Horn Gyula halálára

Horn Gyula a Kádár Jánost követő baloldalnak legjelentősebb belföldi és nemzetközi alakja volt. A jelenlegi politikai elit, de még sok újkori történész sem képes reálisan értékelni a bolsevik uralom alatti politikai szereplőket. Egyenlőségjelet tesznek a kommunisták és a fasiszták közé. Pedig tudomásul kéne venniük, hogy a háború vége és a rendszerváltás közti időszakban csak azok lehettek politikai szereplők, akik elfogadták, vagy beletörődtek: csak olyan politikának van reális esélye a működésre, amelyik igazodik a Szovjetunió elvárásaihoz. Aki ehhez nem tartotta magát, az leradírozták a politikai színpadról.

1947–2000 között csak azok kerülhettek a pozitív szerepet játszó politikusok sorába, akik mind Moszkvában, mind itthon a kevés meggyőződéses kommunisták körébe tartoztak. Szememben Rajk László és Nagy Imre volt az első két pozitív történelmi szerepet vállalt politikus. Jórészt Rajk Lászlónak köszönhetjük, hogy felnőtt egy széles munkás és parasztszármazású értelmiség. Ő volt Rákosival, Gerővel és Révaival szemben a népi kollégiumok védelmezője. Erről említést sem tesznek azok, akik felhozzák vele szemben az 1947-es választási csalást, aminek valóban ő volt a lebonyolítója. A két tett politikai, társadalmi súlya között azonban óriási a különbség. A választási csalásnak nem volt semmi politikai következménye. Moszkva minden csatlós országban a választási eredménytől függetlenül állította össze a neki tetsző csapatot. Ezzel szemben, a népi kollégiumokból kikerült nemzedék elég erőssé növekedett ahhoz, hogy leváltsa az úri középosztályt. Ezer éves történelmünkben először szabadultunk meg a születésük alapján urak hatalmától. Aki ennek jelentőségét nem érti meg, nem értheti meg nemcsak a bolsevik évtizedek, de a jelenlegi társadalmi állapotunkat sem.

Nagy Imrének köszönhettük a radikális földreformot. Semmi alapja nincs annak, hogy a földreform nem a Moszkvából támogatott kommunistáknak volt köszönhető. A világi és az egyházi nagybirtokos réteg hatalmával szemben nem volt elég belső társadalmi erő. Mindszenty József, Slachta Margit befolyása ellen nem volt demokratikus többséget jelentő belső erő.

1953-ban Nagy Imre kormányra kerülése is Moszkvának volt köszönhető. Belső társadalmi erő nem volt Rákosi és társai leváltásához. Legalábbis olyan megoldáshoz, ami a Jaltai Egyezmény szellemével összefért. (Ez még 1956 őszén is hiányzott.)

Az 1956 utáni konszolidáció Kádár János érdeme. A Kádárt szidalmazók megkerülik a kérdést: kivel lett volna humánusabb a Szovjetunióra bízott restauráció? Erre legfeljebb egyetlen személy lett volna jobb megoldás, Nagy Imre. De csak akkor, ha megáll az általa kitűzött célok elérésénél, a nemzetközi kommunista erők által elfogadhatónál, az ember arcú egypártrendszernél, amiben a piac is szerepet kap.

Ez a Kádár rendszerben először az agrárfronton jelent meg Fehér Lajos, Eredi Ferenc és társaik levezénylésével. Majd következett a gazdaság egészének reformálását megvalósító Nyers Rezső. Ők lettek a „legvidámabb barakk” építői.

A következő generációban több ígéretes nevet mondhatnék, de csak hármat emelek ki: Németh Miklósét, Pozsgay Imréét és Horn Gyuláét. Az első kettő nem vállalta a kellő kompromisszumokat ahhoz, hogy az utódpárt vezetője lehessen. Többet követeltek a pártjuktól, mint amire az akkor képes volt. Horn Gyula azzal lett a másik kettőnél sokkal hasznosabb szereplő, s az MSZP vezetője, mert mindig vállalta a szükséges kompromisszumot.

Szükséges kompromisszum volt, hogy sem Moszkvával, sem a saját pártjával soha semmiben nem szakított. A végzetét az okozta, hogy engedett a liberálisok nyomásának. Még nem is az volt a baj, hogy az SZDSZ-t indoktalanul bevonta a koalícióba, hanem az, hogy rájuk bízta a gazdaságpolitikát. A ciklus utolsó évében ezek aztán olyan liberalizációba kezdtek, ami a következő választáson a bukásukat idézte elő. A mai baloldal elsősorban Horn Gyulának köszönheti, hogy a második pártként élhette meg a 2010-es választást.

A közelmúltban olvastam Lengyel László és Surányi György beszélgetését a közösen írt könyvükről. Abban mindketten dicsérik Horn Gyulát, de fordítva, mint ahogyan én látom. Szerintük, kormányzásának az első három éve volt hibás, és csak az utolsó évben mentette meg a válságtól az országot, amikor Bokrosra és Surányira hallgatott. Ezzel ellentétben én értetlenül állok az előtt, miért adta át a választás előtt a hatalmat a liberálisoknak. Főleg a Bokrossal való szövetkezését tartom végzetes politikai hibának. Ami csomagját illeti: nem azon kellene vitatkozni, hogy jó volt-e vagy sem, a döntő, hogy mi lett az eredménye. (Csak egy adat: 1995-ben az egy anyára jutó születések száma még 1.64 volt. A Bokros-csomag eltörölte a gyedet, amit csak 2000-ben hoztak vissza. A mutató 1.31-re zuhant. Ilyen csökkenés ilyen rövid idő alatt Európában nem fordult elő. A mutató az óta alig mozdul.)

A Fidesz 1998-as győzelmét azzal magyarázom, hogy Horn szövetséget kötött mind az SZDSZ-esekkel, mind a saját pártjában lévő liberálisokkal. Ezért győzhetett a közép-jobb Fidesz és a Kisgazdapárt koalíciója. Ha valaki hálás lehet Surányi és Bokros tanácsaiért, akkor az Orbán és Torgyán. A liberálisok túlhatalma elleni tiltakozás volt a szavazás a közép-jobb koalícióra. A magyar társadalom súlypontja ugyanis valahol a közép-jobbtól is kissé jobbra van. A liberálisok minden győzelme a jobboldal erősödésével jár.

A 2002-es választások után az MSZP liberális szárnya ugyan még egyszer megerősödött, a kormány, majd a párt élére került a liberális Gyurcsány Ferenc. Ezzel aztán sínre került a Fidesz 2010-es elsöprő győzelme. Ezt az ellenzék kétharmados győzelemnek tekinti, pedig a választó körzetek 99 százalékának megnyerését jelentette. Jelenleg az ellenzéknek csupán két körzetben megválasztott képviselője ül a parlamentben.

A rendszerváltás történetét úgy is fel lehet fogni, hogy a liberálisok taktikai sikereket értek el, de ennek mindig az ellentábor aratta le a választási következményét. Miért? A magyar társadalom ezer éves gyengéje a polgárság hiánya volt. A kiegyezés óta pedig a liberalizmus-hiány a jellemző. A kevés liberális azonban mindig olyan erőszakosan liberalizál, hogy a társadalom azt is elutasítja, amit el kellene fogadnia. A liberálisok fő hibája, hogy mindig többet és gyorsabban akarnak, mint reális. Ezért vesztenek.

1990–1994. A rendszerváltás előtt az állampárt liberálisainak sikerült a közép-jobb pártként nyertesnek ígérkező Magyar Demokrata Fórum élére a Kisgazdapártból odahozott, az úri középosztályt képviselő, konzervatív Antall Józsefet ültetni. Aki a megnyert választás után alkotmányos konzervatív kormányt hozott létre, s a liberális SZDSZ-szel kötött paktumot, a saját pártja közép-jobb erőivel szemben. Látszólag a liberálisok minden terve sikerült.

1994–1998. A választáson közép-jobb jellegétől megfosztott Demokrata Fórum, a demokráciák történelmében szinte példátlan arányú vereséget szenvedett. Ezzel szemben az előző választáson nagyon gyöngén szereplő MSZP megnyerte a körzetek majd’ 90 százalékát, és a törvényhozásban abszolút többséget élvezhetett. A hoppon maradt SZDSZ és az MSZP nagyon erős liberális szárnya azonban gyorsan kapcsolt. Koalíciót kötöttek az MSZP-vel. A közelgő választás előtt a liberálisok teljesen magukhoz ragadták a hatalmat, és végzetesen liberális politikát folyattak. Egyértelműen kijelenthető, hogy a Bokros csomag buktatta meg az MSZP-t és Horn Gyulát. Ha a csomag tényleg zseniális volt, akkor is várni kellett volna a választás megnyeréséig. Csak az a stratégia jó, amelyik győz.

1998–2002. A liberálisok uralmának aztán meg is lett az eredménye. 1998-ban a választáson a közben közép-jobb párttá átalakult Fidesz kapta a legtöbb szavazatot, és a romantikus parasztpolitikát folytató Kisgazdapárttal közép-jobb koalíciós kormányt alakított. A kormányzáshoz azonban sem kellő káderállománya, sem kellő politikai tapasztalata nem volt.

2002–2010. 2002-es választásból a Horn után karakterét elvesztett MSZP került ki a legerősebb, de a kormányalakításra egyedül nem képes pártként. Az SZDSZ-szel koalícióra kényszerült. A liberálisok azonban nem voltak megelégedve a számukra nem eléggé liberális Medgyessy Péterrel, és a liberális Gyurcsány Ferencet ültették a miniszterelnöki székbe. Aki rövidesen a pártelnökséget is átvette. Liberalizmusa és stílusa azonban megalapozta a szoclib koalíció katasztrofális bukását.

2010… A rendszerváltás tapasztalataiból csak egyetlen párt, a Fidesz, és annak elnöke, Orbán tanult. Ő volt az egyetlen politikus, aki felismerte, a győzelemhez az kell, hogy a Fidesz olyan közép-jobb párt legyen, mint amilyen a Demokrata Fórum volt Antall József előtt. Hogy nemzeti, klerikális jobboldali politikával nyerhetik meg a legkönnyebben a választók bizalmát. A Fidesz teljes átalakítása közép-jobb párttá 2010-re befejeződött. A rendszerváltáskor a Fidesz a semmiből indult liberális pártocska volt, 2010-ben a nyugati demokráciákban példátlan választási győzelmet arattak. Ilyen fölényt csak ott lehet elérni, ahol a többi párt nem a választók politikai elvárásaihoz igazítja politikáját, hanem az ideológiához akarja csábítani a választókat.

Horn Gyula is annak köszönhette az 1994-es elsöprő győzelmét, hogy azokra épített, akik a rendszerváltás után vesztettek. Amikor a rendszerváltásban nyertes liberálisok befolyása alá került, azonnal megbukott.

Orbánnak és a Fidesznek az is a szerencséje, hogy Hornnal kihalt a károsultak igényeit képviselő baloldal. Az MSZP liberálisai ugyan győzhettek azzal, hogy Gyurcsányt állították az MSZP élére, de az ő, és a csapatának liberalizmusa annyira ellentmondott a közvélemény elvárásának, hogy könnyű diadalt arathatott a Fidesz. De ebből a szoclib szövetség láthatólag semmit sem tanult. Jelenleg is a sem szavazótáborral, sem kiépül pártszervezettel nem rendelkező liberálisok törekednek a hatalomra.

Szerencséjük a hatalom birtokosainak, hogy az MSZP-nek nincs többé Horn Gyulája, és nem kell félni, hogy a rendszerváltás károsultjai összefognak a Fidesz ellen. Pedig ideje volna megtanulniuk, hogy a második világháború és a rendszerváltás között csak két személynek volt maradandó pozitív hatása Európa egésze számára. Ez pedig Kádár és Horn.

Kádár mutatta meg, hogy a ránk kényszerült bolsevik rendszerben is van mozgásszabadság, ha nem is sok, de a lehető legtöbb. Horn volt az első bolsevik, aki megmutatta, hogyan kell reagálni arra, hogy Európa nyugati felén megbukott a kelet-európai kultúrára szabott bolsevik rendszer. Ezt a nyugati politikai elit százszor jobban látja, mint a magyar. Minket sokkal inkább az jellemez, hogy politikusainkat túlértékeljük.

Kádár és Horn esetében ennek a fordítottja dívik.

Kopátsy Sándor

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá