Az 1945-ös „földreform” – más szemmel

Sipos József az Új Egyenlítő című havilap 2015. június-júliusi számában – egy 2015. március 19-én a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott konferenciára utalva – azt állítja, hogy „az Emlékpont és az [Ópusztaszeri Nemzeti Történeti] Emlékpark munkatársai megkérdőjelezik e földreform gazdasági és társadalmi jelentőségét […]. Elhallgatják, vagy eltorzítják Nagy Imre és a kommunisták, illetve Erdei Ferenc és a Nemzeti Parasztpárt abban játszott szerepét”, az 1945-ös földreformot pedig „tendenciózusan” állítják be. Mint eme vélemény egyik „címzettje”, aki korábban az Emlékpont történésze volt, most pedig az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársa, néhány megjegyzést szeretnék fűzni a fentiekhez.

1.) Azon a bizonyos 2015. március 19-i konferencián mindketten tartottunk előadást. Én a „Mítosz és valóság: a pusztaszeri földosztás” című előadásomban részben éppen arról beszéltem, amiről Sipos József. Azt fejtegettem én is, hogy mennyire hamis az a széles szakmai körökben még ma is hangoztatott állítás, miszerint a Nemzeti Parasztpárt (név szerint Erdei Ferenc) dolgozta ki a 600/1945. M.E. számú kormányrendeletet. Hivatkoztam én is Korom Mihály tanulmányára, valamint idéztem Rákosi visszaemlékezését, melyből kiderül, hogy taktikai okokból „tolták” előtérbe az NPP-t, és Erdeit. Ebben a kérdésben a konferencián semmiféle vita sem volt közte és a többi előadó között.

2.) Még arról sem folyt akkor vita közöttünk, hogy valóban a szovjetek sürgették-erőszakolták ki a rendelet mielőbbi kiadását. Hadd idézzem itt Rákosit, aki visszaemlékezésében ezeket írja: „Beszéltem erről a kérdésről [vagyis a földosztás megkezdésének időpontjáról]Vorosilov marsallal… […] Vorosilov megmondta, hogy még Nagy Imre sem valami lelkes híve a földosztás azonnali megkezdésének.” Vorosilov néhány nap múlva Moszkvába repült, majd amikor visszajött, hívatta Rákosit és közölte vele: „a földkérdést megbeszélte Sztálinnal, aki szerint azonnal, haladéktalanul meg kell kezdeni a földosztást. Ő, Vorosilov ezzel egyetért, s a maga részéről mindent megtesz, hogy ez minden késedelem nélkül meg is történjék. Azonnal hívatta Nagy Imrét is, és közölte vele Sztálin véleményét. Nagy Imre megértette, hogy vége a halogatásnak, megígérte, hogy azonnal elkészíti a kommunista párt már elfogadott tervei alapján a törvényjavaslatot…” (Rákosi Mátyás, Visszaemlékezések 1940–1956, 170.) Emellett idézhetnék a másik moszkovita, Vas Zoltán egyik visszaemlékezéséből (Akkori önmagunkról, Bp. 1982. 88.), melyben ő is utal a szovjetek döntő szerepére a „földreform” időzítését illetően. Tehát nem hiszem, hogy figyelmen kívül lehet hagyni a megszálló szovjetek alapvetően meghatározó szerepét a földkisajátítás-földjuttatás megkezdését illetően.

3.) Komoly vita közöttünk a konferencián, és most is, a földkisajátítás-földjuttatás értékelésében van. Sipos József és más baloldali történészek (a baloldali jelzővel csupán jelezni kívánom az eltérő történelemszemléletünket) mindmáig azt az immáron hetven éves toposzt hangoztatják, miszerint az 1945-ös „agrárforradalom” „az a magyar nincstelen földmunkások és szegényparasztok évszázados vágyait teljesítette”. Véleményem szerint a lényeg nem a magyar szegényparasztság „évszázados vágyaiban” rejlik. Vegyük szép sorjába.

  1. A) Az tehát nem képezi vita tárgyát, hogy a „földreform”-rendelet alapjait Moszkvában Nagy Imre dolgozta ki. Ezek után talán azon sem érdemes vitatkozni, hogy a tervezetben, majd a megjelent jogszabályban természetesen érvényesült a kommunisták egyik (elhallgatott) pártpolitikai-hatalmi szempontja. Ez pedig nem más, mint az, hogy a földigénylők minél nagyobb hányadának kell földet juttatni – mert ezáltal a párt támogatói tábora is jelentősen meg fog nőni. (Ezt napjainkban a „szavazatvásárlás politikájának” nevezik…) Emiatt a korabeli politikai propaganda szerint „az MKP adta a földet” a földnélkülieknek, a szegényparasztoknak. Kár tagadni, Rákosiék számítása teljes mértékben bejött: fél éve alatt több százezres tagságot tudott „begyűjteni” a párt.
  2. B) A földkisajátítás kapcsán ki kell még térni arra a tényre is, amelyre Ö. Kovács József hívta fel a figyelmet egy, a Rubiconban legutóbb megjelent cikkében. Arról van szó, hogy – legalábbis a Tiszántúlon – a földkisajátítást és a földjuttatást „levezénylő” községi földigénylő bizottságok szinte teljes egészében az MKP híveiből álltak. Mire az FKGP falusi szervezetei megalakultak, és részt vehettek volna a bizottságok munkájában, a földek kiosztásra kerültek. (Ezt a tényt a Gulyás Martin kollégámmal folytatott Csongrád megyei kutatásaink is megerősítik.) Ezek a bizottságok a kormányrendelet végrehajtási szabályain túlmenően igyekeztek minél több birtokot kisajátítani. (Már csak azért is, mert szinte mindenütt kevesebb volt a jogszabály szerint kisajátítható föld, mint amennyit igényeltek a jogosultak.) A földigénylő bizottságok tevékenységét számtalan esetben az önkényeskedés jellemezte. Lehet ezt egyfajta „népi bosszúnak”, a „föld-éhes szegényparasztság” „türelmetlenségének” is beállítani. És lehet úgy is értelmezni, hogy a vagyonbiztonság rendült meg, és a vidéki agrártársadalom egyik rétegét sikerült a másik réteg ellen fordítani.
  3. C) Az agrár- és politikatörténészek napjainkig elhallgatják – vagy egyenesen letagadják – azt a tényt, hogy nem csak az MKP-nak, (illetve formálisan az NPP-nek) volt kész földreform-tervezete 1945 legelején, hanem az FKGP-nek is. Számomra azért is furcsa, hogy a pártállam bukása után 25 évvel is azt állítják egyesek, miszerint a kisgazdáknak nem volt kidolgozott tervezetük, mert ezt a dokumentumot először még 1962-ben (!) publikálta az egykori „földosztó”, majd „ellenforradalmár” Donáth Ferenc (lásd: Agrártörténeti Szemle, 1962. 1-2. sz. 279–292.). Legutóbb egy másik példányt Kovács Tamás tette közzé az archivnet oldalán: http://archivnet.hu/gazdasag/egy_elfelejtett_foldreformtervezet_1945bol.html (Az előszavából kitetszik, ő sem tudott arról hogy ezt a dokumentumot fél évszázaddal korábban már közölték…) Az FKGP tervezetéből kiderül egy lényeges dolog: a párt célja nem életképtelen kis- vagy törpebirtokok, hanem a középbirtokok számának gyarapítása volt volt! Egy radikális agrártörvénnyel azt szerették volna elérni, hogy olyan életképes farmer-birtokok jöjjenek létre, amelyek a paraszt-polgárosodás gazdasági alapját képezik. Természetesen a kolhozosítást („kollektivizálást”) célként szem előtt tartó MKP számára ez az elképzelés szóba sem jöhetett.
  4. D) Mi is lett az „agrárreform” eredménye? Sipos József csak azt tartja fontosnak megemlíteni, hogy „642 ezren kaptak földet, családtagjaikkal több millióan”. Ha azonban alaposabban megnézzük a statisztikát, az derül ki, hogy az 5 holdnál kevesebb, gyakorlatilag életképtelen törpebirtokok országos aránya lényegében alig változott: az 1945 előtti 73%-ról 68%-ra csökkent – „csupán” a mérete nőtt, 1.600 ezer kat. holdról 2.880 ezer kat. holdra. Ehhez a birtokmérethez még annyit kell megjegyeznem, hogy azok tulajdonosai képtelenek voltak eltartani a családjukat – ha csak nem folytattak már korábban is intenzív gazdálkodást (zöldség-, gyümölcstermesztés), ehhez azonban az esetek döntő többségében hiányzott a szaktudás, felszerelés, forgótőke stb. Négy évvel a „földreform” után, a kolhozosítás meglódulását követően, 1949-ben az összes birtokok 57%-a volt 5 holdnál kisebb, árutermelésre gyakorlatilag alkalmatlan gazdaság. (Az ilyen birtokosok kezén volt az összes földterület 21%-a.) A szakirodalom nagy része napjainkban abban már egyetért, hogy az elsőként megalakuló tszcs-ket, téeszeket azok az „újgazdák” hozták létre, akik rájöttek: nem tudnak mit kezdeni azzal a földecskével, amelynek bizonyára nagyon örültek 1945-ben – csak azt nem gondolták át, hogy igásállat, vetőmag, (és kellő szaktudás) nélkül miként fogják azzal eltartani a családjukat? Ezért gondolták sokan közülük, hogy ha nem ment egyedül, majd boldogulnak közösen…

Még két dolgot jegyeznék meg, amelyről nem szokás beszélni. Egyfelől a felosztott mezőgazdasági nagybirtokok korábbi kisbérlőinek nagy része hoppon maradt, mert sok helyen az ő bérelt földjeiket is kimérték. Másfelől a nagybirtokok bérmunkásai, akik addig előrekalkulálható fix készpénz-jövedelemre számíthattak, most anyagilag roppant bizonytalan helyzetbe kerültek: kaptak ugyan földet, de „üres maradt a zsebük”. (Emiatt többen szidták a „földreformot” – majd ezért a népbíróság elé kerültek…)

– Azt nem hiszem, hogy komoly történész kétségbe vonná azt, miszerint az 1945-ös „földreform” „gazdasági és társadalmi [valamint politikai]jelentősége óriási volt”. Valóban az volt. Ennek az „agrárforradalomnak” azonban túlságosan nagy volt a gazdasági és társadalmi ára. Ennek a kérdésnek a taglalása azonban szétfeszítené rövid hozzászólásom kereteit. (Azért hadd hívjam föl a figyelmet a közelmúltban elhunyt kiváló történész, Für Lajos „Búcsú a parasztságtól” című könyvére, amely alaposan és részletesen foglalkozik ezzel a problémával.)

4.) Mintegy utószóként: a „földreform” kifejezést azért tettem, és teszem következetesen idézőjelbe, mert szerintem a földbirtok-szerkezet 1945-ös radikális megváltoztatása nem volt annyira előremutató, pozitív fejlemény, mint azt olyan sokan gondolják, ugyanis az nem javított – mert nem is javíthatott! – az agrártársadalom alapvető problémáján. Legfeljebb – tehetném hozzá ironikusan – az „újgazdák” százezrei számára ideig-óráig boldogságot okozott, de hamarosan szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy lehetőségeiket és képességeiket meghaladja az előttük álló feladat…

 

Vincze Gábor

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá