A minőség forradalma

Sokszor elgondolom, hogy minden előttem született embernél szerencsésebb időben jöttem a világra, hiszen hosszú életem során az emberiség többet változott, mint előtte évezredek alatt. Olyan pusztán születtem, ahol nem volt villany, több állattal voltam szoros kapcsoltban, mint a családomhoz nem tartozó emberekkel. Az iskola első két osztályát a kis országunk másik csücskében, egy vasúttól is távoli, bányavidéki faluban végeztem, ahova anyám mint tanítónő került. Onnan egy dél-dunántúli megyeszékhelyre, Kaposvárra, apai nagyszüleim dicső városába költöztünk, ahol három testvéremmel együtt, viszonylag szerény anyagi körülmények között neveltek a vagyoni és társadalmi státuszukban visszacsúszott szüleim. Hárman diplomát szereztünk. Annak köszönhetően, hogy eredményes sportoló lettem a teniszben, már kamaszként visszaemelkedtem nagyszüleim társadalmi rangjába. A diploma után a másik két testérem is. Szüleink, eredményeinket látva elégedettek voltak sorsunkkal. Azt, hogy én emelkedtem a legtöbbet, annak köszönhetem, hogy a népi írók kiváló emberekből álló élcsapatában a legfiatalabb befogadott lehettem. A további életem már megírtam. Sikeres pályám nem volt zökkenőmentes, de életrajzi könyvemnek – bölcsen – a Szerencsés ember címet adtam. A végső szerencsém, hogy az életem nagyon hosszúra nyúlt, méghozzá egészséges fejjel. Ezeket a sorokat a 94. évem végén írom.

Az átélt és megértett társadalmi változás fő színpadává a Távol-Kelet vált. Ötven éve a távol-keleti társadalmi csodák varázsa alatt élek.

A japán csoda az elvesztett második világháború után mindenkit meglepett. Iszonyú emberveszteség és anyagi kár után minden más háborút vesztett népnél gyorsabban nemcsak talpra álltak, de túl is léptek a háború előtti helyezésükön. Ez számomra nem volt meglepő, mert Japán már a század elején megalázó vereséget mért Oroszországra. A második világháború elején gyorsan elbánt az angol hadiflottával, könnyen elfoglalta a délkelet ázsiai gyarmatokat, és az első két évben fölénybe került az Egyesült Államokkal szemben is. Világossá vált, hogy a japán katonák értékével csak a németek voltak egyenrangúak. Az Egyesült Államok mennyiségi fölénye is csak lassan győzött a japán katonák jobb minőségével szemben.

A japán lakosság fölénye a második világháború után az is gyorsan bebizonyosodott. A japánok nemcsak a legjobb katonák, hanem legjobb munkások is. Jelentősen több évet jártak iskolába, évente mintegy 200 órával többet dolgoznak, később mennek nyugdíjba, a munkamegosztásban az apró feladatokat jobban teljesítik, mint a gazdagabb és fejlettebb tőkés országok lakossága. A munkaerejük is csak a németekhez hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy nem akarnak kevesebbet dolgozni.

A Kis Tigrisek versenyképessége már a múlt század ’80-as éveiben közismert lett. Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr és Hong-Kong nemcsak a Nyugat puritán népeinél, de a japánoknál is gyorsabban növekedett. A két városállam mára az egy lakosra jutó jövedelemmel megelőzte az Egyesült Államokat is. A két nagyobb kis tigris pedig mára előrébb jár a száz éve sokkal fejlettebb Japánnál is.

Tajvan sikere több okkal magyarázható. Elsősorban azért, mert Japánnal összemérve lényegesen nagyobb élettér jut egy lakosra. Japán nehézségét magyarázzák azzal, hogy az ország hasznosítható területe a fejlett világban a legtöbb lakost tart el. Japán másik hátránya, hogy magába zárkózó. Tajvan viszont a Távol-Keleten a leginkább befogadó és nyitott. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a kommunisták által megvert, és oda menekült hadsereg a kínai társadalom elitje volt. Még nem találkoztam a tajvani csoda indoklása során az oda menekült kínai hadsereg diktatúrájának érékelésével. A tajvani csoda alapjait a hadsereg diktatúrája alatt építették fel. De az ország sikeréhez több körülmény is hozzájárult. A sikerének két másik pillérje is volt: 1. A két háború között a japánok modernizáltak. 2. Az Egyesült Államok védelmét és termékeinek felvevő piacát élvezhette nemcsak a hidegháború alatt, de ma is.

Dél-Korea csodálatos felemelkedése sem kap elég figyelmet. Pedig sokat lehet tanulni belőle. A koreai háborút követő időben a világ leggyorsabban fejlődő országa. Szerintem, a két Korea háború utáni története először mutatott példát arra, hogy a hidegháborút a szocialista tábor nem nyerheti meg, mert még az elmaradt országok számára sem jelenthet versenyképességet a gazdaságra is rátelepedő bolsevik diktatúra. Az ugyan bebizonyosodott, hogy a szegény országokban – ahol az egy lakosra jutó jövedelem tizede a fejlettekének – az utolérés első szakasza csak politikai diktatúrával érhető el. Az ideológiai alapon működő diktatúra azonban nem telepedhet rá a gazdaságra, ott a piac jelzéseihez kell igazodni.

Ezt az utat választotta Dél-Korea. A kemény katonai diktatúra mellett a gazdaságban a piac irányította az exportra koncentrált gazdaságot, a magánszektort. Ezt, bármennyire egyértelmű példája lett a szegénységből felemelkedésnek, máig nem tekinti a társadalomtudomány és a politika az 1990-es kínai reformnak adott mintának.

Sokáig én sem találtam külső példamutatást a kínai reformra. Csak pár éve tudtam meg, hogy Mao a kulturális forradalom rémségei közepette, fél évre Szingapúrba küldte kijelölt utódját, Teng Hsziao-pinget, hogy tanulmányozza az ottani siker okait. Ez megismerve, feltártnak tekintettem a titkot, a kínai kommunisták a piacosítást Szingapúrban tanulták.

Kína számára a két Korea példája azonban nem volt kisebb jelentőségű, hiszen ott a kínai vezetés számára a két Korea, egy ország két részre szakadva, az egész kínai vezetés szeme előtt mutatta nemcsak a siker, de a kudarc példáját is.

Sokáig a két Németország példája volt előttem annak az illusztrációja, mekkora az össznépi demokrácia és a bolsevik diktatúra közti különbség az olyan országban, ahol a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi. Aztán rádöbbentem, hogy a sokkal karakterisztikusabb példa a két Korea szembe állítása. A két Németország egyesülése idején az egy lakosra jutó jövedelemben a politikai demokrácia és a piacos gazdaság fölénye nem haladta meg a kétszereset. Ez a különbség 25 év után ugyan jelentősen csökkent, de máig sem tűnt el teljesen.

Ezzel szemben a német egyesülés idején a Koreai félszigeten az egy lakosra jutó jövedelem tízszer nagyobb volt délen, mint északon. Ez a különbség ma már 16-szoros! Olyan óriási, hogy az egyedsüléssel járó nehézségek el sem képzelhetők.

Ez is azt mutatja, hogy a tudományos és technikai forradalom által teremtett viszonyok között minden markánsabb formában jelentkezik a Távol-Keleten, mint a Nyugaton.

Erre az írásra az késztetett, hogy a kezembe került egy táblázat arról, hogy 2014-ben egy millió lakosra vetítve hol, mennyi találmányt jelentettek be. Eddig ugyanis abban a hitben éltem, hogy ezen a téren az Egyesült Államok az első. Most azt látom, hogy az első négy, Tajvan, Dél-Korea, Japán és Kína – mind távol-keleti ország –, és csak az ötödik az Egyesült Államok.

A liberális piacgazdaság ugyan először a puritán nyugati társadalmakat alakítottá át össznépi társadalmakká, és ez is példátlan eredménnyel járt. A csodák azonban a Távol Keleten történtek és történnek.

Ami a második világháború után a Nyugat puritán társadalmaiban, az angolszászokban, a germánokban és a skandinávokban történt, a maga idejében páratlan volt. A Nyugat mindegyik protestáns államában az egy lakosra jutó eredmények – a jövedelem, a vagyon, az iskolázottság és a várható életkor terén –, gyorsabban növekedtek, mint előtte a történelemben bárhol, bármikor.

Bármennyire páratlan volt az eredmény, nem hangsúlyozzuk, mert nem erőszakos politikai forradalommal, hanem spontán, békésen történt. Ennek három előfeltétele volt: szűnjön meg a gyarmati rendszer; a politikai egyenjogúságot ki kellett terjeszteni a társadalom egészére; álljon meg a túlnépesedés.

A gyarmati rendszer megszűnését az Egyesült Államok politikája segítette győzelemre. A politikai jogoknak az egész társadalomra való kiterjesztését segítette a hidegháború, a Szovjetunió katonai erejétől való félelem. A túlnépesedést felszámolta a fogamzásgátlás elterjedése, a jólét és az iskolázottság növekedése.

E három feltételnek köszönhetően a század végére a Nyugat minden protestáns országa a világ társadalmi fejlődésének élvonalába került. Ez bármennyire egyértelmű tény, nem kap kellő hangsúlyt a kor történészeinek munkáiban. A politika és a társadalomtudomány azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a két háború közti tőkés osztálytársadalmak és a jelenkori össznépi demokráciák között nincs különbség.

Még olyan táblázatot sem találtam, amely megmutatná, milyen mértékben nőttek a fenti mutatók az ipari forradalom óta. Egyetlen ilyen kimutatásból világossá válna, hogy a XX. század dereka, vagyis a tudományos és technikai forradalom előtt szinte csak az uralkodó osztály jövedelme és vagyona nőtt, a lakosság többsége számára alig javult a helyzet. A társadalom többségének csak a második világháború után javult a politikai státusza és az anyagi helyzete. Az uralkodó osztályt váltó forradalmak, a XX. század közepe előtt, javulást szinte csak az uralkodó osztály számára hoztak. Az óta azonban a fejlett társadalom egészének életviszonyai javulnak.

Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hatezer év minden társadalmi forradalma nem az osztálytársadalmat számolta fel, hanem csak az uralkodó osztály változott. A XX. század második felében, a tudományos és technikai forradalom a puritán kultúrájú társadalmakban azonban az osztálytársadalmak alépítményét számolta fel, és létrehozta a minőség forradalmát, olyan társadalmat, amelyikben a tagok, a családok társadalmi helyét nem az osztályhoz tartozásuk, hanem a teljesítményük határozza meg. A jelenkor társadalmát már sokan a szakmában tudásalapú társadalomnak nevezik. Sokkal inkább a minőség társadalmáról kellene beszélni, mert ebben egyre inkább minden szakma legjava a lett a leginkább független mind politikai, mind anyagi értelemben.

Erre érzett rá Németh László, amikor esszégyűjteményének a Minőség forradalma címet adta.

 

Kopátsy Sándor

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá