Futball és számmisztika – Mit mutatnak, és mit nem mutatnak meg a számok a fociban?

„Ha ismered az ellenségedet, és ismered önmagadat, akkor száz csatát is megvívhatsz anélkül, hogy veszítenél.” – írta Szun-ce A háború művészete című művében az ie. 6. században. A mai futball világából sokan szeretnek visszanyúlni Szun-céhoz, különösen az elemzők és az edzők (például Luiz Felipe Scolari) hivatkoznak rá. Ugyanakkor elképzelhetetlennek tűnik, hogy a mai labdarúgásban egy csapat – csak megközelítőleg is – veretlenül vívjon meg sorozatban száz mérkőzést. Talán csak a futballt segítő elemzések színvonala nem jutott még el arra a szintre, hogy olyan mértékig feltérképezze a saját és ellenfele játékát, hogy akár száz mérkőzésen át is győzzenek a legjobb csapatok? Az mindenesetre tény, hogy a mérkőzésekről egyre több információt tudunk begyűjteni, amikből egyre több következtetés vonható le. Ám a labdarúgás attól is szép, hogy gyakran a véletlen – akár nevezhetjük szerencsének is – dönti el a végkimenetelt. Az edzők és elemzőik azonban nem bízhatnak a szerencsében, nekik éppen az a feladatuk, hogy mindazt, ami nem a szerencsefaktorba sorolható, irányításuk alá vonják a számok segítségével (is), és minél kevesebb esélyt adjanak a véletleneknek. Éppen ezért ma már minden számottevő csapatnál elemzői stábok dogoznak, akiknek a munkáját olyan cégek segítik, amelyek a futballmérkőzések elemzésére specializálódtak.

InStat elemző rendszere

A magyar válogatott Európa Bajnokságra való kijutásában jelentős szerepe volt az InStat statisztikai elemző rendszerének, hiszen az ő adataik segítségével olyan gazdag információk birtokába jutott Dárdai Pál, majd Bernd Storck stábja, amelyek nagymértékben hozzájárultak a válogatott sikeréhez. Bizonyára nem véletlen, hogy a magyar mellett a nyári a kontinensviadalon a francia, az izlandi, az orosz, a román, a török, a spanyol, a svájci és a szlovák válogatott is az InStat rendszerével és elemzéseivel dolgozik. De mik is ezek az adatok, és hogyan segítik egy stáb munkáját? Honnan indult a futball számokra való lefordítása, és meddig jutott? A labdarúgás világának milyen téveszméit cáfolták meg a számok? Mekkora szerepe van egy edzőnek a csapata sikerességében? Írásomban ezekre a kérdésekre keresek választ.

A sport analízise nem új keletű dolog, de a robbanásszerű változásokra a televíziózás, majd az internet elterjedéséig várni kellett, azóta viszont napról napra rohamos fejlődést mutat, amit jól érzékeltet az is, hogy lassan már tíz esztendeje minden évben, Bostonban rendezik meg a MIT Sloan School of Management sportanalízis konferenciáját. Ezen az eseményen szinte minden sportág vezetői – a golftól a jégkorongig – jelen vannak, hogy információkat cseréljenek a sport számokra való lefordításának módszereiről, ugyanis a világ vezető klubjai nem tehetik meg, hogy ne aknázzanak ki minden lehetőséget a siker elérésében. A számok egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen segítséget nyújtanak a sportvezetőknek, az edzőknek, a játékos-megfigyelőknek, a játékosoknak, és természetesen az újságíróknak is. Emellett befolyásuk van az edzésekre, egy csapat játékrendszerére, az igazolásokra, a játékosok egészségi állapotára, egy klub marketingjére és a sportfogadásokra is.

Külön kell kezelni az edzéseken mért számokat, és külön a mérkőzések adatait. Egyértelműen a meccseken leadott teljesítmény a legfontosabb, hiszen a játékosok erre készülnek fel az edzéseken. Ha valaki nem képes az edzésen nyújtott teljesítményét éles helyzetben megismételni, akkor az világosan kiderül a számokból, és ha ez tendenciává válik, akkor valószínűleg meg kell válnia a klubtól. A napi vérnyomás- és súlymérés korát már rég meghaladtuk, a játékosokra szerelt mellény és óra ma már nem csak a pulzusról közöl adatokat, sokkal több információhoz juttatja a stábot, főként a GPS koordinátáknak köszönhetően. Folyamatosan figyelemmel követik, hogy az adott játékos milyen jellegű mozgást végez. Ennek öt csoportja van: séta, lassú kocogás, futás, lendületes futás és sprint. Pontos képet kapnak arról, hogy a játékosok szíve miként reagált az adott tartományban végzett munkára, és ha nem érte el a kívánt intenzitást, akkor a rendszer kimutatja, hogy még hány métert kell teljesíteni „szárazon”, hogy pótolják a hiányosságot. Ezek az új eszközök, melyek több tízmilliós árakon mozognak, ma már azt is megmondják, hogy az adott játékos melyik lábát használja többször. Egyre inkább matematikai alapokra helyeződik a csapatok heti felkészülése is. Általában a hétvégén leadott teljesítmény 1,5-2-szeresét osztják le a hétre a szakemberek, hogy a mérkőzésre a legoptimálisabb állapotba kerüljenek a labdarúgók.

Omegawave és hőtérkép

A klubcsapatoknál csakis a napi szintű méréseknek van értelme, míg a válogatottaknál tovább kell árnyalni a képet, hiszen itt csak ritkán találkoznak a játékosok a stábbal. „Mi elsősorban három tényezőre vagyunk kíváncsiak: a gyorsaságra, az állóképességre és a súlypontemelkedésre. Mindezek viszonylag egyszerűen mérhetőek, de most kaptunk egy új eszközt is, ami a reakcióidőt is pontosan felméri.” – árulta el Holanek Zoltán, a magyar válogatott erőnléti edzője.  „Ezek mellett az orvosi stáb és a fizioterapeuták funkcionális mozgásvizsgálatot is végeznek a válogatott tagjain. A legfontosabb, hogy nagyon pontos képünk legyen a játékosok aktuális állapotáról. A már említett módszereken túl fontos megemlíteni az Omegawave rendszerét, melynek segítségével kontrollálni tudjuk, hogy az adott reggelen ki milyen állapotban van. Az Omegawave három paramétert vizsgál: az idegrendszer állapotát, a metabolikus (anyagcsere) szintet és a pulzus variabilitást. Mindezt még a vérvételek eredményeivel is tovább pontosítjuk, valamint pontosan felmérjük, hogy az adott játékos az előző héten mit és mennyit edzett és játszott az edzéseken, illetve a mérkőzéseken. Ehhez a klubjaik segítségére is szükségünk van.”[1] Az edzéseken mért számoknak különösen az utánpótlásban van fontos szerepük, hiszen nem mindegy, hogy egy játékos mennyit fejlődött az évek során. Az ilyen irányú tendenciák elemzései segítséget nyújtanak a klubvezetőknek abban, hogy 17-18 évesen mely fiatalok kapjanak profi szerződést, valamint az is kiderül, hogy az utánpótlásban dolgozó edzők milyen munkát végeztek. Széles körben elterjedt az a nézet, hogy 90 százalékban csak az elvégzett munkán múlik, hogy kiből milyen játékos lesz, míg a tehetség csak 10 százalékot tesz ki. Éppen ezért abból a szempontból könnyű dolga van a mai fiataloknak, hogy tudják: minden mozdulatuk mérve van, így nincs lehetőségük a lazsálásra, mert hosszútávon vissza fog ütni, ha nem megfelelő a hozzáállásuk.

A labdarúgás azonban a mérkőzésekben csúcsosodik ki, így a csapatok és a játékosok teljesítményét illetően a meccselemzések a döntőek. Éppen ezért nem meglepő, hogy az InStat elemzése egy-egy mérkőzésről átlagosan mintegy 60 oldalt tesz ki, melynek fele a két csapatról szól, a másik része pedig minden egyes játékosra részletesen kitér. Mindezt úgy készítik el az InStat munkatársai, hogy az elemzői csapatok a mérkőzések felvételeit többször átfésülik, és minden egyes eseményt külön rögzítenek. Mindezt nem könnyű véghez vinni, hiszen azonos időben több cselekményre is sor kerül, például egy csel véghezvitele közben van, aki felfut, van, aki visszazár, van, aki védekezik a labdát birtoklóval szemben, van, aki éppen kisegíti és biztosítja a kicselezni kívánt játékost, van, aki már egy passzra helyezkedik, és üres területre futva várja a labdát a cselezőtől. És mindez még tovább árnyalható, így nem csoda, hogy egy mérkőzés során több ezer eseményt rögzítenek. Minden eseményt címkékkel látnak el (pl.: passz, lövés, szöglet, beadás, párharc stb.), így amikor egy edző csak egy bizonyos aspektusból akarja vizsgálni az adott mérkőzést, akkor ezt is megteheti. Akár egy egész estét eltölthet a monitor előtt csapata védekező pontrúgásainak vizsgálatával. Éppen ezért a mintegy 60 oldalnyi elemzés csak a legfontosabb mutatókat összegzi, az összes esemény papíron való rögzítésére esély sincs, különösképpen azért sem, mert a számítógépen való analizálásban rendkívül fontos szerepük van a videó-összeállításoknak. Hatalmas jelentősége van mind a 60 oldalas kivonatnak, mind a videó-összeállításoknak a következő ellenfélből való felkészülésben is, hiszen ha kellőképpen megismerjük az ellenfél erősségeit és gyenge pontjait, akkor a megfelelő taktikával elronthatjuk a játékukat, és a hiányosságaikat kihasználva le is győzhetjük őket. Az InStat elemzése világosan megmutatja, hogy egy csapat hosszú vagy rövid passzokkal operál, ezek közül hány százalék sikeres és mennyi sikertelen, utóbbiak közül mennyi volt a ki nem kényszerített hiba, hányszor sikerült a labdát azonnal visszaszerezni, és a pálya melyik negyedében. Feketén-fehéren kiderül, hogy milyen gyorsak az adott csapat passzai, s ezek közül mennyi volt a gólokat megelőző kulcspassz, vagy a szélről jövő beadások száma. Sokatmondó adat az is, hogy egy gárda mennyi ideig, és a pálya mely részein birtokolja a labdát, mindezt hőtérképen is kiválóan megmutatják nekünk. Nem mindig az a csapat nyer, amelyik többet birtokolja a labdát, ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a labda huzamosabb ideig tartó birtoklásához technikailag képzett játékosokra van szükség, akik nyomás alatt is pontosan passzolnak, és olyan társakra, akik mindig megjátszhatóak a labda nélküli mozgásuknak köszönhetően. Nagy jelentősége van egy mérkőzés alakulásában annak is, hogy a csapatok milyen arányban nyerik meg a párharcaikat[2], a pálya melyik negyedében szerelnek a legtöbbet, azaz hol tudják megállítani ellenfelüket. Az sem mindegy, hogy a pálya mely részén nyeri meg egy csapat a párharcait, hiszen hiába nyerik meg azok túlnyomó részét a saját kapujuk előtt, ha az ellenfél kapujánál nem képesek ugyanerre, akkor nagyon kevés az esélyük a gólszerzésre. Az elemzések arra is rávilágítanak, hogy egy csapat a pálya mely részein támadja az ellenfél kapuját, általában hány és milyen passzból építi fel a támadásait, valamint mennyire gyorsan jutnak el saját kapujuktól az ellenfél kapuja elé. Az ellenfél védekező területére érve azonban nem mindegy az sem, hogy eljutnak-e lövésekig, és ha igen, akkor milyen pozíciókból. Ezeket a mutatókat hámozzák ki, és rakják az asztalunkra vagy a monitorunkra az elemzők, akik még tovább árnyalják a képet azzal, hogy az eddig felsorolt adatokat félidőkre, vagy akár 5-10 perces időintervallumokra is lebontják, hiszen nem mindegy, hogy egy csapat az első félidő végén passzol 90 százalékos pontossággal, vagy a mérkőzés utolsó negyedórájában. Annyira fontos szegmensei a mai futballnak a pontrúgások, hogy már külön erre szakosodott szakemberek is dolgoznak a nagy kluboknál. Régi igazság, hogy a pontrúgásokkal meccseket lehet nyerni. Éppen ezért egy edző sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ellenfele hogyan rúgja a szögleteket és a szabadrúgásokat. Nagy hibát követ el, ha nem vési játékosai fejébe, hogy a másik csapatnak milyen variációk vannak a tarsolyában. Mindezeket az InStat külön lebontja az egyes játékosokra is, így megtudhatjuk, hogy az ellenfél csatára általában a kapu melyik részét célozza meg, milyen irányú mozgásokkal próbál meg helyzetbe kerülni, és például engedi-e az ellenfél védőinek, hogy kihozzák a labdát. Persze a szóban forgó támadó ugyanígy felkészül ellenfeleiből, miszerint a kapus a lapos vagy a magas lövésekből kap-e több gólt, vagy melyik védő hajlamos hibázni egy esetleges letámadás során. A pontrúgások tanulmányozása a kapusedzők számára is nagyon fontos segítség. Hiszen annak függvényében, hogy a következő ellenfél miként támadja a kaput a szögleteknél, a szabadrúgásoknál, a 11-eseknél, vagy akár a szöglettel felérő nagybedobásoknál, a kapusedzőknek olyan gyakorlatokat és feladatokat kell kitalálnia az edzésekre, amivel a hálóőröket maximálisan felkészítik a leendő ellenfélből. Fontos lehet egy edző számára a saját csapata vizsgálatakor, hogy milyen a játékosai közötti viszony a pályán, mennyire értik meg egymást, amit jól mutat, hogy mennyit passzolnak egymásnak, és a pálya melyik részén. Különösen egy oda-visszavágós párharc során érdemes átfésülni a játékosok egyéni mutatóit, hiszen a visszavágón azoknak kell bizalmat szavazni, akik az első mérkőzésen is hatékonyan játszottak az adott vetélytárssal szemben.

Az adatoknál fontosabbak a következtetések

Persze hiába a több milliónyi adat, ha nem a megfelelő konzekvenciákat vonják le belőle. Hiszen hiába veszíti el egy támadó szinte az összes párharcát az ellenfél térfelén, könnyen lehet, hogy ez nem az ő hibája. Ha a társak megjátszhatatlan labdákkal keresik, és nem segítenek neki a labda nélküli mozgásukkal, akkor az említett játékos hiába pörög 100 százalékon, és hiába rendelkezik zseniális képességekkel, fel fog őrlődni az ellenfél védői között. Tehát a számok csak akkor jelentenek hatalmas segítséget, ha megfelelően használjuk őket, és mögéjük tesszük a megfelelő értelmezést. Persze az elemzők is igyekeznek tovább árnyalni az egyes mutatókat, például a szereléseknél megkülönböztetjük azt, ha a védő egy az egyben szereli a támadót, de külön kategóriát képez az ellenfél passzainak és indításainak megakadályozása, melynek további két alfaja van: a felszabadítás és a labdaszerzés, attól függően, hogy sikerül-e a védekező csapatnak megtartania a labdát. Vannak olyan elemző rendszerek is, ahol a szabálytalanságot is a szerelések közé sorolják, de ez további problémákat vet fel, ugyanis a faultok rendkívül széles skálán mozognak abból a szempontból, hogy lehetnek tökéletes megoldások, és végzetes, kapitális hibák is. Például ha valaki egygólos vezetésnél a mérkőzés utolsó percében buktatja a félpályánál kiugró csatárt, aki a kapusra vezetné a labdát, akkor nagy bizonyossággal elismerő pacsikat kap majd a találkozó után a társaktól. Ám ha valaki a mérkőzés elején csúszik be a büntetőterületen belül, méghozzá úgy, hogy a támadó már amúgy is gondban lett volna a labda megjátszásában, ráadásul 11-est és kiállítást ítél a játékvezető, akkor az a játékos nemcsak a csapattól, hanem az edzőktől és a szurkolóktól is kap majd hideget-meleget.

A számok tehát biztos visszajelzést adnak a játékosokról, rámutatnak a labdarúgók formáját érintő tendenciákra, és egy általános, csapatszintű elemzést adnak, ami különösen az ellenfél feltérképezésénél komoly fegyver a klubok kezében. De nemcsak a játékosokat felkészítő stábnak, hanem a játékos-megfigyelőknek, az úgynevezett scoutoknak is jól jönnek a futballistákról kapott adatok. Régebben csak a „jó szemükre” és egyéni megérzéseikre hagyatkozhattak, ma már ők is az elemzésekből kapott tényekből indulnak ki. Különösen akkor hasznos számukra a játékosokról szóló adatbázis, ha egy bizonyos típust keresnek a klub számára. Attól függően, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a játékosnak, már le tudják szűkíteni a kört az adatbázisnak köszönhetően. Így végül nem megy el feleslegesen megnézni 15 játékost, hanem elég személyesen szemügyre vennie azt a 3-4 labdarúgót, akik a végső rostán is átmentek. Különösen azoknak a kluboknak érdemes a játékos-megfigyelői rendszert fejleszteni, akik nem tartoznak a világ leggazdagabb klubjai közé, és jelentős bevételt generálnak a játékos eladásokból. Ők olyan, az egész világra kiterjedő megfigyelői rendszerrel és adatbázissal dolgoznak, amelyek szinte külön cégként műkődnek a klubokon belül. Napjainkban ilyen tekintetben élen jár az Atletico Madrid, az FC Porto, az Udinese és a Borussia Dortmund. Mindezeken túl a futballistáknak is lehetőséget adnak az elemzések, hogy felmérjék, miben kell még fejlődniük, mik a gyengéik. Az InStat például rendelkezik olyan mobiltelefonra telepíthető alkalmazással, ahol a játékosok könnyedén vissza tudják nézni azokat az akciókat, amelyekben részt vettek, és elemzéseket is olvashatnak a saját teljesítményükről. Az okos futballista tehát pontosan tudja, hogy nem érdemes egy percre sem lazsálnia, mert minden mozdulatát figyelik, így nagyon hamar kiderülnek a hiányosságai.

Charles Reep, az úttörő

„Igazságtalan lenne a labdarúgás modern kori kapcsolatát az analízissel forradalomként jellemezni, ugyanakkor mégis többről van itt szó szimpla evolúciónál. Talán a reformáció a legjobb kifejezés: a játék ugyanaz, de ahogyan játsszák, az folyamatosan változik. Mi pedig ennek a folyamatnak a legizgalmasabb szakaszában vagyunk, amikor évente, hetente, sőt naponta merülnek fel új szempontok, amikor a fejlődés szinte alig követhető gyorsasággal megy végbe, és minden egyes lépéssel egyre távolabb kerülünk attól az embertől, akit az első futballelemzőnek tartanak: Charles Reep repülő alezredestől.”[3] Reep eredetileg könyvelő volt a Királyi Légierőnél, és amikor 1933-ban Herbert Chapman híres Arsenaljának csapatkapitánya, Charles Jones látogatást tett a részlegénél, és részletesen elemezte csapata játékát, Reep elhatározta, hogy szakmáját ötvözi szenvedélyével, és a labdarúgást lefordítja a számok nyelvére. A háború miatt csak az 1950-es évektől kezdte meg a munkát, de Reep így is több mint 2200 mérkőzést jegyzetelt le, és átlagosan 80 munkaórát szentelt egy meccsnek, így csaknem 30 évet szánt minderre az életéből. Az esti meccsekre bányászsisakban ment, hogy a sisakra erősített lámpa fényénél tudjon jegyzetelni. Kiindulópontjai kiválóak voltak, hiszen ő is minden eseményt különválasztott jegyzeteiben, külön jelölte a passzok hosszát, irányát, magasságát, sikerességét, sőt még a passzt adó és a passzt kapó játékos pozícióját is! Az általa összegyűjtött adatokból Bernard Benjamin statisztikussal írtak egy tudományos dolgozatot Ügyesség és szerencse a profi futballban címmel, amit 1968-ban a Journal of the Royal Statistical Society című lapban publikáltak. Bebizonyították, hogy „Reep kódrendszere valóban alkalmas a tudományos igényű elemzésre. És elsőként mutatta ki, hogy a játék számos aspektusa erős és állandó numerikus mintázatot követ.”[4] Rögzítették, hogy durván minden kilencedik lövésből lesz gól, hogy a passzok sikerességének aránya körülbelül 50 százalék, és minden azt követő passzal csökken a sikeresség esélye. Kiválóan meglátták, hogy döntő jelentősége van az ellenfél büntetőterületén belül szerzett labdáknak, sőt, nevet is adtak a letámadásnak. Azonban Reep elkövette azt a hibát, hogy meg akarta teremteni a labdarúgás nagy általános szabályát, és egy mindig győztes stratégiát kívánt létrehozni. Nem törődött azzal, hogy nem minden szám lényeges és igaz az eredményesség szempontjából. Így arra a következtetésre jutott, hogy az a nyerő taktika, ha a csapatok minél kevesebbet passzolnak, és minél gyorsabban az ellenfél kapuja elé juttatják a labdát, így a hosszú, előreívelt labdákkal térül meg legjobban a befektetett energia. „Reep próbálkozása, hogy a számokat a stratégia szolgálatába állítsa, kudarcot vallott, ő ugyanis abszolutista volt: az adatokat kizárólag arra használta, hogy bizonyítsa saját elméletét. Az egyetlen igaz szabály helyett inkább a számokban rejlő sokféle igazságot és hazugságot kellett volna kimutatnia.”[5] Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy Reep rossz úton indult el, hiszen az adatok, amelyeket rögzített, megfelelnek a mai elemzések kiindulópontjainak, és több törvényszerűségről is lerántotta a leplet, így munkássága mindenképpen tiszteletre méltó. Talán, ha Reepnek is lehetősége lett volna videózni, még több igazságra derült volna fény, ugyanis az elemzések szempontjából döntő jelentősége van annak, hogy újra és újra vissza tudjanak nézni egy mérkőzést. Ma már szinte minden meccset rögzítenek, azonban nem is olyan régen még a mérkőzésekről szóló videókazetták voltak a klubok elsőszámú forrásai. A kazetták pedig sokszor eltűntek a postai kézbesítés során, többnyire nem is véletlenül. A 2006-os világbajnokság negyeddöntőjében a tizenegyes párbaj előtt Jens Lehmann, a németek kapusa egy kis cetlit kapott, amin leírták neki, hogy az argentinok közül ki hova lövi általában a büntetőt. Ezt a kis cetlit Lehmann a sportszárába dugta, majd minden argentin büntető előtt elővette. A németek kapusa minden lövésnél jó irányban vetődött, és kettőt ki is védett, csapata bejutott az elődöntőbe. A világ számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy érdemes figyelni a részletekre is.

A számok megcáfolnak olyan hiedelmeket is, amiket eddig magától értetődőnek gondoltunk. Például vannak olyanok, akik szerint „a szöglet már fél gól”. Nos, Chris Anderson és David Sally Számháború című könyvükben megvizsgálták a 2010/2011-es Premier League 134 mérkőzésén elvégzett 1434 szögletrúgást, és arra a következtetésre jutottak, hogy 1 szöglet 0,022 gólt ér, tehát több mint 45 szöglet után esik 1 gól. Bizonyára nem véletlen, ha napjaink ikonikus csapata, az FC Barcelona sokszor be sem adja a szögletet, hanem gyorsan elvégzik egy kis passzal, akár egy mezőnybeli szabadrúgást, vagy egy bedobást. Talán attól is a világ legnépszerűbb játéka a labdarúgás, hogy ebben a sportágban a legnagyobb az aránytalanság az erőfeszítések és a gólok száma között, ami a taktikai elemek fejlődésével még tovább nő.

Ferguson tévedése

Azonban nem árt, ha néha a számok mögé nézünk, és megvizsgáljuk a körülményeket is. Még olyan edzőlegendák is tévedhetnek, mint Alex Ferguson, aki abba a hibába esett, hogy azokat az adatokat vette csak figyelembe, melyek a megérzéseit támasztották alá. Ferguson ugyanis azért adta el Jaap Stamot a Lazionak, mert az elemzésekből az derült ki, hogy a holland védő egyre kevesebbet szerel. Pedig a 29 éves hátvéd pont azért szerelt akkoriban kevesebbszer, mert egyre jobb volt, egyre tökéletesebben helyezkedett, így feléje sem vitték a labdát. A be nem következett dolgokat nehezebb érzékelni és elképzelni, mint a már bekövetkezett mozzanatokat. „Ezt persze nehéz elfogadni – még Fergusonnak is –, mert kontrafaktuális gondolkodást igényel, vagyis el kell képzelnünk egy a tényeknek ellentmondó világot, amely nem létezik.”[6] A skót menedzser később élete egyik legnagyobb hibájának nevezte Stam eladását. A legjobb védők kevés sárga lapot és szabálytalanságot, sőt, sokszor kevés szerelést könyvelhetnek el, mivel kifogástalan helyezkedésükkel megelőzik mindezt. Ugyancsak nehéz mérni azt is, ha egy középpályás, vagy egy támadó kiváló helyezkedésével lezárja a passzsávokat, és így kényszeríti hibára ellenfeleit. Tehát a számok önmagukban még nem mindig jelentenek segítséget, érdemes további kérdéseket feltenni a segítségükkel, így juthatunk el a helyes következtetésekig.

A statisztikusok szerint csaknem a gólok fele köszönhető a szerencsének, tehát a véletleneknek is döntő szerepe van a fociban. Így fordulhat elő, hogy hiába beszélhetünk a futballban is esélyesekről és esélytelenebbekről, az esélyesek is csak nagyjából 50 százalékban képesek hozni a papírformát, köszönhetően a véletleneknek és a döntetleneknek. Azonban hiába múlik fele részben csak a szerencsén egy mérkőzés, Juanma Lillo, a filozofikus spanyol edző szerint – akit Guardiola is mesterének tart – „Az edző feladata az, hogy növelje egy mérkőzés megnyerésének a valószínűségét. Edzőként minden létező eszközzel dacolnunk kell a szerencsével.”[7] Nincs tehát tökéletes recept a sikerre, még az sem jelent garanciát a bajnokság megnyerésére egy csapat számára, ha ő lövi a legtöbb gólt, vagy ő kapja a legkevesebbet. A futball az egyensúly játéka támadás és védekezés között, hiszen ma már nem beszélhetünk rossz védelmekről és rossz támadósorokról, az egész csapat támad, és az egész csapat védekezik. A támadásokat a kapusoktól indítják, a védekezést pedig a támadók kezdik meg. Nem az Atletico Madrid rendelkezik napjaink legjobb játékosaival, de Diego Simeone olyan szinten aknázza ki csapata lehetőségeit, és teremti meg az egyensúlyt, hogy hiába kell évről évre új csapatot építenie, mindig ott vannak a végső elszámolásnál minden sorozatban. Persze most mindenkinek az jut eszébe, hogy a Bayern München ellen kibekkelték az elődöntő visszavágóját, de ne felejtsük el azt sem, hogy az első mérkőzésen volt, hogy a saját kapujuk előtt támadták le a németeket. Ugyanez igaz, csak kicsiben, Dárdai Pál Herthájára is. Az őszi hannoveri meccsüket kapura lövés nélkül nyerték meg egy öngólnak köszönhetően. Mégsem a szerencsével, sokkal inkább Dárdai Pál felkészültségével magyarázzák, hogy a berlini csapat a kiesés helyett a dobogóért harcolt a Bundesligában. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy egy csapat labdabirtoklási aránya összhangban van a sikerrel, hiszen egy játékos körülbelül 1-2 percig birtokolja a labdát 1 meccs során, a labdabirtoklás a csapat kollektív eredménye. A passzok pontosságában döntő szerepe van az ügyességnek, a labda nélküli mozgásnak és a helyezkedésnek is.

A leggyengébb láncszemek játéka

Ezért is mondják, hogy „a focit lábbal űzik, de fejjel játsszák”, hiszen nagy jelentősége van a játékintelligenciának, ami magában foglalja az anticipációt is. Ha tudom, mit fog a társam csinálni, akkor az már fél siker. Ha azt is tudom, hogy az ellenfél mivel rukkol elő, akkor az már majdnem biztos győzelem. A labdarúgásban döntő fontosságú a szervezettség, és a gyenge láncszemek megvédésének képessége. Erre épül az olaszok által kifejlesztett játékrendszer és játékfilozófia, a catenaccio, vagy a Dinamo Kijev legendás edzője, a diplomás mérnök Valerij Lobanovszkij elképzelése is, mely arra irányult, hogy a futball a leggyengébb láncszemek játéka, és a hibák egyéni és csapatszintű minimalizálásával lehet sikereket elérni. Egy apró, rossz alkatrész ugyanis a csapat egész gépezetét képes elrontani, mert valószínűleg az ellenfél is ott próbál meg veszélyt okozni, ahol a leginkább esélye van a gólszerzésre. „A taktika alapvetően mindig egy csapat gyengeségeinek minimalizálásáról és erősségeinek maximalizálásáról szól. A cél egyszerű: előnyhöz jutni az ellenféllel szemben, és ez évezredek óta így van.”[8] Mivel a számok az újítókat segítik, a „kicsiknek” mindig lesz esélye a futballban, amíg képesek valami váratlannal előrukkolni. Azonban a „nagyokat” sem kell félteni, mivel ők is tudják, hogy minden számokban mérhető adatot tudnak róluk, ezért elsősorban a kreativitásra fektetik a hangsúlyt. A Real Madrid utánpótlásában például kizárólag olyan feladatokat végeznek a játékosok, melyek során folyamatosan szükség van egyéni meglátásaikra, gyors gondolkodásukra, azokat a feladatokat, amelyek nélkülözik a szellemi aktivitást (pl. száraz futás, gátak fölötti ugrálás), a vezetők egyszerűen kihúzták a repertoárból.

A rengeteg adat tehát önmagában még nem garancia semmire, a megfelelő kérdések feltétele és a helyes konklúziók levonása, a kontrafaktuális gondolkodás a futball elemzői számára is nélkülözhetetlenek. A taktikai elemek fejlődésével és az ellenfelek egyre részletesebb feltérképezésével viszont egyre nagyobb szerep jut az elemzőknek, akiknek folyamatosan egyre mélyebbre kell jutniuk a futball számokban való kifejezésében. Mindezt aztán az edzőknek kell a csapat javára fordítaniuk, nekik kell a pontos következtetésekig eljutniuk, a döntéseket meghozniuk, és a lehető legkisebb mértékig lecsökkenteniük a szerencse szerepét. A kutatók szerint az edzők mindössze 15 százalékban felelősek egy csapat szerepléséért, a „fociban azonban apróságok döntenek, és ez a 15 százalék bőven elegendő ahhoz, hogy különbséget tegyen győzelem és vereség, dicsőség és bukás között.”[9]

 

Villányi Gergely

 

Felhasznált irodalom:

– Chris Anderson, David Sally: Számháború (Miért van minden másképp a fociban, mint ahogy gondoltad?), fordította: Illés Róbert. Kanári Könyvek (Akadémiai Kiadó), 2014.

– Jonathan Wilson: Futballforradalmak (A foci története és taktikai fejlődése az angliai kezdetektől a 2014-es brazíliai vb-ig), fordította: Hegedűs Henrik, Lukács Dániel, Mártha Bence, Nagy Ádám. Kanári Könyvek (Akadémiai Kiadó), 2014.

– Simon Kuper: A Football Revolution. Financial Times, 2011.06.17.

– Szymanski: Playbooks and Checkbooks: An Introduction to the Economics of Modern Sport. Princeton University Press, 2009.

– Gianluca Vialli – Gabriele Marcotti: The Italian Job: A Journey to the Heart of Two Great Footballing Cultures. Bantam Press, 2006.

– Villányi Gergely: Az edzés nem büntetés, hanem út a sikerhez. Új Szó, Focitipp melléklet, 2016.02.23.

– Külön köszönet Kovács Istvánnak, az InStat közép-európai vezetőjének.

 

[1] Villányi Gergely: Az edzés nem büntetés, hanem út a sikerhez. Új Szó, Focitipp melléklet, 2016.02.23.

[2] A párharc során általában két játékos harcol meg a labdáért, például az egyik ki akarja cselezni a másikat, vagy egy felívelés során fejjel vívnak párharcot. Az esetek nagy részében a párharc testi kontaktussal jár.

[3] Chris Anderson, David Sally: Számháború

[4] Chris Anderson, David Sally: Számháború

[5] Chris Anderson, David Sally: Számháború

[6] Chris Anderson, David Sally: Számháború

[7] Chris Anderson, David Sally: Számháború

[8] Gianluca Vialli – Gabriele Marcotti: The Italian Job: A Journey to the Heart of Two Great Footballing Cultures

[9] Chris Anderson, David Sally: Számháború

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá