ROMÁNIA ÉS A MENEKÜLTVÁLSÁG

Amióta kirobbant a menekültválság, Románia szinte egyik napról a másikra „elfelejtette” verni az asztalt az évek óta halogatott schengeni csatlakozás érdekében. Pedig az elmúlt három-négy évben a mindenkori hatalom pártjai egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, hogy szajkózzák az ország felkészültségét a nyitott határok klubjába való belépéshez, Schengen külső határának megoldott védelmét. A szakértői kormány első embere, a korábbi mezőgazdasági EU-biztos Dacian Ciolos azonban inkább zsigerből, mint meggyőződésből, esetleg stratégiai célból szokta emlékeztetni a tagállamokat, hogy megérett az idő a csatlakozáshoz. Magában, vagy szűk tanácsadói körökben azonban Ciolos és vélhetően a parlamenti pártok vezetői is most hálát adnak a fennvalónak, amiért a tagállamok, ha jobbára tákolt indokokra hivatkozva is, de rendre megfúrták a bukaresti óhajt.

Ellenkező esetben migránsok százezrei döngetnék a déli határvidéket, hogy az EU-ba jussanak. Amennyiben Románia most schengeni tagország, a Duna felől érkező tömegek feltartóztatása megoldhatatlan feladat elé állította volna a Ciolos-kormányt. Meg a bolgárokat, akiket már rég lerugdostak a közös schengeni csatlakozás hajójáról. Így azonban a bukaresti politikusok most lubickolnak örömükben, mert kedvenc, gyökerekig kidolgozott külpolitikai és EU-stragiájukkal játszadozhatnak a homokban: nyíltan és hangosan sosem acsarkodnak Brüsszellel, de mindig csak morzsáját valósítják meg az unió fővárosában deklaráltan vállaltaknak.

Határhelyzet

Románia nem célállomása az akárhonnan érkező migránsoknak, s habár kivételek is akadnak, ezek inkább a szabályt erősítik. Zárójelben egyetlen példa: egy kétgyermekes szír család idén a galaci befogadó táborba került, menedékjogot kértek, hogy letelepednének a Duna-parti városban, a férfi pékséget nyitna – hatezer dollár kezdőtőkével érkeztek –, a felesége tanítana, például a táborban, mert szerintük ez százszor jobb megoldás nekik és gyermekeiknek, mint mondjuk Németországban várakozni a semmire, vagy kiutasításra. Bevallották, Romániát egy sötét, elviselhetetlen országnak képzelték, s meglepődtek, hogy „itt is lehet normálisan élni”.

A hagyományos szerb–román jószomszédi viszony és még a Tito idejében megalapozott, majd a balkáni háborúban főként benzinszállításokkal összekovácsolódott barátság jegyében Bukarest elérte, hogy a Szerbiából érkező, román területen elcsípett migránsokat különösebb átvilágítás, ellenőrzés nélkül napokon belül simán visszazsuppolhassák. A román belügy a környező megyékből is ide vezényelt katonákkal, csendőrökkel, „embervadász” műszerekkel, helikopterekkel húzott élő kerítést a szerb határnál, főleg a hármashatár övezetében Óbébnél, ahol a csempészek apró kitérővel hajtották a menekülteket Magyarországra. A román-szerb egyezmény alapján főleg az embercsempészekre vadásznak, s ha elcsípik őket, közösen nyomoznak a hálózat felgöngyölítéséért.

Az embercsempészek még nem dolgoztak ki útvonalakat a Dunán át, többek között azért sem, mert a déli román megyéktől még hosszú az út a magyar határig, s útközben lefülelhetik a kisbuszokat.

A határrendőrség által közölt adatok szerint 2016 első hét hónapjában a rendőrök 597, a zöldhatáron érkező migránst fogtak el, ami 41 százalékkal kevesebb, mint 2015 hasonló időszakában, az őrzés-védés lazább időszakában.

Persze, a határrendőrség is besározódott. Augusztus utolsó harmadában két aradi határrendőrt fogott el a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT), miután fülest kaptak, hogy egy nemzetközi bűnszövetkezet tagjaiként hordták át a menekülteket Magyarországra. A szálak Izraelig nyúlnak vissza, görög, bolgár tagjai vannak, külön házat „üzemeltettek” a határ közelében, ahol az érkezőket pár napig pihentették, majd kisbuszokkal szállították át a határon. Kérdés, kibővül-e a nyomozás, hisz elképzelhetetlen, hogy román határrendőrök magyar bűntársak nélkül gurultak át a határon migránsokkal teli járművekkel.

A jellemző, hogy az embercsempészek tízes-húszas csoportokban próbálkoznak Magyarországra juttatni a menekülteket. Persze, az is előfordult, hogy a Bukarest melletti Baneasa erdőben eresztették őket útnak mondván, ez már Ausztria.

A kvóta

Sem a 2015 decemberében megbukott szociáldemokrata Ponta-kormány, sem a mostani Ciolos-kabinet nem hadakozott a végül is csupán papíron megszületett kvótarendszer ellen. A 2015 júliusa óta sokat vitatott leosztás alapján Románia 2400 menekültet – hosszabb távon 6500-at – kellene befogadjon, integráljon. Bukarest erre még a menekült státuszt kérőket az okmányok elbírálásának idejére ellátó befogadó-központok szintjén sincs felkészülve. Ha valaki menedékjogot kér, akkor szabad kijárással a hat központ – Bukarest, Galac, Máramaros, Giurgiu, Temesvár, Radauti – egyikébe kerül, itt várhatja ki az ítéletet sorsa fölött. Ezek kapacitása mindössze 920 fő, vagyis sürgősen meg kellene duplázni a helyek számát. Évente 800-1000 idegen kér menedékjogot, legtöbbjük Szíriából, Afganisztánból vagy Irakból érkezett.

A szállásért fizetniük kell fejenként havonta kb. 3500-4500 forintnak megfelelő lejt, ennivalóról is maguk gondoskodnak. Kérésre napi 650 forintnyi étkezési hozzájárulásban, nyáron 4000, télen 6500 ft. ruhapénzben részesülhetnek. Ingyenesen lakhatnak a kiskorúak, idősek, fogyatékkal élők, kiskorút egyedül nevelők vagy akiket hazájukban megkínoztak, megerőszakoltak stb. A kormány saját és uniós forrásból beilleszkedési, integrálódási, nyelvtanulási kurzusokat tart számukra, s aki megkapta a menedékkérői státuszt, munkát vállalhat, jogosult egészségügyi ellátásra. A szerencsések hat hónapon keresztül havi kb. 40 ezer forintnak megfelelő munkába állási segélyt kaphatnak, ami további három hónapra meghosszabbítható.

Annak ellenére, hogy a hétköznapi román állampolgárok túlnyomó többsége, főként vidéken, kisvárosokban, gyakrabban láthat gömbvillámot, mint migránst, egy most végzett felmérés szerint a lakosság 88 százaléka ellenzi, hogy lakhelyére menekültek-migránsok települjenek. 2016-ben ez az arány még csak 81 százalék volt.

Mivel sem a kormány, sem parlamenti pártok, sem a legszélsőségesebb Új Jobb (Noua Dreapta) nem folytatnak rendszeres és masszív migráns-ellenes kampányt, a radikális elutasítás némiképp megmagyarázhatatlan. Miroslav Tascu-Stavre professzor, a nemzetközi kapcsolatok szakértője szerint a többnemzetiségű európai államokkal – Svájc, Belgium – ellentétben, ahol a nemzetiségek közösen építették fel az országot, s nem számít, hogy mi vagy, Romániában még él a „2500 éve védjük a kereszténységet” mítosz. Ugyanakkor Erdélyt leszámítva, az ország többi, Kárpátokon túli megyéjében általában ismeretlen a multikulturalizmus fogalma – Konstancát kivéve –, a tolerancia, a más nemzetiségekkel való együttélés normalitása.

Idén márciustól, az úgynevezett kvóta keretében Románia összesen 147 menekültet fogadott be, ők főként szíriaiak, irakiak és görög menekülttáborból érkeztek. Ügyüket vizsgálják, ez hónapokba telik.

A felmérések alapján tíz menekültből kilencnek esze ágában sincs Romániában letelepedni, viszont a nyugat-európai kilátástalanság még fordíthat a statisztikán. Tény, a menedékjogot kérők harmatcseppenkénti befogadásával, szétszórásával az országban, Románia könnyen teljesítheti a félszívvel vállalt kvótát, kérdés persze, hogy román személyi igazolvány birtokában hányan maradnának.

Az akut orvos- és ápolóhiánnyal küszködő kórházak vezetői dörzsölték elsőként a kezüket, hogy talán akad olyan, menekültstátuszért folyamodó egészségügyi dolgozó, aki megtelepedne Romániában. Csakhogy a törvény szerint kizárólag olyan orvos dolgozhat, aki öt éve bejelentett román lakcímmel rendelkezik, házastársa román vagy uniós tagállami állampolgár. A szaktárca állítólag már ősszel módosít és alkalmazza az EU-ban bevett, úgynevezett Kék kártya (Blue card) rendszert.

Időhúzás

A migránspártiak gyakran emlegetik érvként, hogy az elmúlt negyed évszázadban közel négy millió román állampolgár távozott az országból a jobb megélhetés reményében. A szakemberhiány pedig nem csupán az egészségügy problémája, így joggal merülhet fel bizonyos hiányszakmák betöltése letelepített menekültekkel.

Olyan vélemény is elhangzott, hogy előnyben kellene részesíteni például, a Szíriából elmenekült keresztényeket, hisz legalább a vallási integráció nem okoz gondot. Tény, okos, határozott politikával, a merev bevándorlási törvények, szabályzók puhításával, a román politika sokarcúságával még előnyt is kovácsolhatnának.

Tudvalevő, hogy az ortodox románok zöme rém intoleráns a más vallásúakkal szemben, légyen az református, katolikus, neoprotestáns vagy muszlim. Az állami, önkormányzati forrásokkal alaposan kitömött ortodox egyház egyelőre csendben szemléli a határok közelében fortyogó humanitárius válságot, ám ha Románia „jófiúként” és nyilvánvalóan érdekből picit rányit a migráns-ollóra, akkor biztosra vehető a papi kar tiltakozása. Mindezeknek nem mond ellent, hogy Juszuf Murat, az államilag elismert Romániai Muszlim Vallás Muftiátusának főmuftija ortodox teológiai egyetemen doktorál.

S ha már a vallásnál tartunk, a román titkosszolgálatok lennének a megmondhatói, mennyire veszélyesek az országban tanuló muszlim diákközösségek, muszlim egyesületek, amelyek nem fogadják el Murat „egyeduralmát”, és vallásórákba, kulturális összejövetelekbe csomagolt gyűléseken szervezkednek. Az állami és magánegyetemeken több ezer muszlim tanul szerte az országban – a legerősebb központ Bukarest –, biztosra vehető, hogy közéjük felbujtó elemek is beépültek, ám vélhetően őket figyelemmel kísérik az illetékes szervek. A román és a török kormány egyezménye alapján, ankarai forrásból a román fővárosban épül meg Európa legnagyobb mecsetje oktatási központtal, amely külön mágnesként hat majd a muszlim közösségekre.

Romániának egyelőre semmiféle stratégiát nem dolgozott ki a menekültválsággal kapcsolatban, s jó ideig még várni kell rá, hisz azon országok közé tartozik, ahol a politikusok szinte folyamatos kampányban leledzenek. A helyhatósági választások júniusban lefutottak, már készülnek a késő őszi parlamentire, miközben kilenc hónapja politikailag több-kevésbé elkötelezetlen, csupán túlélésre hajazó szakértői kormány evickél a hullámok között. És fél bármilyen gazdasági, pénzügyi, szociális stratégiai döntést hozni. Tőlük menekültügyben már a kapu előtti adogatás is elismerő csettintést érdemel.

Az biztos, hogy kerítést egyelőre sehova nem akarnak építeni, inkább minden mozdítható katonai, rendőri, csendőri erőt a szerb határhoz vezényeltek, csakhogy kifogják a vitorlát a magyar-román határra tervezett kerítés építésének vitorlájából. A brüsszeli buksi-simogatásért pedig motorcsónakokkal, helikopterrel, katonákkal, rendőrökkel segítik a görögöket.

Irházi János

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá