A munkaerő túlkínálat és a profit

Az Új Egyenlítő márciusi számában Mi a profit? címmel jelent meg Pogátsa Zoltán tanulmánya. Ennek olvasása felidézte bennem az ötven évvel korábbi élményeimet, amikor éhesen olvastam a marxista tanulmányokat. Ennek a fejtegetésnek a színvonala végre megüti a magas elméleti igényű közgazdasági művekét.

Jó ötven éve azonban a munkaérték-elmélet feletti viták felébresztettek. Azóta a profitot azonos kategóriába sorolom a többi érték feletti jövedelemmel, a föld- és bányajáradékkal, a hiánycikkek értékfeletti árával. Ha a társadalmat földhiány, ásványhiány jellemzi, akkor a tulajdonosa munka nélküli jövedelemhez, földjáradékhoz, bányajáradékhoz jut. Ha felesleg volna, megszűnne a járadék. A járadék forrása tehát a hiányból fakad.

A munkaerő idejének megvásárlása is csak akkor hoz profitot, ha nagyobb a kínálata, mint a kereslete. Erre megtanított a bolsevik rendszerre jellemző erőltetett iparosítás által okozott munkaerőhiány. A bolsevik diktatúrában a munkás jogi értelemben ugyan jobban ki volt szolgáltatva, mint a tőkés demokráciákban, mégis úr volt, a munkaadó emelte volna a fizetését, mert a munkaerőben a gazdaságpolitika hiányt teremtett. A háborús károk elhárítása, a gazdaság beindítása a demokrata tőkés osztálytársadalmakban is olyan spontán béremelkedést okozott, amit a tőkésállamnak is jogszabályokkal kellett fékezni.

Tanultam a marxizmust, de azt láttam, hogy a tőkésosztály állama korlátozza a tőkéseket abban, hogy emeljék a béreket. Mi is kénytelenek voltunk bevezetni az átlagbér ellenőrzést, pedig nálunk nem voltak tőkés munkaadók.

Aztán a történelmet tanulmányozva felismertem, hogy a termelésre áttért társadalmakban az életviszonyok nagyobb biztonsága okán nőtt a várható életkor. Ennek következtében gyorsabban nőtt a népesség, mint az életterének az eltartó képessége. A bekövetkezett túlnépesedési nyomás ellen a társadalom csak a halálozás fokozásával védekezhetett. Ezért az elkövetkező mintegy hatezer évben minden osztálytársadalom közös jellemzője volt a halálozás fokozása. Függetlenül attól, kik alkották az uralkodó osztályt, minden osztálytársadalomra egyformán jellemző volt a túlnépesedési nyomás, több és jobb minőségű munkaereje volt, mint amennyit az adott életérben és az adott technikai viszonyok között foglalkoztatni tudott. Minthogy minden osztálytársadalomban nagyobb volt a munkaerő mennyisége és jobb a minősége, mint amennyit foglalkoztatni tudott, az ára az értéke alatt volt. Ebből fakadóan, aki rendelkezett a dolgozó felett, az kizsákmányolta, akár rabszolga volt, akár jobbágy, akár bérmunkás. A kizsákmányolás ugyanis nem a megszerzés módjából, hanem a munkaerő túlkínálatából fakadt.

Azt a klasszikus közgazdaságtan és Marx is elismerte, hogy a túlkínálat esetében a vásárló, a kínálatnál kisebb kereslet esetében extra jövedelemhez jut. Ebből fakadóan, ahol a munkaerő áru, és túlkínálata van, a vásárlója értéke alatt jut hozzá.

A tőkés társadalomban nem azért van profit, mert a munkaadó tőkés, a munkás pedig jogfosztott, hanem azért, mert nagyobb a munkaerő mennyiségi és minőségi kínálata, mint amennyi munkaerőre a munkaadónak szüksége van.

Ami nehezen érthető: mind a tőkés, mind a marxista közgazdaságtan elismerte ugyan a munkaerő áruvá válását, az értékéhez viszonyított árát mégsem hagyta a kereslet és kínálat aránya alapján alakulni. A termékek és a szolgáltatások esetében természetesnek találták, hogy az árának a centruma ugyan csak a kereslet és kínálat egyensúlya esetén az érték, de ezt a munkaerő áru esetében figyelmen kívül hagyták. A bérek színvonalának változását még a liberális demokráciák sem a piacra bízzák, hanem a kormány és a szakszervezetek közötti alku alapján szabályozzák. Ennek aztán az a következménye, hogy általános a jó munkaerőben a hiány, a gyenge minőségűben pedig a magas munkanélküliség. Ideje volna fölismerni, hogy az osztálytársadalmakra jellemző munkanélküliség objektív oka a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata volt. Nyomát sem látom a klasszikus közgazdaságtanban annak, hogy a társadalom munkaerőigényét vizsgálnák. Sőt, minden forradalmár a munkabérek emelését javasolta, de nem számoltak azzal, hogy a jólét növekedése esetén hogyan alakul a munkaerő mennyisége és minősége. A népesség – azon belül a munkaerő létszámának és minőségének – alakulását figyelmen kívül hagyták.

Az osztálytársadalmak működésének megértéséhez a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálatának a megértése a kulcs. Csak ez ad magyarázatot arra, miért volt mindegyikükre jellemző a többség kizsákmányolása, az értéktöbblet elsajátítása, a tudásvágy elnyomása.

 

Kopátsy Sándor

A szerző közgazdász (kopatsy.sandor22@t-online.hu)

 

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá