Mintegy félezer oldalnyi bolgár műfordítás fűződik a nevéhez, többségében népköltészeti alkotás, de Hriszto Botevtól Ekaterina Joszifováig szerepelnek költők is. Valószínűleg e jelentős költő munkája alapjaiban járult hozzá annak idején a bolgár irodalom megbecsüléséhez. Azóta sok idő telt el, érdemes lehet ezért valamelyest fölfrissíteni ismereteinket! Jó alkalom erre a hetvenéves, és a magyar irodalom közvetítésében is érdemeket szerzett – Sinka Istvántól önálló verseskötetet fordító – Marin Georgiev költői munkáinak vázlatos bemutatásával, hiszen a Napkút kiadó jóvoltából szép kötete, Se Isten, se ördögcímmel már magyarul is olvasható.

Elsőként azt tűnt a szemembe, hogy a bolgár költőnek szerencsés találkozása volt magyar fordítóival, kik között ott található kiváló Utassy József, továbbá Kiss Benedek és Rózsa Endre, s e vállalkozás organizálója, Szondi György irodalmár, a Napkút kiadó vezetője. A fordítók a Nagy László által lerakott pilléreken építkeztek. Olyan nyelvi rétegeket tártak föl Marin Georgiev költői munkáinak átültetésekor, amelyekkel többnyire Nagy László is dolgozott. Ez mindenekelőtt talán – és legerősebben – Utassy József és Kiss Benedek fordításait jellemzi: a képi világ magyar nyelven történő biztos megjelenítése (egy másik nyelven való visszaállítása), a népi-népnyelvi poetizáltság, a hagyományos versritmus-kezelés, és a hosszú versek, összetett kompozíciók kérdése. (Georgiev mind a kötött versformákkal, mind a részekből összefűtött nagyobb kompozíciókkal bátran él.)

És itt álljunk meg: a népnyelvi poetizáltság magának Marin Georgievnek a költői nyelve, költői gondolkodása. Ennek visszaadása, pátoszának keresése és megtalálása mindegyik fordítót jellemzi. Utassy József és Kiss Benedek – ha szabad így fogalmazni – költőibb pozíciót foglal el, Szondi György bulgarista pedig helyenként talán éppen azért látszik nehézkesebbnek, mert jobban ragaszkodik az eredetihez. Az, hogy a magyar kötetnek mégis egységes hangvétele van, – a szerző költői erejét bizonyítja. Önként adódik persze a kérdés: milyen költői világ tárul a magyar olvasó elé?

Egy válogatás alapján kockázatos ennek megválaszolása, hiszen az alkotó mögött félévszázados múlt áll. (Kicsit pontosabb lehetett volna a tájolás, ha legalább a tartalomjegyzék közli a versek születésének a dátumát. Ez elmaradt. Akárcsak a válogató személyének megnevezése, de őbenne Szondi Györgyöt sejtem. )

Georgiev mindenekelőtt a népi hagyományhoz, a táji és falusi költészethez, motívumvilághoz  kapcsolódik, ezt a nyelvet beszéli. Három csikó, a Falusi állomás, Az elhagyott ló című versei alapjában foglalják össze e költészet univerzumát. Nem véletlen, hogy számunkra közelebbi, és érthetőbb példával éljek: a magyar költők közül legtöbbet Sinka Istvántól fordította, és a mostani kötetében is helyet kapott egy Sinkához címzett költemény. Talán halványan még arra is utalhatnék, hogy Sinka költészetéből mintha kicsit ráismerhetnénk az övére is. Folytatva a magyar vonatkozásokat, Georgiev verset írt nemzedéktársához és egyik magyar fordítójához, Utassy Józsefhez is: ebben – ha jól olvasom – inkább már a népi szürrealizmus intellektuális hajtásai dominálnak. S valóban, ez a líra nem merül ki a falusi élményvilág egysíkú reflexióiban: a magyar költészet némileg korábbi párhuzamaihoz hasonlóan e reflexiókat összetett világértelmezéssé is képes szervezni. Jó példa erre a Vízimalom című vers, amelyet Szondi György annyira fontosnak tartott, hogy Kiss Benedek fordításán kívül (rendhagyó módon) a saját átköltésében (Malom) is felvett e kötetbe – az olvasó csak találgathat, hogy az eredetinek Kiss komorabb vagy Szondi szójátékos magyarítása felel-e meg. A kötet többségét egyébként a kiadó Szondi György fordításai teszik ki, aki azt a minden fordítót átható dilemmát, hogy „szép hűtlen legyen”, vagy a nyelvi egyenértékűséget keresse inkább hűséggel, szemlátomást az utóbbi javára oldja föl. (Legalábbis a bolgárul nem tudó recenzens számára így látszik). Ezekben a versekben mindenekelőtt a bolgár népi hagyomány szerepe a domináló vonás, amelynek közeibe azonban bebújik a groteszk és az (ön)irónia is. Ilyen lehet a Szamár című fülszövegen is olvasható értelmetlen – vagy talán szándékoltan roncsolt? – négysoros is.

Nyilván más utak, törekvések, más belső arányokkal fölépített lírikusi életművek is vannak a jelenkori bolgár költészetben, amelyre odafigyelhetne a magyar olvasó, mindenesetre most a Napkút kiadó jóvoltából van kire odafigyelni: a magyar irodalom bolgár barátja, Marin Georgiev ő.

 

Marin Georgiev: Se Isten, se ördög (Napkút, 2015)

 

Mohai V. LAjos

 

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá