FORRADALOM VAGY ELLENFORRADALOM?

A követelések és a programok.

A forradalom a nép önvédelme azokkal szemben, akik jogaitól megfosztják. Célja egy romlott kormányzati rendszer megdöntése és olyan új társadalom felépítése, amely szabadságot, jogot és emberhez méltó életet biztosít az addig elnyomott és kizsákmányolt rétegeknek.

A forradalom az előjogok, a kiváltságok, az önkény és az emberi munkaerő kizsákmányolása ellen irányul. Végbe mehet erőszakos és békés úton. Minden valódi forradalom – még ha később eredeti irányától el is, távolodik – tágítja az emberi és állampolgári jogok élvezőinek körét.

Ebben különbözik az ellenforradalomtól.

Az ellenforradalom a kiváltságok, az előjogok, egyének vagy csoportok egyeduralmának visszaállítására törekszik. Győzelmével csökken a jogokban és a társadalom javaiban részesülők száma, ritkul a tömegek beleszólási lehetősége ügyeik intézésébe és lassan ismét felépül az a rend, amelyet a nép forradalmi lendülete elsöpört.

A forradalom az emberi együttélés új formáit szüli. Az ellenforradalom visszatérés, a régihez, a forradalom előtti állapothoz. A forradalom mozgásba hozza, az ellenforradalom megmerevíti a társadalmat. Az előbbi végrehajtója a nép, az utóbbié a rendőr, a csendőr, a karhatalmi tiszt és a vizsgálóbíró. A forradalomnak lelkes tömegei vannak, az ellen- forradalomnak csak a szuronyok mögött lapuló klikkjei, tiszti különítményei, zsoldosai, megfizetett ügynökei és opportunista haszonlesői. A forradalom az utcán vagy a nép szabad gyülekezeteiben születik, az ellenforradalmat hivatali szobákban tervezik. A forradalomnak van költészete, irodalma és politikai ideológiája. Az ellenforradalomnak nincs új mondanivalója és nincs hívő serege, önmagát igazolja és, ha érvei nem meggyőzőek, erőszakkal terjeszti „igazságait”. Minden forradalom új honfoglalásra buzdítja a népet. Az ellenforradalom rendre, nyugalomra, a régi törvény tiszteletére, mérsékletre, józanságra és megalkuvásra int. A forradalomban a nép felemeli a fejét és kiegyenesíti a derekát. Az ellenforradalmat a nép megfékezésére indítják.

Mi ment végbe Magyarországon 1956. október huszonharmadika és, november negyedike között?

Forradalom vagy ellenforradalom?

Fussuk át a követeléseket és programokat, amelyek ebben az időszakban napvilágot láttak. Ezekből kitűnik, mit akart a magyar nép, mit kívántak azok a szervezetek és csoportok, amelyekben kifejezésre jutott a tömegek vágya és szándéka.

Az egyetemi és főiskolai hallgatók október huszonkettedikén, hétfőn az ország valamennyi egyetemén és, főiskoláján forró hangulatú gyűléseket tartottak. E gyűléseken megalakították önálló szervezetüket, a MEFESZT-t és pontokba foglalták legfontosabb követeléseiket. Másnap, október 23-án reggel a lapok tudósításaiból a nép megtudta, mi történt az egyetemeken és mit követelnek a fiatalok. A délutáni tüntetéseken és gyűléseken már ezektől a követelésektől visszhangoztak a pesti utcák és terek. Mit akartak a diákok? Kívánságaik részben az általános politikai helyzettel, részben pedig saját különleges problémáikkal függtek össze. Ha az egyes egyetemi szervezetek kiáltványait és röpiratait összehasonlítjuk, a következő közös követeléseket fedezhetjük fel bennük:

  1. Azonnal össze kell hívni az MDP Központi Vezetőségét. A kormány alakuljon át Nagy Imre vezetésével. 3. A gazdasági és politikai egyenrangúság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján újból rendezni kell a magyar-szovjet kapcsolatokat. 4. Általános, egyenlő, titkos választásokat a Népfrontban tömörült pártok részvételével! 5. A gazdasági életet a szakemberek bevonásával át kell szervezni. Biztosítani kell az uránérc gazdaságos felhasználását. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket és vizsgálják felül az egész tervgazdaságot! 6. Rendezzék az ipari munkások normáját, bérét és vezessék be az üzemekben a munkásönkormányzatot! 7. A beszolgáltatási rendszert felül kell vizsgálni és támogatni kell az egyénileg dolgozó parasztokat. 8. Amnesztiát a politikai foglyoknak! A po­litikai és gazdasági pereket vizsgálják meg újból és, rehabilitálják az ártatlanul elítélteket. Farkas Mihály és társainak tárgyalása legyen nyilvános. 9. A Kossuth-címer legyen újból az ország címere, március tizenötödikét és október hatodikét nyilvánítsák nemzeti ünneppé. 10. Teljes vélemény- és sajtószabadságot! 11. Hozzák nyilvánosságra és semmisítsék meg a régi káderanyagot. 12 Szabad nemzetközi hírközlést, tudomány- és véleménycserét!

A különleges ifjúsági követelések között az alábbiakat olvashatjuk:

A MEFESZ szervezetek elismerése és külön napilap engedélyezése. Egyes szaktárgyak oktatásának reformja. A felvételi vizsgarendszer megváltoztatása. A Diákszálló és a Menza megreformálása. Az ösztöndíjak problémájának rendezése. Kedvezményes áru tan- és szakkönyveket. Egyetemi autonómia. Fakultatív előadás-látogatás. A tanulmányi osztály átszervezése. Az egyetemek vezetőségét a professzorok titkos szavazással válasszák meg. Mentesítsék a női hallgatókat a honvédelmi oktatás és katonai szolgálat alól. Vizsgálják felül a férfi hallgatók katonai oktatását. A csoportos vizsgarend helyett egyéni vizsgajelentkezést. Színvonalas tankönyveket. Kedvezményes hazai és külföldi utazások szervezése. A titkos káderlap-rendszer megszüntetése.

Az egyetemi ifjúság mindenütt egyhangú lelkesedéssel fogadta el a határozatokat és, szolidaritást vállalt a varsói diákokkal, munkásokkal, a lengyel nép függetlenségi törekvéseivel.

A Petőfi Kör, amely a tavaszi és a nyári hónapokban nagy szerepet játszott a magyar politikai életben, 10 pontos határozatot fogalmazott meg. A követelések nagyjából azonosak az egyetemi ifjúság követeléseivel. A Petőfi Kör ezeken kívül azt is javasolta, hogy Rákosit fosszák meg összes, tisztségeitől és a Központi Vezetőség az ország nyugalmának megteremtése érdekében lépjen fel a meglévő sztálinista és rákosista restaurációs kísérletekkel szemben. Követelte végül, hogy érvénytelenítsék a szektás párthatározatokat és vonják le a személyi konzekvenciákat is.

Kiáltványt bocsájtott ki a Magyar Írók Szövetsége is. Az írók megállapítják, hogy a nemzet történelmi sorsfordulóhoz érkezett és csak akkor tud a forradalmi helyzetben helytállni, ha az egész magyar dolgozó nép fegyelmezetten, egy táborba tömörül. A párt és az állam vezetői mindeddig nem adtak életképes programot. Ezért azok a felelősek, akik a szocialista demokrácia kibontakoztatása helyett konokul a Sztálin- és Rákosi-féle terror-rendszer visszaállítására szervezkedtek és szervezkednek. Az írók azután hét pontban foglalták össze a magyar nemzet kívánságait:

  1. Önálló nemzeti politikát a szocializmus eszméje alapján. A lenini elvek szerint rendezni kell a viszonyunkat valamennyi országgal, mindenekelőtt a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal. Felül kell vizsgálni az államközi egyezményeket és, a gazdasági szerződéseket a nemzetek egyenjogúsága jegyében.
  2. Véget kell vetni a népek barátságát zavaró nemzetiségi politikának. Azt akarjuk, hogy barátságunk szövetségeseinkkel, a Szovjetunióval, a népi demokratikus, országokkal őszinte és igaz legyen. Ez csakis a lenini elvek megvalósításával lehetséges.
  3. Nyíltan fel kell tárni az ország gazdasági helyzetét. A válságból csak akkor tudunk kijutni, ha a munkásság, a parasztság és az értelmiség végre az őt megillető szerephez jut az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének irányításában.
  4. Az üzemeket a munkások és a szakemberek vezessék. Újjá kell formálni a jelenlegi bér- és normarendszert, a megalázó társadalombiztosítást, stb. A szakszervezetek legyenek a magyar munkásosztály valóságos érdekképviseleti szervezetei.
  5. Új alapokra kell helyezni parasztpolitikánkat. Mind a termelő szövetkezetekben, mind az egyéni gazdaságokban biztosítani kell a parasztság önrendelkezési jogát. Meg kell végre teremteni a szövetkezés önkéntességének politikai és gazdasági feltételeit. Fokozatosan át kell térni a mostani begyűjtési és adózási rendszerről a szabad, szocialista termelést és, árucserét biztosító rendszerre.
  6. Mindennek a feltétele az, hogy a párt és az állam, vezetésében alapvető szerkezeti és személyi változások történjenek. El kell távolítani közéletünkből a restaurációra törekvő Rákosi-klikket. Méltó helyére kell állítani Nagy Imrét, a tiszta és bátor kommunistát, akiben a magyar nép megbízik. Továbbá mindazokat, akik az elmúlt években következetesen harcoltak a szocialista demokráciáért. Ugyanakkor határozottan fel kell lépni minden ellenforradalmi szándék és kísérlet ellen.
  7. A kibontakozás megköveteli, hogy a Hazafias Népfront a magyar társadalom dolgozó rétegeinek politikai képviselete legyen. Választási rendszerünket olyanná kell formálni, hogy az megfeleljen a szocialista demokrácia követelményeinek. Az országgyűlésbe, a tanácsokba és minden önkormányzati szervbe a nép szabadon, titkosan válassza meg képviselőit.”

A forradalom harmadik napján, október 25-én Nagy Imre miniszterelnöknél megjelent a Borsod megyei munkások küldöttsége. Kiáltványukban – amely 21 pontból állott – a következő követeléseket olvashatjuk:

Farkas Mihályt és társait állítsák bíróság elé. Ügyüket nyilvánosan tárgyalják. Vizsgálják felül és hozzák nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket. Javítsák ki a tervgazdálkodás terén mutatkozó súlyos hibákat és a felelősöket váltsák le. Nemzeti kincsünket, az uránércet, a magyar nép érdekeinek megfelelően használják fel. Emeljék a kategória alapbéreket. Szűnjék meg a burkolt áremelés. A nyugdíj korhatárt le kell szállítani és a nyugdíjak, azonkívül a családi pótlékok összegét fel kell emelni. A gyerektelenségi adó eltörlendő és, a vasúti kedvezményeket vissza kell állítani. Fokozzák a lakásépítkezéseket és támogassák a kislakások építését. A mezőgazdaság szocialista útja helyes, de szigorúan be kell tartani az önkéntességet és figyelembe kell venni a parasztság érdekeit és a nemzeti sajátosságokat. Politikai téren végre kell hajtani azokat a változásokat, amelyeket Gomulka hajtott végre Lengyelországban. Az országgyűlés, ne álljon fejbólintó Jánosokból. Legkésőbb január elsejéig vonják ki a szovjet csapatokat Magyarország területéről.

Hasonló követeléseket fogalmaztak meg ebben az időben az egész országban, elsősorban a munkások és az értelmiségiek új szervezeteiben. Október 27-én megalakult és a régi vezetőséget felváltotta az MDP Győr-Sopron megyei intézőbizottsága, A fegyveres harc beszüntetését javasolta, de a következőket követelte, illetve állapította meg:

Fegyverezzék le és oszlassák fel az ÁVH-t. A fegyvereket a néphadsereg alakulatai vegyék birtokukba. A szovjet fegyveres alakulatok is szüntessék be a harcot és vonuljanak ki az országból. Az intézőbizottság támogatja a megyei munkáshatalmat és ennek vezető szervét, az ideiglenes megyei nemzeti tanácsot, amely magában foglalja a munkás-, a katona-, a paraszt-, az értelmiségi- és. az ifjúsági tanácsot. Nem ellenforradalomról van szó, hanem a magyar dolgozó nép jogos nemzeti követeléseiről. A nemzeti forradalom nem a régi rend visszaállí­tására irányul, hanem azok ellen, akik a kommunista eszmékre gyalázatot hoztak.

Október 27-én a miskolci rádió kommentárjában azt követelte Nagy Imrétől, hogy küldje haza a szovjet csapatokat, ne folyjék Budapesten és máshol több magyar vér. Merjen szabadulni azoktól a politikusoktól, akik csak idegen fegyverekre és a népelnyomásra támaszkodva tudnak kormányozni.

Ugyanazon a napon Szombathelyen megalakult a volt koalíciós pártok képviselőiből Vas megye Nemzeti Bizottsága. A bizottság határozata kimondotta, hogy a megyében minden intézkedési jog a Nemzeti Bizottságé. Két legfontosabb követelése: a kormány eszközölje ki a magyarországi szovjet parancsnokságtól a haladéktalan tűzszünetet, azonkívül a Szovjetunió kormánya jelentse ki, hogy Magyarországon állomásozó alakulatait legkésőbb 1957 január 1-ig teljesen és végérvényesen kivonja az ország területéről. A szombathelyi szovjet parancsnokság egyébként tudomásul vette a Nemzeti Bizottság határozatát, de közölte, hogy a szovjet katonákat, azok családtagjait, a szovjet épületeket és emlékműveket minden támadástól megvédi. Erre azonban nem volt szükség, mert Vas megye lakossága nem gondolt a szovjet katonák provokálására.

A kormány október 27-én átalakult. Az új kormány nem elégítette ki a népet, mert tagjai közül többen a rossz emlékű Rákosi-Gerő féle irányzat hívei voltak és, még a forradalmat megelőző hetekben sem tudtak régi hibáiktól és helytelen módszereiktől szabadulni. Ennek folytán általános volt a vélemény, hogy Nagy Imre maradjon a kormány feje, de távozzanak azok, akik felelősek a múlt bűneiért és akikben a nép nem bízik. Ez a nézet tükröződik abból a nyilatkozatból is, amelyet október 27-én este a győri nemzeti tanács elnöke, Szigethy Attila külföldi újságíróknak adott. Arra a kérdésre, hogy az ideiglenes nemzeti tanács milyen politikai alapon nyugszik, Szigethy Attila azt felelte, hogy lényegében a volt demokratikus pártokra támaszkodik, és azok képviselőiből tevődik össze. „Minden oldalról való függetlenséget akarunk!” – hangoztatta és távolabbi célként a szabad választásokat említette meg, amelyek során a népnek alkalma nyílik majd, hogy olyanokat válasszon ki az ország irányítására, akikben megbízik. Nagy Imréről a következőket mondotta: „Nagy Imrét talpig becsületes, hazáját féltő, szerető, sorsát szívén viselő igaz magyar embernek ismerem és tartom. Bár kormányának összetételével csak részben értek egyet, programját csak helyeselni tudom.” A győri nemzeti tanács józan és higgadt magatartására jellemző Szigethy Attila egy másik nyilatkozata is, amelyben kijelentette, hogy „a hazafiság nem hangulat, hanem tett.”

Október 28-án a kormány a további vérontás megszüntetése és a békés kibontakozás biztosítása érdekében elrendelte az azonnali általános tűzszünetet. A fegyveres harc csökkenésével mind nagyobb teret kapott a politikai küzdelem. A társadalom új szervezetei egymás után közölték követeléseiket és, fejtették ki programjukat. Győr város nemzeti tanácsa követelte, hogy a kormány adja át a Kossuth Rádiót a magyar íróknak: végezzék ők a nemzet tájékoztatásának munkáját.

Október 28-án a késő délutáni órákban Nagy Imre felolvasta a rádióban a kormány nyilatkozatát, amelyben elítélte azokat a nézeteket, amelyek szerint a hatalmas, népmozgalom ellenforradalom. „Vitathatatlan – mondja a nyilatkozat –, hogy ezekben a megmozdulásokban elemi erővel bontakozott ki egy nagy, egész népünket átfogó és eggyé forrasztó nemzeti demokratikus forradalom. Ez a mozgalom célul tűzte ki, hogy biztosítja nemzeti függetlenségünket, önállóságunkat és szuverenitásunkat, kibontakoztatja társadalmi, gazdasági, politikai életünk demokratizmusát, mert csak ez lehet a szocializmus alapja hazánkban. Ezt a nagy megmozdulást a elmúlt történelmi korszak súlyos bűnei robbantották ki.” Nagy Imre tehát helyesen látta a forradalom célját, jellegét és okát. A nyilatkozat a továbbiakban bejelentette, hogy a magyar és a szovjet kormány megállapodása alapján a szovjet csapatok azonnal megkezdik kivonulásukat Budapestről, a kormány tárgyalásokat kezdeményez Magyarország és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, azonkívül a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok visszavonásáról. Az Államvédelmi Hatóságot megszüntetik. A kormány javasolni fogja az országgyűlésnek, hogy az ország címere a Kossuth- címer és március tizenötödike ismét nemzeti ünnep legyen.

A kormány nyilatkozata sokakat megnyugtatott, de a politikai csoportokban, munkástanácsokban és az új önkormányzati szervekben tovább tartott a kormány bírálata, főként azért, mert a rákosista miniszterek még mindig nem távoztak és jelenlétük kételyeket ébresztett a kormány szándékainak őszinteségét illetően. A legtöbben Bebrits Lajos, Apró Antal, Czottner Sándor és a korábbi kormány több más tagjának távozását követelték. A személyi változásokat a kormány nyilatkozata, amely helyesen értékelte az eseményeket, tökéletesen indokolta. E követelés semmiképpen sem volt ellenforradalmi jellegű, minthogy a Rákosi-Gerő klikk politikájával való szakítás magában foglalja e politika legexponáltabb képviselőinek félreállását. Egy új politikai irányzat csak akkor valósul meg maradéktalanul és képes a tömegek bizalmát megnyerni, ha azok hajtják végre, akik az irányzatban hisznek és győzelmét akarják, nem pedig azok, akik opportunizmusból egyszerűen tudomásul veszik. A megbukott politika hívei, ha felelős állásban maradnak, csak hátráltatják az új irányzat felülkerekedését, eltorzítják eredeti célkitűzéseit és nagy mértékben rontják hitelét azok körében, aki igaz hívei, vagy akiknek támogatását meg akarja szerezni. Az október végi napokban éppen ezért alig volt nyilatkozat és követelés, amelyben nem szerepelt volna a kívánság, hogy Nagy Imre válogassa meg jobban munkatársait, akikkel a szocialista demok­rácia és a nemzeti függetlenség programját meg akarja valósítani.

Ez olvasható a Borsod megyei munkástanács felhívásában is, amelyet október 28-án az ország munkástanácsaihoz és a szabadságharcosokhoz intézett. A következőket követeli:

  1. Demokratikus, független, önálló, szabad és szocialista Magyarországért küzdő új ideiglenes kormányt, a Rákosi-rendszert kiszolgáló miniszterek mellőzésével.
  2. Ezt a kormányt csak általános és szabad választások útján lehet létrehozni. Mivel ez a jelen helyzetben nem valósítható meg, Nagy Imre a legszükségesebb minisztériumok megtartásával alakítson ideiglenes kormányt.
  3. Az MDP és a Népfront koalícióján alapuló ideiglenes kormány első ténykedése a szovjet csapatok azonnali távozásának kieszközlése legyen. A szovjet csapatok ne támaszpontjaikra, hanem hazájukba, a Szovjetunióba vonuljanak vissza.
  4. Az új kormány vegye be programjába és, valósítsa meg a munkástanácsok, az ‘üzemi- és diákparlamentek követeléseit.
  5. Az új államhatalomnak csak két karhatalmi szerve legyen: a rendőrség és a honvédség. Az Államvédelmi Hatóságot meg kell szüntetni.
  6. Töröljék el a statáriumot és adjanak amnesztiát azoknak, akik a felkelésben részt vettek,
  7. Két hónapon belül írjanak ki általános választásokat, több párt részvételével.

Ugyancsak október 28-án a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága levelet intézett a néphez. A Bizottságban az Egyetemi Forradalmi Bizottság, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Képzőművészek Szövetsége, a Petőfi Kör, a MEFESZ megbízottai, azonkívül a zeneművészek, az egyetemi oktatók és a népi kollégiumok képviselői vettek részt. A levél kivonatosan az alábbiakat tartalmazza:

  1. A kormány haladéktalanul rendezze viszonyunkat a Szovjetunióval az egyenjogúság alapján. A szovjet csapatok kezdjék meg kivonulásukat az ország egész területéről.
  2. A kormány szüntesse meg a hátrányos külkereskedelmi szerződéseket. A magyar föld kincsei, az uránium, a bauxit, a parasztok munkájának gyümölcsei ne kerülhessenek titkos szerződések révén potom áron idegenbe.
  3. Általános titkos választásokat. A nép szabadon állíthasson jelölteket.
  4. A gyárak, a bányák legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet, tőkésnek, földbirtokosnak vissza nem adunk. Az üzemek igazgatását szabadon választott munkástanácsokra kell bízni. A kormány biztosítsa a magán kisipar és kiskereskedelem működését.
  5. A kormány szüntesse meg a kiszipolyozó norma rendszert. Gazdasági lehetőségeinkhez mérten emelje fel az alacsony béreket és nyugdíjakat.
  6. A szakszervezetek legyenek a munkások valóságos érdekvédő szervei, szabadon választott szervezéssel. Alakuljanak meg a dolgozó parasztok érdekvédelmi szervei is.
  7. Biztosítsa a kormány a mezőgazdasági termelés szabadságát és biztonságát, az egyéni termelők és a parasztok megfelelő önkéntes szövetkezeteinek támogatása révén. Töröljék el a parasztokat kirabló gyűlöletes beszolgáltatási rendszert.
  8. Szolgáltassanak igazságot és adjanak anyagi kárpótlást a tagosítással és egyéb törvénytelen intézkedésekkel sújtott parasztoknak.
  9. Teljes, szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot.
  10. Október 23-át, a nemzeti felszabadító harc kezdetének napját, nyilvánítsa a kormány nemzeti ünneppé.

Nagyjából ugyanezeket a követeléseket olvashatjuk a Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács felhívásában, amelyet október 29-én bocsátott ki. A felhívás szerint a szovjet csapatok három napon belül fejezzék be kivonulásukat. Ennek biztosítására a magyar kormány kérjen hivatalos nyilatkozatot a szovjet kormánytól. A veszprémiek követelik továbbá, hogy … a kormány fordítson fokozott figyelmet a határainkon túl élő magyarok sorsára és a velük való kapcsolatra. Az országgyűlés külügyi bizottsága kezdeményezze a varsói szerződés felülvizsgálását és vesse fel a dunai konföderáció gondolatát. A szabad választásokat azonnal ki kell írni és legkésőbb 1957. március 15-ig meg kell tartani. Lehetővé kell tenni, hogy választókerületenként több jelölt induljon. A veszprémiek követelik továbbá az emberi jogok biztosítását, az alkotmány betartását, a tájékoztatás és a sajtó szabadságát, a bírói függetlenség intézményes biztosítását és a politikai perekben a halálbüntetés eltörlését. Szabad érintkezést kell teremteni Kelettel és Nyugattal. Minden 18 éven felüli magyar állampolgár kapjon útlevelet. Fejezzék be a politikai perekben elítéltek rehabilitációját és hozzák nyilvánosságra a rehabilitációs perek jegyzőkönyveit. Rákosit, Gerőt, Hegedűst és mindazokat .akiket felelősség terhel a magyar nép szabadságtörekvéseinek durva és véres elnyomásáért, bíróság elé kell állítani. Szüntessék meg a káderlap minden formáját és a személyzeti osztályokat. A sorkötelesek katonai szolgálati idejét szállítsák le 12 hónapra és a honvédek kapjanak magyar egyenruhát. Teljes, egyetemi autonómiát. A kultúrpolitikában és az oktatásban nemzeti hagyományaink érvényesítését. A különféle művészi alkotói módszerek teljes szabadságát, össze kell hívni az MDP kongresszusát és olyan új központi vezetőséget kell választani, amelynek többsége nem volt az 1956. október 23-án hivatalban lévő KV tagja.

Október 30-án már mind több szervezet követeli a varsói szerződés felülvizsgálatát. A Borsod megyei munkástanács és diákparlament nyilatkozatában javasolja a szerződést aláíró államok kormánydelegációinak haladéktalan összehívását és sürgős állásfoglalását a magyar helyzettel kapcsolatban. A nyilatkozat azt is megállapítja, hogy a szovjet kormány magatartása ellentétes a szerződés cikkelyeivel és sérti a magyar nép szuverenitását.

A Magyar Szabadság nevű új lap október 30-i első számában a következőket írta: „Magyarország nem független ország addig, amíg területén a magyar nép akarata ellenére szovjet haderő állomásozik …. Ez sérti a magyar nép nemzeti önérzetét és jogos, nemzeti érdekeit. Mindenekelőtt azért sérti, mert amíg a szovjet csapatok itt vannak, Magyarország nem folytathat igazán önálló külpolitikát, önálló külpolitika nélkül pedig nincs egészséges nemzeti fejlődés… Ez a külpolitika nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy szembefordulunk a Szovjetunióval, vagy a szomszédos országokkal. Magyarországnak, a magyar népnek az az érdeke, hogy hatalmas szomszédunkkal és a kelet-európai sorstársországokkal, különösen Lengyelországgal és Jugoszláviával őszinte, egészséges barátságban éljen. Szükségünk van különösen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokra, az eszmék szabad áramlására, s ha a közös érdekek úgy kívánják, esetről-esetre külpolitikai együttműködésre is. De csak a magyar nép és a magyar kormány szabad elhatározása alapján. … Magyarország kis ország – szüksége van minden barátra. Magyarország szegény, súlyos gazdasági bajokkal küzdő ország – szüksége van minden támogatásra. Ha a baráti Jugoszlávia olyan külpolitikát követhet, amelynek alapelve, hogy kívül kell maradni a hatalmi tömbökön, s jó viszonyt kell fenntartani minden országgal, akkor miért ne követhetne Magyarország is ilyen külpolitikát? Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. A varsói szerződésben Magyarország kötelezettséget vállalt s ahhoz, hogy e helyzeten változtathassunk, a magyar kormánynak tárgyalásokat kell folytatnia a Szovjetunió kormányával. E tárgyalásoknak a lehető leghamarább meg kell indulniok és dűlőre kell jutniok.”

A lap belpolitikai programját így foglalja össze: „… demokráciára van szükségünk, a szabadság rendjére, amelynek szilárd alapja az elmúlt tizenkét esztendő három legjelentősebb, maradandó társadalmi változása: az, hogy a föld a parasztoké, a gyér a munkásoké, a művelődés joga pedig mindenkié legyen.”

Végezetül hozzáfűzi, hogy a lap teljes elvi szilárdsággal harcol a Rákosi-Gerő-féle politika minden maradványa és az ellenforradalom jelentkezése ellen. Elítéli az önbíráskodást: „Nekünk nem a lámpavasakon kell megbosszulnunk az elmúlt évek szörnyű rémtetteit, hiszen megvan minden eszközünk, hogy méltó módon büntessük mindazokat, akik ellenünk és hazánk ellen vétettek. Nekünk van igazunk, tehát nem nyúlhatunk az álnokok, a hazugok fegyveréhez.”

Nagy Imre miniszterelnök október 30-án délután bejelentette az egypárt rendszer megszüntetését és a kormányzásnak az 1945-ben újjászületett koalíciós, pártok demokratikus együttműködésének alapjaira való helyezését. A kormány elismerte a forradalom által létrehozott demokratikus helyi önkormányzati szerveket, „rájuk támaszkodik és támo­gatásukat kéri”. Tildy Zoltán és Erdei Ferenc bejelentette a Kisgazdapárt illetve a Nemzeti Parasztpárt működésének újbóli megkezdését és megindult a Szociáldemokrata Párt újjászervezésének munkája is.

A magyar néphadseregnek a forradalomhoz hű képviselőiből megalakult a Magyar Néphadsereg Vezetésének Forradalmi Katonai Tanácsa, amely nyilatkozatában a következőket közölte:

  1. A Tanács követeli a szovjet hadsereg azonnali kivonását Budapestről és a legrövidebb időn belül távozását az ország területéről.
  2. Kéri a nép támogatását a rend helyreállítására.
  3. A hadsereg vezetéséből eltávolították a „szektáns visszahúzó erőket.”
  4. Az ÁVH megfélemlítésben tartotta a honvédséget is. A Tanács elhatározta a még fegyverben lévő ÁVH azonnali lefegyverzését.
  5. A határőrök tartozzanak a honvédséghez.

A debreceni szocialista forradalmi Bizottmány ugyanakkor követeli, hogy Magyarország lépjen ki a varsói szerződésből, az Egyesült Nemzetek Szervezete pedig foglalkozzék Magyarország ügyével, mivel a Szovjetunió beavatkozása, belügyeinket nemzetközi üggyé tette. A szovjet csapatok távozása után tartsanak több párt részvételével szabad, demokratikus, titkos választásokat.

Szervezetek és egyének sürgetésére a minisztertanács október 30-án este közölte, hogy Nagy Imre a szovjet csapatok segítségül hívásáról és a rögtönbíráskodás kihirdetéséről nem tudott. „A minisztertanács szovjet segítséget kérő határozatán – mondja a közlemény – és a statáriumot kihirdető rendeletén nincs rajta Nagy Imre neve. Ez a két intézkedés Hegedűs András és Gerő Ernő lelkén szárad, ők viselik érte a felelősséget a nemzet és a történelem színe előtt.”

Az Egyetemi Forradalmi Bizottság október 31-én felhívással fordult az ifjúsághoz. A politikai vezetést ideiglenesnek tartják és Nagy Imrét olyan mértékben támogatják, amilyen mértékben teljesíti az ifjúság követeléseit. A kormányból távozzanak a sztálinisták. Az egyetemi fiatalok felhívása azt is közli, hogy nem akarnak sem sztálinizmust, sem kapitalizmust, hanem minden más, államtól független, valóban demokratikus és szocialista Magyarországot.

A dunántúli nemzeti tanácsok október 30-án Győrben megalakították a Dunántúli Nemzeti Tanácsot. Programja főbb követeléseiben megegyezik az általános óhajokkal és kívánságokkal. Eszerint az általános titkos választásokat január végéig kell kiírni. A kormány a nemzeti tanácsok jóváhagyásával hozza létre a helyi karhatalmi szerveket. A szabadságharcosok kapjanak képviseletet a kormányban. A program követeli, hogy a kormány mondja ki Magyarország semlegességét. Ezt a határozatot megszavazták a Borsod- és a Bács-Kiskun megyei, azonkívül a csepeli munkástanácsok képviselői is.

A működésüket újból megindító demokratikus pártok vezetői nyilatkozatokban szögezték le pártjuk célkitűzéseit. Csorba János, volt budapesti polgármester szerint a Kisgazdapárt nem kívánja visszajuttatni a földbirtokosoknak a földet és a tőkéseknek a gyárat. A dolgozó parasztok azonban vissza kell kapják földjüket. Egyébként a párt követeli, hogy:

,,A kormány azonnal mondja fel a varsói egyezményt és a szabad és független nemzetek között szokásos egyenlőség alapján rendezze az ország viszonyát a Szovjetunióval. Legyen Magyarország semleges állam és ezt a semlegességet a külhatalmak ismerjék el és biztosítsák. Új koalíciós kormányt kell alakítani az 1945-ös pártarány alapján. Új magyar alkotmányt kell készíteni, az elnöki tanácsot meg kell szüntetni és Magyarország népköztársaság helyett legyen ismét köztársaság.

A Szociáldemokrata Párt szóvivője kijelentette, hogy a párt védeni akarja a szocialista pozíciókat. „Földet és gyárat nem adunk vissza” – mondotta.

Kovács Béla a Kisgazdapárt pécsi nagygyűlésén így beszélt: „nem 1939-et, s nem 1945-öt írunk. Szó sem lehet itt a grófok, a földesurak és kapitalisták világának visszatéréséről … nemzeti programunk csak a szabad, demokratikus, független Magyarország felépítése lehet.”

Az országban mind erősebb a követelés, hogy Magyarország legyen semleges és lépjen ki a varsói egyezményből. Ezt követelték többek között a debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány Budapesten járt küldöttei, a szegedi üzemek dolgozói és Heves megye Forradalmi Munkástanács-a, amely csatlakozott a Dunántúli Nemzeti Tanács követeléseihez.

A Magyar Szabadság című újság november 1-i számában, „A független Magyarország legyen semleges” című cikk a dunavölgyi népek szoros szövetségére hívja fel a figyelmet és kifejti, hogy Magyarországnak „mostantól fogva – Kossuth Lajos, és Károlyi Mihály dicső hagyatékához híven – a dunavölgyi népek konföderációjának kiépítésén kell dolgoznia.”

A többpártrendszer visszaállításáról pedig így elmélkedik:

„Amikor a békésen tüntető pesti népre utolsó érvként tüzet zúdított Gerő és Hegedűs kormánya, már világos volt, hogy az egypárt rendszer megbukott, s hogy e hitelét vesztett rendszert merőben másfajta kormányzatnak kell felváltania. Olyan kormányzatnak, amely szabad és független hazában a népakaratot és csakis a népakaratot testesíti meg. A forradalomra fölkelt néptömegeknek kezdettől fogva egyik fő követelése volt a pártok versengésén és a szabad választásokon alapuló demokratikus rendszer megteremtése… Az új élet akkor lesz igazán szabad és igazán magyar, nemzetünknek sorsa akkor ível felfelé, ha abban mindenkinek az akarata, ízlése, igénye, vágyakozása testet ölthet.”

Az újjászületett demokratikus pártok irányítóinak nézeteit és szándékait kitűnően dokumentálja a Petőfi Párt (volt Nemzeti Parasztpárt) egy vezető tagjának, Féja Gézának a Békés megyei Szabadság rádióban elmondott beszéde. Idézünk belőle: „Mi nem akarjuk visszaállítani az úri Magyarországot, de Rákosi és Gerő rémuralmát sem … A mi kezünket nem szennyezheti be igaz vér, a mi lelkünket nem terhelheti nemtelen cselekedet, a mi jóhírünket nem szeplősítheti személyi bosszú aljas indulata.”

Ilyen értelemben foglalt állást november 1-én a Magyar Írók Szövetsége is: „Nemzeti forradalmunk, szabadságunk és függetlenségünk kivívásának legnagyobb erénye az erkölcsi tisztaság. A magyar írók kivették részüket a forradalom előkészítéséből. Kötelességük, hogy őrködjenek a forradalom tisztaságán is. Követelik, hogy vonják felelősségre mindazokat, akik a nép ellen vétkeztek. Ugyanilyen határozottsággal követelik azt is, hogy a bűnösök a szabad magyar bíróság előtt feleljenek. A nép ne az utcán ítélkezzék, hanem a tárgyalóteremben … A világ szeme rajtunk, csodálja forradalmunk tisztaságát, ne essék rajta folt.”

A nyilatkozatot a következők írták alá: Benjámin László, Déry Tibor, Ignotus Pál, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Veres Péter és Zelk Zoltán.

A Csepeli Vas- és Fémművek acélműveinek és csőgyárának munkástanácsa november 1-jén Nagy Imrénél járt és a következő kívánságokat adta elő:

A szovjet csapatok vonuljanak ki. A politikai foglyokat és elfogott szabadságharcosokat bocsássák szabadon. A még fegyverben lévő ÁVH- sokat fegyverezzék le és ÁVH-sokat ne vegyenek be az új karhatalmi szervezetbe. Írjanak ki általános, titkos választást, több párt részvételével. Teljes nemzeti függetlenséget politikai, gazdasági és katonai téren egyaránt. A kormány mondja fel a varsói szerződést és nyilvánítsa az országot semlegesnek. A vezetők kiválasztásában csak a szaktudás és rátermettség döntsön. Emberi életmódot biztosító jövedelmet minden dolgozónak. A szakszervezet legyen független és a munkásnak joga legyen sztrájkolni. Életképes kisipart és kiskereskedelmet. A magyar életformának megfelelő mezőgazdaságot. Az ifjúság nevelését helyezzék vallás-erkölcsi alapokra. A külkereskedelmi szerződéseket vizsgálják felül, hozzák nyilvánosságra és az uránércet nemzeti érdekeinknek megfelelően használják fel. Felesleges hivatalokat, tömegszervezetek helyiségeit és laktanyákat alakítsanak át kislakások céljaira. A kormány támaszkodjék a munkástanácsokra és fegyverezzék fel a munkástanácsok által javasolt dolgozókat. A külföldön szolgáló diplomatákat hívják vissza és helyükre hazafiakat nevezzenek ki.

Ugyanezen a napon, november 1-én este 7 órakor Nagy Imre miniszterelnök a Szabad Kossuth Rádión keresztül bejelentette Magyarország semlegességét.

„A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve, kinyilvánítja a magyar népköztársaság semlegességét.”

A nyilatkozat az egész országban osztatlan örömet keltett és fellelkesítette a nemzetet. Ezzel a forradalmi megmozdulás egyik legfontosabb követelése megvalósult. Farkas Ferenc, a Petőfi Párt ideiglenes főtitkára javasolta, hogy a varsói szerződés felmondásáról tartsanak népszavazást. Egyébként – mondotta Farkas Ferenc – nem akarunk egyik nagyhatalmi érdekcsoporthoz sem tartozni. Az államfői teendők ellátására Kodály Zoltán elnökletével nemzeti főtanácsot javasolt, amely a fegyveres felkelők, a demokratikus pártok és az Írószövetség képviselőiből tevődnék össze.

A forradalom politikai színezetére és szándékaira nagyon jellemző Németh László „Emelkedő nemzet” című írása, amely az Irodalmi Újság november 2-i számában jelent meg, és Ravasz László rádiónyilatkozata. Németh László meggyőző erővel mutatta ki, miért nem akarhatja a magyar nép annak az ellenforradalmi rendszernek visszaállítását, amely elsikkasztotta az esedékes magyar forradalmat, „Habsburg császár nélkül, de súlyosabb formában a Habsburg-birodalom maradványait restaurálta” és amelyben „egy kis képességű, anakronizmust jelentő réteg kormányozta az országot.” Ravasz László kijelentette, hogy a forradalomnak nemcsak a reakció az ellensége, hanem az anarchia is. „Még gondolni se merjen senki az elmúlt korszakok rendszereinek visszaállítására – mondotta. – A forradalom vívmányainak megőrzése és továbbfejlesztése, hibáinak megigazítása és az igazságtalanságok jóvátétele lehet a cél.”

Ezeket az eseményeket egy kis réteg kivételével mindenki tudomásul vette és nagy lelkesedéssel fogadta. A Magyar Dolgozók Pártja felbomlott és az új marxista-leninista párt már csak a meggyőződéses kommunistákra és a sztálinista-rákosista rendszerben nem kompromittálódott tisztségviselőkre támaszkodhatott. Ezeknek a száma messze elmaradt az MDP taglétszáma mögött. Nagy Imre, Losonczy Géza, Lukács György és, még néhány tiszta múltú kommunista vezető, közöttük az akkor még a forradalom oldalán álló Kádár János irányításával megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt, amely arra az emberfeletti feladatra vállalkozott, hogy a kommunizmus ügyét Magyarországon megmentse és az ország felépítésének más pártokkal egyenrangú munkása legyen. A pártnak ez a tiszteletreméltó törekvése a november negyediki szovjet beavatkozás után megváltozott.

A kormány, a demokratikus politikai pártok, az ifjúsági- és munkásszervezetek, az új önkormányzati testületek el voltak szánva, hogy a legfontosabb nemzeti és társadalmi célok elérése után a forradalom vívmányait megszilárdítják és elkezdik a sokat szenvedett ország újjáépítését, azonkívül az egyes helyeken tapasztalható kilengések megszüntetését. Minden jel arra vallott, hogy a többpártrendszerre és a koalíciós kormányzásra való áttérés, a varsói paktumból való kilépés, az ország semlegességének bejelentése, majd az oroszok kivonulása után kezdetét veheti a magyar nép új élete.

A győri Magyar Vagon- és Gépgyár munkástanácsa november 3-án hozott határozatában kimondotta, hogy helyesli a kormány intézkedéseit és a legfontosabb iparágakban a munka felvételét. A 4. pont szerint „a munkásság a nemzeti demokratikus forradalom vívmányaként szilárdan ragaszkodik a fő szociális törekvésekhez. Minden erővel ellenezzük a nagybirtokok, hitbizományok, bankok és nagyüzemek tőkés tulajdonba való visszaadását. Ugyanakkor ellene vagyunk mindennemű rákosista-sztálinista restaurációnak.”

Farkas Ferenc, az új kormány államminisztere – a Petőfi Párt tagja – ugyancsak november 3-én a Szabad Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a szociális vívmányokból és a mostanáig elért eredményekből meg kell tartani mindazt, ami a szabad, demokratikus és szocialista országban felhasználható. Őszinte és baráti kapcsolatokat kell kiépíteni minden szocialista országgal, azonkívül a világ minden békeszerető nemzetével. Tárgyalásokat kell kezdeni a Szovjetunióval a vitás kérdések megbeszélésére. A párt érdekeit alá kell rendelni a nemzet érdekeinek. A békés munkának meg kell indulnia. Végezetül a Petőfi Párt minden ellenforradalmi megnyilvánulást a legerélyesebben meg fog akadályozni.

A kormány november 3-án délután sajtóértekezletet tartott külföldi újságíróknak. Losonczy Géza államminiszter hangsúlyozta, hogy az új kormányzat nem tűri el a földreform megváltoztatását, a gyárak, az üzemek államosításának vagy a legutóbbi időkben kiharcolt szociális vívmányoknak bárminemű csorbítását. A föld a paraszté, a gyár a munkásé.

November negyedikének hajnalán lezárult e nagy népi és nemzeti küzdelem első szakasza. A szabad, független, semleges, közéletében demokratikus, gazdasági és társadalmi felépítésében pedig szocialista Magyarország végleges megteremtése a szovjet fegyveres beavatkozás következtében ismét elodázódott.

Hogy a történelmi jelentőségű megmozdulás forradalom vagy ellenforradalom volt-e, azt a tárgyilagos olvasó az ismertetett programok és, követelések alapján könnyűszerrel megállapíthatja.

Borbándi Gyula

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá