John Rawls “Az igazságosság elmélete” – Liberális vagy szociáldemokrata?

A rendszerváltás utáni Magyarország politikai szótárában meglepően kevéssé használt fogalom az „igazságosság”. A főáramú pártok, még a magukat baloldalinak gondolók is, átengedték ezt a fogalmat a szélsőségeseknek. Eközben például az Egyesült Államok politikai vitáiban ez az egyik legtöbbet használt hívószó. A liberális dominanciájú „balliberális” oxymoron holdudvara többségében azon az állásponton van, hogy az igazságosság fogalma mindenkinek mást jelent, ezért nincs is igazi tartalma, nem is érdemes vele foglalkozni. Jelen írásunkban bemutatjuk a nem marxista nyugati baloldal meghatározó igazságosság elméletét, John Rawls-ét, amely meghatározó jelentőségű a tekintetben, hogy kit tekinthetünk ma baloldalinak, és kit álbaloldalinak.

John Rawls a Harvard Egyetemen tanított, és elsősorban a magyarra Az igazságosság elmélete címmel lefordított könyve miatt vált meghatározóvá. A könyv eredeti angol címe A Theory of Justice ( = Az igazságosság egy elmélete) jelentősen szerényebb. Rawls korai életéből két tény talán nem mellékes. Egyrészt hogy már fiatal korábban annyira foglalkoztatták a morális kérdések, hogy elgondolkodott a papi pályán is. Egyetemi szakdolgozatának témája is mélyen vallásos. Keresztény meggyőződését csak a második világháború szörnyűségei törték meg, mint sok más gondolkodó esetében is. A másik érdekes tény, hogy aktívan részt vett a vietnámi háborút ellenző mozgalmakban, és mindvégig kritikus volt az Amerikai Egyesült Államok politikai berendezkedésével szemben, mely szerinte részben elnyomó jellegű maradt.

Rawls jelentősége a társadalomelméleti vitákban kettős. Egyrészt nemzetközileg a nem marxista baloldal abszolút meghatározó igazságosságelméleti, elosztás elméleti koncepcióját adta. Hozzá hasonlóan meggyőző érvelést más nem dolgozott ki. A magyar jelentősége pedig az, hogy első számú hazai interpretátora Kis János professzor, a Közép-Európai Egyetem tanára, aki az egykori demokratikus ellenzék és a későbbi liberális párt vezéregyénisége, apafigurája. Kis értelmezésében Rawls liberális igazságelméletet alkotott. Mi ezt vitatjuk, és jelen írásunkban igyekszünk amellett érvelni, hogy valójában Rawls alapelveiből a szociáldemokrata jóléti állam logikája következik szervesen, azaz Rawls a nem marxista szociáldemokrácia igazságelméleti megalapozója. Ennél is fontosabb talán, hogy Rawls a fentiek miatt mérce a rendszerváltás utáni magyar liberalizmusnak is. Mégpedig egy olyan mérce, amelyet a magyar liberalizmus hosszú és meghatározó befolyású kormányzati jelenléte alatt csúnyán elbukott. A társadalom, amelyet létrehozott, egyáltalán nem felelt meg ugyanis Rawls igazságossági elveinek. Ez pedig egyenes úton vezetett az ellenfél, a keresztény-nemzeti szolidaritásközösséget ígérő Fidesz-KDNP sikeréhez.

Tekintsük át először Rawls gondolatmenetét. Szerinte nem kielégítőek a hagyományos filozófiai érvek azzal kapcsolatosan, hogy mitől igazságos egy társadalmi intézmény, egy politikai nézet vagy társadalompolitika. Egyesek szerint az emberek ösztönösen tudják, hogy mi a morális, a jó, és mi a rossz. Ez az érvelés nyilvánvalóan hamis, mivel látványosan és folyamatosan egymással konfliktusban lévő véleményeket fogalmaznak meg arról, hogy mit tekintsünk jónak vagy rossznak. Az eggyel szisztematizáltabb utilitáriánus érvelés szerint a társadalmaknak olyan intézkedéseket kell hozniuk, melyek a létező legtöbb ember javára szolgálnak. Ezzel a meggondolással sok baj van, mindenek előtt az, hogy általában a többség önkényéhez vezet a kisebbség felett.

Rawls ezekkel a hagyományos és elterjedt meggondolásokkal szemben amellett kísérel meg érvelni, hogy a társadalomban együtt élés valamifajta implicit megegyezést feltételez az emberek között. Ennek igazságossági alapelveit nem szoktuk egyértelműen megfogalmazni, ezért nem is nagyon átgondoltak azok. Rawls azonban felveti a kérdést, hogy milyen társadalomban egyeznénk meg, ha mégis egyszer explicitté tennénk ezt a megállapodást. Természetesen nem azt állítja, hogy valaha is léteztek volna emberek társadalmon kívül, hiszen záros határidőn belül meghalnának. Ilyen izolált lényeket inkább a libertáriánusok szoktak tételezni. Azt sem állítja Rawls, hogy a társadalmak tényleges jogi megállapodásokat hoznának létre együttműködésük megszervezésekor, bár az alkotmányok és a jogrendszer mégiscsak ilyesmi. Ezek azonban általában a liberalizmus relativizáló elképzelésére alapoznak, mely szerint az igazságosság fogalma nem abszolutizálható: mindenkinek mást jelent az igazságosság, ezért igazából ilyen nincs is…

Rawls tehát azt a kérdést teszi fel, hogy ha az egyének a függetlenség és az egyenlőség alapállapotában lennének, milyen együttműködési formát választanának? Rawls hipotetikus kiinduló állapota tehát egy olyan eredeti pozíció, amelyben senki nem ismeri előre a tényleges helyét a társadalomban. Nem tudja, hogy gazdag vagy szegény családba születik-e, nem tudja, hogy férfi vagy nő, épp vagy fogyatékkal élő, a többségi vagy egy kisebbségi etnikumhoz tartozik-e, és így tovább, és így tovább. Ezt nevezi Rawls a tudatlanság fátylának, amely mögül a feleknek olyan társadalomban kell megegyezniük, amelyben nem ismerik majd saját jövőbeli helyüket, illetve leszármazottaikét. Rawls elmélete tehát reciprocitásra épít. Olyan társadalmi rendet kell elfogadjunk szerinte, ahol a megállapodás egymással helyet cserélve is elfogadható lesz mindkét félnek. Ezzel elkerülhető az a jelenség, amely a valós életben megfigyelhető, amikor is tipikusan a többségi etnikumhoz tartózó, nem fogyatékkal élő, vagyonos, idősebb fehér férfiak határozzák meg a társadalmi berendezkedést. Egy ilyen állam pedig még akkor is az ő élethelyzeteiket favorizálja, ha a nem törekednek erre explicit módon. Egész egyszerűen csak élethelyzetükből adódóan vakfoltjaik vannak a tekintetben, hogy a tőlük eltérő helyzetben lévő polgároknak melyek a preferenciáik.

Rawls szerint egy ilyen kiindulópontban az egyének két alapelvben egyeznének meg. Az egyik szerint mindenki a létező legtöbb szabadságot akarná biztosítani magának, éppen annyit, amennyi még a másik szabadságait nem korlátozza. Ez alapvetően egy klasszikus liberális alapelv, levezethetők belőle a klasszikus szabadságjogok: a szólásszabadság, a vallás és gondolat szabadsága, stb. Azaz az egyének szabad, nyitott, és nem pedig elnyomó társadalmat hoznának létre. Ez a kevésbé izgalmas alapelv, a felvilágosulástól a kelet-európai rendszerváltásokig beépült a nyugati demokráciák gondolkodásába, bár éppen napjainkban látható, hogy mennyien nem értik annak jelentőségét. Érdekes és fontos megjegyezni, hogy Rawls számára a szabad és nyitott demokratikus társadalom megteremtésében alapfeltétel az is, hogy választási kampányokat az állam finanszírozza, a kampány hozzájárulásokat limitálják, garantált legyen az egyenlő hozzáférés a médiához. Ellenkező esetben a koncentrált privát gazdasági erővel rendelkezők foglyul ejtik a politikát, és ellehetetlenítik a polgárok egyenlő hozzáférését és befolyását.

Ami viszont érdekesebb, az Rawls második alapelve. Itt az egyenlőség problémájára reflektál, és abból indul ki, hogy az előre jutás és a javadalmazás nem alapulhat az egyének véletlenszerű adottságain. Nem függhet attól, hogy ki mennyit örökölt, milyen szépnek vagy erősnek született. Olyan társadalmat kell létrehozni, amely a születés lottójától függetlenül esélyt teremt mindenkinek a boldogulásra. Rawls szerint ehhez az államnak mindenek előtt olyan oktatási rendszert kell kiépítenie, amely földrajzi helyzettől függetlenül mindenki számára egyenletesen és magas színvonalon hozzáférhető. Szabályoznia kell az örökösödést, az állásokba történő felvétel esetében a diszkriminációt, valamint a minimálbéreket. Ezen felül az államnak garantálnia kell egy minimális alapjövedelmet (!), és legalább alapvető egészségügyi ellátást mindenki számára. A második kritérium tekintetében tehát Rawls az 1970-es évek utáni neoliberális konszenzushoz képest kifejezetten egy radikális baloldali, szociáldemokrata programot fogalmaz meg.

És ezzel el is érkeztünk kiinduló kérdésünkhöz, mely szerint Rawls liberális-e, vagy szociáldemokrata? A kérdés megválaszolásához át kell vágnunk magunkat egy kisebb terminológiai káoszon. Az Egyesült Államokban, ahol Rawls élt, és amely országnak a vitáihoz elsődlegesen hozzá kívánt szólni, az évszázadok óta tartó kétpártrendszer logikájának megfelelően alapvetően két táborra szakadt az ideológiai gondolkodás is: a konzervatív és a liberális táborra. Európában általában több (sok!) párt rendszer van, léteznek szélsőjobboldaliak, konzervatívok, kereszténydemokraták, liberálisok, zöldek, szociáldemokraták, szélsőbaloldaliak, kommunisták, stb. Az amerikai „liberális” oldal, amely tulajdonképpen a Demokrata Párt eszmei holdudvara, európai értelemben egy heterogén konglomerátum, amely magába foglalja az Európában liberálisoknak, zöldeknek illetve szociáldemokratáknak nevezett irányzatokat is.

A MacCarthy féle kommunista ellenes boszorkányüldözések elnyomása következtében a Demokrata Párt támogatói nem merték nyíltan felvállalni a „szociáldemokrata”, „szocialista” jelzőket, mert ez a Szovjetunióval való kollaboráció stigmáját vonta maga után. Ezzel szemben mondjuk Skandináviában olyannyira elterjedt és megbecsült jelzők ezek, hogy egy bon mot szerint ott még a „konzervatívok is szocdemek”, akkora ennek az ideológiának a támogatottsága. Nézetrendszerüket tekintve azonban az olyan kiemelkedő személyiségek, mint Rosa Parks, Martin Luther King, John Fitzgerald Kennedy, John Kenneth Galbraith, vagy Barack Obama kifejezetten a mobilitás teremtést és a keynesiánus kereslet menedzsmentet igenlő szociáldemokrata eszmekörbe tartoztak, némelyikük explicit módon is, annak ellenére, hogy többségükből liberális ikont csinált a média azáltal, hogy csupán emberi jogi elkötelezettségüket hangsúlyozta ki. A neoliberalis, Giddens-i harmadik utas, Blairrel jó kapcsolatot ápoló Bill Clinton, felesége Hillary, valamint az egész úgynevezett „Clinton gépezet” a párton belül és a mögött (így például az Obama által Clintontól örökölt közgazdasági tanácsadó csapat: Summer, Geithner, Volcker, Greenspan, Bernanke és mások) viszont egyértelműen a piacpárti liberális táborhoz tartoznak. Amikor a 2016-os elnökválasztási kampány során Bernie Sanders elnökjelölt évtizedek elteltével először, némi meglepetést kiváltva a „demokratikus szocializmus” hívének nevezte magát, felmérések szerint saját szavazóinak 69%-a támogatta ebben, mint ahogy még párton belüli egyetlen komoly riválisa, Hillary Clinton támogatóinak is több mint is. A „Liberálisnak” nevezett amerikai ideológiai oldal tehát európai nyelvezetre lefordítva többségében szociáldemokrata, kisebbségében pedig liberális illetve zöld.

Mindez azért nagyon fontos, mert Rawls igazságossági elméletéről mindvégig mint „Liberális” tanokról beszél. Ezt Kis János és mások is egy az egyben lefordítják az európai értelemben vett liberálisra. Az európai liberális pártok viszont egyáltalán nem baloldaliak, hanem piacpártiak. A magyar Szabad Demokraták Szövetsége nevű, ma már nem létező liberális párt, melynek Kis elnöke és később apafigurája volt, kifejezetten idomult ehhez az európai trendhez. A rendszerváltáskor még megtalálhatók voltak benne a szociálisan érzékeny személyiségek, és egybehangzó anekdoták szerint még az is felmerült, hogy a párt a Szociáldemokrata és nem a Liberális Internacionálé tagja lesz. Ezt azonban ugyanolyan pragmatikus alapon utasították el, mint ahogy később a Fidesz maga mögött hagyta a Liberális Internacionálét, melynek Orbán Viktor még alelnöke is volt. A magyar szabaddemokraták nem akartak ugyanis a Magyar Szocialista Párttal konkurálni, akiről kezdett világosság válni, hogy állampártiságát feladva talpon marad a magyar politikai porondon. A szabaddemokratáknál és holdudvarukban azonban meghatározóvá vált a piaci fundamentalista közgazdász kör (Bauer Tamás, Kornai János, Tardos Márton, Köllő János és mások) befolyása, és a párt fokozatosan megszilárdította magát üzleti világhoz közel álló, standard nyugat-európai liberális párt pozíciójába, mint amilyen volt például a német parlamentből azóta szintén kihullott FDP. Ennek a folyamatnak volt a kulminációja a megmosolyogtatóan az „üzleti életből” jött Kóka János tragikomikus elnökösködése a magyar liberális párt végnapjaiban.

Ennek a magyar politikára vonatkozó kitérőnek két dolog miatt van létjogosultsága egy Rawls igazságossági nézeteiről szóló elemzésben. Egyrészt mert világossá teszi, hogy Rawls az amerikai értelemben nevezhető csupán „Liberálisnak”, nem pedig abban az európai értelemben, ahogyan az SzDSz. A másik fontos tanulság, hogy hiába volt Rawls magyar hangja, Kis János a párt első számú vezető személyisége több évtizeden keresztül, a piaci fundamentalista közgazdasági elit befolyása alatt a párt három cikluson keresztüli kormányzása semmilyen formában nem felelt meg Rawls társadalmi mobilitással kapcsolatos alapelveinek. Sőt, ezek az alapelvek olyannyira meg sem jelentek a liberálisok gondolkodásában, hogy holdudvaruk többsége nem is ismeri azokat, hanem inkább osztja azt a relativizáló nézetet, mely szerint az igazságosság mindenkinek mást, jelent, ezért tulajdonképpen tartalmatlan fogalom, nem érdemes vele foglalkozni. A junior partner liberálisok által dominált, folyamatos megszorításokra épülő koalíciós kormányzásuk eredményeképpen egy olyan ország jött létre 2010 előtt, ahol hajszálvékony középosztály volt csak, az állami alrendszerek (oktatás, szociálpolitika, közlekedés, önkormányzatiság, antikorrupció, egészségügy, stb.) pedig az empirikus elemzések szerint nem ellensúlyozták, hanem ráerősítettek a társadalmi egyenlőtlenségekre. Egy ilyen társadalom aztán logikus módon kiszolgáltatottá vált a különböző politikai populizmusoknak és a klientalizmusnak.

Mindehhez képest maga Rawls meglehetősen radikális gazdaság és társadalomképet vetít ki. Gondolkodását leginkább úgy lehet megérteni, ha meglátjuk, hogy alternatívát keres a szabadságot elnyomó szovjet típusú rendszerek, illetve az egyenlőséget lenéző libertariánus eszmerendszer között. Rawls ezzel szemben a szabadság és az egyenlőség céljainak összebékítését kísérli meg – sikerrel. Sőt, mindeközben azt is demonstrálja, hogy maga a szabadság is csak az egyenlőség feltételeinek teljesülése esetében garantált. Mindez pedig nem más, mint a klasszikus szociáldemokrata gondolat.

Meglepő módon ezzel szemben azt találjuk, hogy maga Rawls explicit módon elutasítja a jóléti államot. Ezt azonban nem jobbról, hanem balról teszi. Érvelése szerint ugyanis a jóléti államban fennmarad kevés számú gazdag magánszereplő befolyása a kapitalizmus felett, aminek következtében nem teljesül az egyének egyenlő hozzáférése a politikához, illetve a gazdasági érvényesüléshez. Természetesen a laissez-faire kapitalizmust még ennél is rosszabbnak tartja.

Rawls szerint a méltányossági igazságosságelméletből vagy egy szétterjedt tulajdonnal rendelkező demokrácia következik, vagy pedig a demokratikus szocializmus. Meglepően radikális gondolatok ezek ahhoz képest, hogy Rawlst valaki liberális gondolkodónak kívánja látni. Az első Rawls szerint a az első forma a minél szélesebb magántulajdonosi kör megteremtésére törekszik (kis és középvállalkozói réteg), a demokratikus szocializmus viszont kifejezetten a munkavállalói tulajdon elterjesztésére. Mindkét rendszernek célja természetesen a politikai szabadságjogok fenntartása mellett a társadalmi mobilitás biztosítása redisztribúció segítségével.

Valós alapokon áll-e Rawls szkepszise, fenntartása a jóléti államokkal kapcsolatosan? A szövegei elemzéséből kiderül, hogy nem. Sajnos ugyanis Rawls az angolszász politikai filozófia fogja, és jóléti államoknak is csak az angolszász felfogását addresszálja. Nem ismeri, ezért nem is idézi Gosta Esping-Andersennek, a jóléti állam klasszikus teoretikusának a hármas felosztását, aki szerint a „liberális” brit jóléti állam csupán a szegénységbe aláhullást igyekszik megakadályozni egy úgynevezett „jóléti háló” segítségével, de a társadalmi mobilitás esélyegyenlőségét nem célozza meg. Ez az angolszász típusú jóléti állam valójában nem esélyteremtés, csak újraelosztás, és valóban érintetlenül hagyja a gazdasági elitet, nem célozza meg a tőkéhez való hozzáférés újrarendezését. Ez az a jóléti állam kép, amelyet Rawls ismer és elutasít, tegyük hozzá jogosan. Esping-Andersen tipológiájában a jóléti állam teljesen kiterjedt skandináv, szociáldemokrata modellje viszont Rawls elvárásainak is megfelel. Kifejezetten célja az alulévők felemelése, a méltányos esélyteremtés. Messze ambiciózusabb tehát, mint a Rawls által ismert angolszász, csupán a szegénységtől védeni kívánó modell. Ezen felül ráadásul hosszabb távon tulajdonképpen a Rawls által demokratikus szocializmusnak nevezett célt is kitűzi. A Meidner Terv keretében a hetvenes években a svéd szociáldemokraták megcélozták a fokozatos átállást a munkavállalói tulajdonra. Kötelezni kívánták a magáncégeket, hogy minden évben a nyereségük egy bizonyos részének arányában bocsássanak ki új részvényeket, amelyek aztán munkavállalói alapok tulajdonába kerülnek. Így szép fokozatosan, forradalom és sokk nélkül, számítások szerint három-négy évtized alatt megvalósult volna a munkavállalói irányítás és dominancia a gazdaságban, demokratikus körülmények között, elnyomás nélkül.

A svéd nagyvállalati oligarchia azonban természetesen azonnal megmozgatott minden létező erőforrást a terv megakadályozására, amely aztán csak felvizezett formában került elfogadásra a parlamentben. Pont ez az ellenállás szilárdította meg egyébként a svéd nagyvállalkozói réteg támogatását a neoliberális ellenforradalom irányába, ami nagyban hozzájárult a svéd modell későbbi lassú eróziójához, ha megszüntetni nem is volt képes annak dominanciáját. Meidner terve még a végül elfogadott, kevésbé ambiciózus formájában is 7%-os munkavállalói tulajdonhoz vezetett a svéd tőzsdén 1992-re, amikor is a több évtized után először hatalomra kerülő konzervatívok egyszerűen felszámolták a munkavállalói alapokat. (Esping-Andersen harmadik jóléti modellje a biztosítási alapú, „konzervatív” német model.)

Rawls igazságossági filozófiájának tehát a valóságban létrejött társadalmi modellek közül a skandináv jóléti állami modell felel meg a legjobban, amely a szabadság és az egyenlőség alapelveit szem előtt tartva élhető és igazságos alternatívát kínál az elnyomó szovjet rendszerrel és az igazságtalan szabadpiaci kapitalizmussal szemben. Nyugodtan leszögezhetjük tehát, hogy európai értelemben Rawls nézetrendszere szociáldemokrata, nem pedig liberális.

A rendszerváltás utáni Kelet-Európában azonban a szovjet rendszer hagyatéka miatt nagyon sokan még akkor is ódzkodnak magukat baloldalinak, szociáldemokratának nevezni, ha valójában egyetértenek Rawls megfontolásaival. Ők ezen a ponton általában igyekeznek visszacsempészni a „liberalizmust” a képbe, hogy ne kelljen szociáldemokrataként coming out-olniuk, mely megnevezést még mindig stigmatizálónak érzik, akár csak az amerikaiak évtizedeken keresztül. Ezért kitalálják a „szociálliberális” jelzőt, és ráaggatják Rawlsra. Ennek az öszvérnek azonban semmifajta analitikai értelme nincsen. A gazdaság szférájában egy társadalom vagy megvalósítja Rawls esélyegyenlőségi kritériumát, amely esetben szociáldemokrata, vagy nem, amely esetben pedig liberális.

Szintén elterjedt önkép főképp liberálisok körében, hogy magukat minden ideológiától mentesnek gondolják. A huszadik század pusztító ideológiáinak (nácizmus, fasizmus, szovjet kommunizmus, stb.) fényében természetesen érthető ez az idegenkedés. Egyes politikai ideológiák sokmilliós gyilkosságokhoz vezettek, illetve további milliárdok életének ellehetetlenítéséhez. Ennek ellenére nem gondolhatjuk, hogy létezhet ideológiától mentes társadalomkép. Maximum reflektálatlanok vagyunk saját társadalomfilozófiánkkal kapcsolatosan. Aki azt gondolja, hogy a tökéletes piac létező jelenség, mindenfajta beavatkozás abba pedig valamifajta megzavarása egy természetes állapotnak, az illúzióban él, nem ismeri fel saját gondolkodásának téves axiómáit. Sőt, ahogy Soros György fogalmaz, a fasizmus és a kommunizmus bukása után korunkban pont ez a piaci fundamentalizmus jelenti a legnagyobb veszélyt a nyílt társadalomra.

 

Pogátsa Zoltán

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá