Neoreneszánsz és a „homo internektikusz”?

Mit jelent a válság, krízis szó? Az értelmező kéziszótár szerint a görög „krinein” szóból ered, amely azt jelenti, fordulópont, döntési pont. A válság egy adott rendszer belső működési zavara, melyet rutinszerűen, önkorrekcióval már nem lehet javítani, a külső beavatkozások pedig csődöt mondanak. Minden válságot megelőzött egy technológiai ugrás, tudás átrendeződés. A technológiai forradalom maga után vonja a gazdaság átrendeződését.

A mai állapotokat reneszánsz megjelenésének idejéhez tudnám hasonlítani. Akkor a feudalizmus válsága, most a globalizmusé. Akkor is és most is élelmiszerárak robbanása. Akkor a 100 éves háború vége, most a hidegháború vége. Akkor is és most is a társadalmi szakadék mérhetetlen növekedése. Akkor a Gutenberg-galaxis, most az internet és a WEB 2 megjelenése. Az akkori válságra a reformáció, a protestáns etika megjelenése volt a válasz. A mostani „neoreneszánsz” válságára mi lesz a válasz?

Pedagógiai kihívások 1

A gazdasági élet szereplői nem veszik észre, csak érzékelik, a pedagógusok pedig nap, mint nap szembesültek azzal a ténnyel, hogy felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a digitális korszakba, őket net-generáció nevezzünk. Komoly vita folyik arról, hogy mennyit romlott az oktatás minősége, ezzel párhuzamosan mennyit esett a tanulók tudásszintje. Sokan úgy gondolják, hogy a mai diákok nem azonosak azokkal, akikhez a fennálló oktatási rendszert tervezték. Megváltozott a világ, és az oktatási rendszerünk statikus maradt, és ez taszította válságba. Azt hisszük, hogy az ő teljesítményük mennyit esett, mennyire gyengén teljesítenek. Pedig ez nem biztos, hogy igaz, lehet, hogy csak másként gondolkodnak, más logikával építik fel a világot. Ez a net-generáció hozott egy technológiai forradalmat, amit észre sem vettünk, mert annyira belesimult a mindennapjainkba.

Egy kicsi távolról indulva próbálom ennek a változásnak a lényegét megvilágítani.

A premodern társadalomban a hagyományos, a mindennapi tevékenységekbe, a családi, a közösségi életbe bevonták a gyerekeket, és ezzel megtörtént az informális tanulás. Az ipari társadalom a tanítás feladatát átruházta az iskolára, majd a XX. században a nevelést is az iskolára testálta (napjainkban ez történik a köznevelési törvény elfogadásával). A probléma ott jelentkezik, hogy a XX. század végére bekövetkezett az internet forradalma, amire sem a gazdaság, sem az oktatás nem tudott értelmes választ adni. A gyerekeink ebben a világban nőttek fel (digitális „bennszülöttek”) és mi „digitális bevándorlók” nem tudunk már az ő fejükkel gondolkodni, megoldást adni a problémáikra. Ezek a gyerekek már úgy nőttek fel, hogy születésük pillanatától minden féle digitális kütyük veszik körül őket, és előbb tudták a gépeket kezelni, mint beszélni. Ezek a gyerekek nem fokozatosan változtak meg, fejlődtek a múltbéli társaikhoz képest, hanem nagy törés következett be a gondolkodásukban, amit nem tudunk kezelni. Hívhatjuk akár „szingularitásnak” is ezt a törést – olyan eseménynek, amely annyira megváltoztatja a dolgokat, hogy nincs visszaút. Ez az úgynevezett „szingularitás” a digitális technológiák robbanásszerű megérkezése és elterjedése, a XX. század utolsó évtizedeiben történt meg, amelynek első szülöttei most lépnének ki a munkaerőpiacra. Mostanra világossá vált, hogy ők teljesen másképp gondolkoznak, más az interakciójuk a környezetükkel.

Remetéktől a honfoglalókig

Nézzük meg, hogyan is csoportosítható a digitális írástudás szempontjából a mai társadalom.[1]

Digitális remetéknek azokat tekinthetjük, akik egyáltalán nem használják az információs és kommunikációs technológiákat (okos telefon, laptop, ipad, internet).

Az ok lehet gazdasági – egy (mély)szegénységben élő nyilván nem erre fog költeni –, vagy tudatos elzárkózás. Egyre kevesebben tartoznak ebbe a csoportba, mert lassan a segélykérő nyomtatványt is digitálisan kell kitölteni.

A digitális felfedezők már birtokolnak egy (egyszerűbb) mobiltelefont, van otthon számítógépük és internetük, de ezeket kényszerből és nem tudatosan használják. Egy biztos, ők az első lépéseket már megtették, de még csak az út elején járnak.

A digitális nomádok már egyértelműen számítógép és internet használók. Elsősorban fogyasztják az információkat, ők egyértelműen web 1.0-ás felhasználók (csak hypertextes szövegek, képek). Ha a nomádoknak valamilyen információra van szükségük, akkor elsősorban a szöveges információkat keresik. Digitális kommunikációjuk alacsony intenzitású, közösségi oldalaknak nem tagjai, vagy ha igen, akkor is csak ritkán lépnek be oda.

A digitális telepesek felelnek meg leginkább napjaink kihívásainak, ők az információs társadalom ideális polgárai. Nemcsak használnak digitális tartalmakat, hanem elő is állítanak ilyeneket, szöveges, képi vagy multimédiás formában egyaránt.

Az igazi digitális telepesnek az tekinthető, akire a következő jellemzők mindegyike ráillik:

  • legfontosabb információforrásuk az internet;
  • web 2.0-ás felhasználók;
  • multimédiás elemekre épülő befogadás;
  • nagymértékű digitális kommunikáció;
  • intenzív jelenlét különböző közösségi oldalakon;
  • gyors alkalmazkodás az új programokhoz, technikai fejlesztésekhez;
  • digitális ügyintézés;
  • multitask üzemmód (párhuzamosan egyszerre több feladatot is végez).

A digitális vándorok elsősorban az internetről gyűjtik az információkat, a közösségi oldalaknak nem aktív tagjai. Könnyedén elsajátítják új telefonjuk kezelését, de az internetes kommunikációjuk még alacsony szintű, mert az adatkezelés biztonságával kapcsolatos fenntartások visszatartják a közösségi oldalak használatától. A Snowden-ügy pontosan ezt a hitüket erősítette meg. A telepesek nyolc jellemzője közül legalább kettő hiányzik.

A digitális honfoglalók számára az internet jelenti az egyetlen információforrást.

Laptop, iPad vagy mobiltelefon segítségével szinte állandóan on-line vannak. Akadnak olyan társaik, akikkel nem egyszer kizárólag digitális alteregójukon, azaz az avatarjukon keresztül kommunikálnak. Annyira a digitális világ bűvkörében élnek, hogy sokszor meg sem értik a digitális felfedezők vagy nomádok problémáit.

Bennszülöttek és bevándorlók

Lássuk, milyen kulturális különbség van a digitális bennszülött és a digitális bevándorló között. (Az „új társadalom” és az „ipari társadalom” paradigmájában szocializálódott emberek összehasonlítása):

Digitális bennszülött Digitális bevándorló
Gyorsan kívánnak információt szerezni számos multimédiaforrásból. Korlátozott számú forrásból származó információ lassú és ellenőrzött átadását részesítik előnyben.
A párhuzamos információfeldolgozást és a több feladattal való egyidejű foglalkozást kedvelik. Egyetlen feladatra koncentrálnak.
A szöveg helyett képekkel, hanggal, videóval dolgoznak szívesebben. A szöveges formát szívesebben használják (kézbe vehető legyen).
Szívesen keresnek rá véletlenszerűen, hiperlinkek útján elérhető multimediális információkra. Lineárisan gondolkodnak, logikusan felépített és adagokra bontott információk nyújtására törekednek.
Kedvelik a szimultán kölcsönhatásokat, illetve a hálózati kapcsolatok létesítését számos más felhasználóval. Azt szeretik, ha másoktól, kölcsönhatásoktól függetlenül tanulnak, dolgoznak.
Legszívesebben „éppen időben” (just-in-time), vagy is az utolsó pillanatban tanulnak. Mindenre felkészülve (just-in-case) tanulnak, a követelményeket figyelembe veszik.
Azonnali megerősítést várnak. A késleltetett megerősítést szeretik.
Azt tanulják, ami releváns, azonnal hasznosítható és egyben szórakoztató. Standardizált tesztekre való felkészítést, a holnapnak való tanulást szeretik.

Forrás: Jukes- Dossaj 2003

Ebből is látszik, hogy a digitális bevándorló alkalmazkodik a környezetéhez, de az akcentusa megmarad (kinyomtatja az e-mailt, nem az internetes kereső az első gondolata a feladatok megoldása során). Az idősebb generáció csak most tanulja ezt a nyelvet és agyának más részébe raktározódik el ez az ismerethalmaz, nyelvezet. A digitális bennszülöttek hozzá vannak szokva a gyors információszerzéshez, párhuzamos problémamegoldáshoz, hálózatban való gondolkodáshoz. A környezetük meg van győződve arról, hogy ők nem tudnak semmit, és nem lehet úgy hatékonyan tanulni, hogy közben szórakozunk. Nem lineárisan gondolkodnak, nincs türelmük előadásokat végig hallgatni, és a külvilág azt hiszi, hogy nem lesz eredményes a tanulásuk. A szédítő internetes robbanás idején, – amikor sok volt a munkalehetőség, főleg az olyan területeken, ahol az iskolában megszerzett tudás nem volt igazán fontos – ez a gondolkodás valós lehetősége volt a fejlődésnek. De a dot-com miatt kimaradók visszatértek az iskolapadba. Újra szembe kellett nézni a bevándorlók és a bennszülöttek között tátongó szakadékkal. A friss tapasztalataik miatt még több nehézséget kellett leküzdenie mindkét félnek. Bármennyire is szeretnék a bevándorlók a bennszülöttek meghátrálását, nem fog bekövetkezni, mert ellentmondana minden kulturális migrációról felállított eddigi tételnek.

Pedagógiai kihívások 2

Mindezek azt fogják okozni, hogy meg kell tanulnunk a digitális bennszülöttek fejével gondolkodnunk, és ehhez kell oktatásunkat hozzáigazítani. A tempónak fel kell gyorsulnia, a lineáris gondolkodás helyett a heurisztikus, véletlenszerű gondolkodás kerül előtérbe. A hagyományos tartalmak jelentős része megmarad (írás, olvasás, logikus gondolkodás, múltbeli eszmék megértése), de a jövő tartalma (legacy) digitális és technológiai jellegű lesz. Nem azon kell vitatkozni, hogy a számológépet használhatják a gyerekek az iskolában, hanem azon, hogy hogyan használjuk ezeket az eszközöket arra, hogy megtanítsuk azokat a dolgokat, amelyeket hasznos ismerni, az alapvető fogalmaktól a szorzótábláig. A jövő szempontjából érdekes matematikára kell koncentrálnunk – közelítések, statisztika, bináris gondolkodásmód. Nem a facebookot kell tiltani, hanem meg kell tanítani, hogyan kell értelmesen hálózatban dolgozni, tanulni.

És ennek mi köze van a mai politikához, gazdasághoz, gazdasági válsághoz?

Közhely lenne, ha azt mondanánk, hogy az arab forradalmakat a facebookon keresztül szervezte a „net-generáció”. A Wall Streat lázadói is ebből a körből kerültek ki, vagy a világgazdasági válságnak a legnagyobb vesztesei a net generáció tagjai.

Egyre több információ termelődik és válik hozzáférhetővé a „web 2.0” technológia révén. Az tudja uralni ezt a hatalmasra duzzadt halmazt, amelynek rugalmas és hihetetlenül gyors a reakcióképessége. Az új politikai és gazdasági gondolkodás az új nemzedék szemléletére fog épülni. A régi gondolkodásmóddal nem lehet győzni ebben a versenyben. A pedagógiában már megszületett ez a gondolkodásmód, konnektivizmusnak hívják. „Tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve kibontakoztatja a tanulói kreativitást. Egy olyan non-lineárisan szerveződő tanulási forma, amely elsősorban informális keretek között valósul meg, és a tanulók saját maguk által szervezett tanulási tempóban, módszerrel sajátíthatják el a tudásanyagot. Az információszerzésre a felfedezéses módszer a jellemző, olyan folyamat, ahol a tanár, mint segítő, és nem mint fő szervező van jelen. A konnektivista tanulás módszerei a Web 2.0 típusú alkalmazások használatára épülnek. Ezek az alkalmazások a következő tevékenységek megvalósítását segítik elő a tanulásban és a tanításban:

    • közösségi terek használata;
    • közösségi tartalomfejlesztés;
    • fogalomtérképek;
    • tartalom aggregálás;
    • reflexió;
    • inspiráció.

Egy határtalan digitális társadalom van kialakulóban. A globális tőke eddig csak a vagyon pénzben kifejezett növekedését akarta. Az új gondolkodásmódnak az információ szerzése, birtoklása és gyors, hatékony feldolgozása a fontos, a pénz pedig egy virtuális világban kezd forogni, gyakran nincs is mellette megfelelő fedezet. A hálózatokba szerveződött virtuális világ csomópontokból áll. A csomópontok gyenge szálakkal kötődnek egymáshoz, de több tízezer szál létezik két csomópont között. A rendszer stabilitását pontosan ez adja, mert ha valamelyik gyenge kötődés kiesik (hamisnak bizonyul), marad még másik tízezer gyenge kötés, amelyik a kapcsolatotokat biztosítani tudja a csomópontok között. Ezen az elven működik a WikiLeaks is.

Ez az új nemzedék egy új tudást hozott, tudásuk egy technológiai forradalmat hajtott végre, melynek nyomán a gazdaságnak át kell alakulnia, és ha a gazdaság átrendeződik, akkor a társadalmaknak is át kell alakulniuk. A monopóliumok megtörnek – elsősorban a tudás monopóliuma, de a tudásértéke is –, a társadalom pedig hálózatlapon kezd majd szerveződni. A nagy gazdasági válság, ami 2008 óta jelen van mindennapjainkban, pontosan egybeesett a netgeneráció munkaerő piaci megjelenésével. A jövő nyertese az lesz, aki ennek a generációnak a gondolkodását megérti, és erre a gondolkodásmódra tudja gazdasági filozófiáját felépíteni.

Sokan állítják, hogy a gazdaságot új alapokra kell helyezni, de a törésvonalak szerintem nem tőkepiacok zavarai miatt keletkezetek – azok legfeljebb rásegítettek. Megjelent egy új technológia a „web 2.0”, és ehhez egy új generáció, amelyik az információt nem csak áramoltatja hihetetlen sebességgel, hanem ördögi módon használni is tudja a halmazban lévő információmorzsákat. Annyira felgyorsult ez az információáramlás, információcsere, hogy a piacok képtelenek voltak követni ezeket a változásokat. Napjainkban nem csak pénzügyi válságnak vagyunk részesei, hanem egy új technológia, egy új tudás, egy új ’68-as nemzedék színre lépésének is. Csak a pénzügyi és gazdasági válság kap hangsúlyt a mindennapi médiában, pedig a háttérben egy sokkal nagyobb kulturális, filozófiai átrendeződés is lejátszódik. A gazdasági válság és létfeltételek, valamint a szellemi élet átrendeződése szorosan összefügg. Amikor azt tételezik, hogy a válság után egy új világrendnek kell kialakulnia, akkor ennek a világrendnek a meghatározó tagjai lesznek digitális honfoglalók és telepesek. A nagy kérdés csak az, hogy a konnektivizmus mint tanulás, mennyire tud tért hódítani. Az új nemzedék nagyon gyorsan és hatékonyan fogja a fejlett világ gazdaságát átalakítani, a globális tőkének újabb teret biztosítani a fejlődéshez. Azok az országok lesznek a jövő országai, amelyek súrlódás nélkül tudják hozzáigazítani az oktatásukat és ennek nyomán a gazdaságukat a net generáció szemléletéhez. (Itt nem csupán az anyagi gazdaságot értem ezen, hanem az emberi élettel való gazdálkodást is.)

Hitetlenségünk miatt ebben a csatában nem csak vesztésre állunk, hanem csapatainkat még hátrább akarják vonni. A digitálisan írástudatlanok akarják a jövőnket meghatározni. Ez pedig Magyarország veszte lenne.

Totyik Tamás

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá