VITAEST A FASIZMUSRÓL BUDAPESTEN (1929)

1929 tavaszán a világ szélsebesen száguldott a nagy gazdasági válság felé. Hónapokra vagyunk az október 28-i „fekete hétfőtől”. Adolf Hitler és a nácik gőzerővel készültek az 1930-as választásokra, amely után az NSDAP Németország második legnagyobb pártjává vált. Hazánkban tart még a bethleni konszolidáció, bár a kezdeti lelkesedés kifulladni látszik. Szálasi még izgága katonatiszt a Vezérkari Főnökségen (VKF), Meskó Zoltán, az első jelentősebb nemzeti szocialista párt megalapítója még komoly kormánypárti képviselő. Magyarországon vihar előtti csend honol, a politikai küzdőtér öltözőjében már Gömbös Gyula készülődik. Ekkoriban sokan – bizakodva, vagy éppenséggel mélységes aggodalommal – Itáliára tekintettek, ahol új szelek fújtak: immáron hetedik éve Benito Mussolini volt az ország miniszterelnöke, diktátora. A fasizmus, mint új politikai ideológia élénken foglalkoztatta a nemzetközi és hazai közvéleményt. Keresték sikereinek titkát, elemezték a fasiszta Olaszország mindennapjait. Természetesen a magyar kormányzat is lendületesen építette a kapcsolatokat az új olasz vezetéssel, és rajta tartotta a szemét a hazai naiv, utánzó, sokszor teljességgel komolytalan „fascista” mozgalmakon.

Az 1920-as években olasz mintára több fasiszta párt is alakult Magyarországon. Az első mozgalmak – a Magyar Fascista Tábor, illetve a Magyar Fascista Hungarista Tábor – 1922-ben, Mussolini hatalomra kerülésének évében szerveződtek. 1927. április 5-én Bethlen István miniszterelnök és Benito Mussolini, Olaszország diktátora örökbarátsági szerződést írt alá Rómában. Ezután a politikai események iránt érdeklődők egy részének figyelme ismét a fasiszta Olaszország felé fordult. Ekkor jelentek meg magyarul az első Mussolini-életrajzok és beszédek, mint ahogy ebben az időben születtek a fasizmust bemutató első összefoglalások, értékelések is. Ezek sorába illeszkedhetett az ominózus, fasizmusról szóló vitaest is. 1927-ben indult a magyar fasiszta pártalapítások második hulláma. Megalakult a Magyar Fascista Munkások Pártja, majd 1928-ban a Magyar Fascista Párt. Ezen „pártocskák” esetében valós tömegbefolyásról nem beszélhetünk: rendszerint maroknyi hívőt tömörítettek, kérészéletű lapokat adtak ki, ill. egymással is folyamatosan torzsalkodtak. Programjukban korporatív államot akartak, és szociális követeléseket fogalmaztak meg.  1928. november 13-án a Magyar Királyi Belügyminisztérium közbiztonsági osztályának a vezetője rendeletben fordul valamennyi főispánhoz, illetve a kerületi rendőrkapitányokhoz és a budapesti főkapitányhoz. A rendelet szerint nemcsak Budapesten, de már szórványosan vidéken is  a „fascista” gondolat alapján különböző alakulatok (pártok) szervezkednek. Az eddig ismert alakulatok:
– a Magyar Fasiszta Munkások Országos Pártja, elnöke dr. Szemere Béla  magyar királyi igazságügyi főtanácsos ;
– a Magyar Fasiszta Párt, elnöke Bartha Albert volt hadügyminiszter, ügyvezető elnöke: dr. Szentgyörgyi Ernő nyugalmazott minisztertanácsos;
– a Magyar Munkások Nemzeti Szervezete (Magyarországi Fasiszta Munkások Pártja révén is), elnöke: Scheyer József .
A rendelet – a fentieken kívül – említi még, mint politikai pártokat a Magyar Munkások Szövetségét, a Fasiszta Ligát, a Magyar Munkások Egyesületét, a Munkások és Polgárok „Szociális” Pártját és a Nemzeti Szocialista Pártot. Míg az előbb említett három alakulat az ország egész területén akarta kiterjeszteni működési körét, addig az utolsó öt kizárólag budapesti, csekély számmal bíró, jelentéktelen alakulat volt. A rendelet alkotói úgy vélték, hogy „a felsorolt különböző címek alatt szervezkedett alakulatoknak, melyek névleg, mint politikai pártok akarnak érvényesülni – a Magyar Fasiszta Párt programján kívül – pontosan körvonalazott célja még nem ismeretes, általánosságban hirdetett törekvésük arra irányul, hogy szociáldemokrata párthoz tartozó munkásokat nemzeti alapon megszervezett szervezeteikbe átvigyék.”
A rendelet szerint a Magyar Fasiszta Párt programja, amelyet a párt „Fasiszta Napló” című lapja ismertetett, nem annyira a politikai tendenciák megvalósítására, mint inkább a tagoknak foglalkozási ágak szerinti csoportosításra és gazdasági eredmények kivívására törekedett, úgy, hogy a Magyar Fasiszta Pártnak tulajdonképpeni célja valójában a különböző társadalmi rétegeknek szakszervezetekbe (szindikátusokba) való tömörítése. Ezen kívül a párt által alapított „Pengő” önsegélyező gazdasági szövetkezet üzletrészeinek minél tömegesebb elhelyezése, valamint a párt lapjának a Fasiszta Naplónak a legszélesebb körben való terjesztése volt, amellyel tulajdonképpen üzleti célok elérésére, magán anyagi érdekeinek előmozdítására is törekedett. A rendeletben a fasiszta szervezetekkel szemben való elvárt hatósági eljárás a következő volt: „a szervezeteket nem kívánatos támogatni, a legéberebb figyelemmel kell ellenőrizni szervezkedésüket, a gyűléseket lehetőleg ne engedélyezzék.” Továbbá a BM a Magyar Fasiszta Munkás és a Munkaadó és Munkás című lapok támogatását sem indokoltnak, sem kívánatosnak nem tartotta. Ugyanez érvényes volt a Fasiszta Napló, a Fasiszta Élet és a Nemzeti Élet nevű lapokra is. Végül utasította a címzetteket, hogy bármilyen ilyen szervezkedést bejelenteni kötelesek a M. Kir. Belügyminisztérium közbiztonsági osztály vezetőjének.
A fasiszta szervezkedések szigorú kontrollját elrendelő intézkedés nyomán sorra érkeztek a megyéktől és városoktól a M. Kir. Belügyminisztériumhoz a különböző „fascista” szervezkedési kísérletek elfojtásáról szóló jelentések.  Ezen dokumentumok között találtuk az alábbi figyelemreméltó, unikális eseményről szóló jelentést, amelynek közlése – reményeink szerint – érdeklődésre tarthat számot. Budapesten – a politikai élet centrumában – vitaestet rendeztek „A fasizmusról” elnevezéssel, melyet az „1929” c. irodalmi–művészeti–kritikai szemle szervezett 1929. április 6-án. A rendezvényen elhangzottak felvázolásával megbizonyosodhatunk a korabeli magyar közéleti szereplők némelyikének lényeglátásáról, illetve ideológiai útkereséséről: „Kun Zsigmond elnöki megnyitójában előadta, hogy a nagy világégés »kivetette sarkából a világot.« Mindenütt keresik a kivezető utat. Az ez iránti törekvések során a tömegek mindinkább a diktatúrák felé fordulnak. A ma este tárgya az olasz diktatúra: a fasizmus. Bejelentette, hogy az estre meghívták azon nagy helyi napilapok képviselőit, akik a fasizmus hívei és támogatói, valamint az olasz követség sajtóosztályának vezetőjét. Megállapította, hogy az utóbbi nem jött el, az előbbiek pedig kijelentették, hogy nem kívánnak az estén részt venni. A vitában először Wágner György joghallgató szólalt fel. Előadásában kifejtette, hogy Európa a vámvédelem és államforma »tojástáncát« járja. Ebben van Olaszország kísérleti terepe. Ebben a kérdésben a gazdasági tényező és nem a politika a fontos. A fasizmus szerint a parlamentarizmus csődöt mondott, a demokrácia korrupt. Ezek helyett mást keresett, s azt a diktatúrában, ebben a középkori formában találta meg. Ezt azonban nagymértékben tette lehetővé az olasz nép szociális elmaradottsága, és klerikalizmusa. Az adott körülmények, egy zseniális férfi fellépése mellett a diktatúra már adva is van. A fasizmus belső értéke nulla. Mivel a diktátor mellett utóbb nem fejlődhetett, annak halálával a fasizmus is bukik, s az ország visszasüllyed oda, ahonnan a diktátor kiemelte. A fasizmus gazdasági politikája sem előnyös. Ezt bizonyítja az, hogy a fasizmus óta Olaszország külkereskedelmi mérlege passzív, a csődök száma pedig emelkedett. Szakszervezeti rendszer nincs, ami van, az fikció. A fasizmus a következményeiben káros, és üldözendő. A rendszer mellett a katonai kiadások emelkednek. Olaszország dicsőíti a háborút és gyalázatos nemzetiségi politikát folytat. A fasizmus diktátora (Mussolini) nem következetes, mert 1919-ben még az állam és egyház elválasztását, az egyházi és püspöki jövedelem befoglalását követeli, 1929-ben pedig a pápával kötött békét.
Teleki Géza szerkesztő referátumában kifejtette, hogy a diktatúrák nagy hibája, hogy a diktátorok energiájuk legnagyobb részét hatalmunk megtartására kénytelenek fordítani. Ma a diktatúrák felé való törekvés a tendencia. Európa lakosságának 44 százalékát diktatúrák kormányozzák.
Antonio Widmár – magát a budapesti olasz követség sajtóosztályának vezetőjeként bemutatva – a közönség soraiból felszólalva megvédte a Duce becsületét. Cáfolta a vádakat, és hangoztatta, hogy a fasizmus olasz fenomén, amely nem kíván utánzást: Bármennyire »lehúzták« is a liberális demokrata lapok a fasizmust, az megbukni nem fog, mert az olaszok idegei jók. A fasizmus által a béke nincs veszélyeztetve.
Végezetül Pichler Gyula , a statisztikai hivatal nyugalmazott igazgatója szólalt fel, aki szintén kritizálta az ideológiát. Véleménye szerint a fasizmus a demokratikus formák félredobásából áll. A demokrácia nem egyéb, mint a majoritás akaratának érvényesítése, ami viszont a minoritás elnyomását jelenti. Ezen elv továbbépítése a fasizmus, amely szerint, ha tűrhető a majoritás diktatúrája, akkor tűrhető egy ember diktatúrája is. Egy másik vélemény alapján a fasizmus csak úgy jöhetett létre, hogy az erős, egységes nemzeti érzés azon keresztül tört magának utat. Ebből magyarázható az is, hogy ma a különböző népek államformája mindinkább erre tendál. A szabadság és a rend együvé tartozó fogalmak. E kettőt valósította meg a fasizmus. Ez a fasizmus pedig Mussolini személyéhez van kötve.”
A vitaest – a szervezők szándékaival ellentétesen – totálisan visszhangtalan maradt, folytatására tett kísérletekre, sőt magára a szervező orgánumra („1929” c. szemle) vonatkozóan sem találtunk későbbi forrásokat. A további csendőr – és rendőrjelentésekből azonban az is megállapítható, hogy a fasiszta és „fascista” pártok működése 1931-re végképp elhalt hazánkban,  és a harmincas évek elejétől a nemzeti, majd a nemzeti szocialista pártok szervezkedésével kapcsolatos rendészeti teendők váltak hangsúlyosabbá.

 

Udvarvölgyi Zsolt

 

  A pártokról bővebben lásd: Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldali elit az 1930-as évek elejétől 1945-ig. Doktori (PhD) disszertáció. Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, 2011. 51–52. old.  http://doktori.btk.elte.hu/hist/paksarudolf/diss.pdf Letöltés ideje: 2015. december 7.
Egy – komikus és meghökkentő elemekben is bővelkedő – pártszervezet alapítási kísérlet Szegeden történt. Lásd: Egy pojáca szervezte a szegedi fasiszta pártot. Délmagyarország. 2014. december 27. In: http://www.delmagyar.hu/delmagyarchiv/egy_pojaca_szervezte_a_szegedi_fasiszta_partot/2411719/ Letöltés ideje: 2015. december 11.

Dr. Szemere Béla (Lasztomér, 1873) orvos, egészségügyi főtanácsos, politikus, nemzeti szocialista országgyűlési képviselő. Önéletrajza szerint a „honfoglaló Huba vezér leszármazottja”, „de genere Huba.” 1907–1936 között a Fehérkereszt gyermekkórház orvosa, majd igazgató főorvosa volt. Az I. világháború idején egy kisegítő hadikórház sebészeti osztályát vezette. 1924-ben csatlakozott a Gömbös-féle Fajvédő Párthoz. A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének is választmányi tagja volt. 1928-ban megalapította a Magyar Fasiszta Munkások Országos Pártját. Az 1939-es választásokon Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében lépett fel a legrégebben működő magyar nemzeti szocialista párt, a Meskó Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt programjával, és pótképviselőnek választották meg. Miután a párt színeiben megválasztott Magyary-Kossa István korelnök a képviselőház megalakulása után lemondott mandátumáról, az ő helyére hívták be a képviselőházba.
Nyilvánvaló elírás. Dr. Szemere Béla egészségügyi főtanácsos volt.
Bartha Albert (Kolozsvár, 1877 – New York, 1960) katonatiszt, politikus, honvédelmi miniszter. A Ludovika Akadémia után a bécsi hadiiskolát is elvégezte, ennek 1906–1910 között tanára is volt. Vezérkari tisztként a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot, 1917-től a II. hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki. Az 1918-as „őszirózsás” forradalom után a Bánát kormánybiztosaként tevékenykedett. 1918. november 9. és december 12. között a Károlyi-kormány hadügyminisztere volt. 1922–1925-ig Törökországban tartózkodott. 1928-ban megalapította a rövid életű Magyar Fasiszta Pártot. 1940-ben bekapcsolódott a polgári ellenállásba, majd a német megszállás után elmenekült Magyarországról. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba. 1945. október 1-jétől vezérezredessé nevezték ki, 1946. augusztus 21. és 1947. március 14. között – immáron másodízben – honvédelmi miniszter volt. 1948 decemberében elhagyta az országot és New Yorkban telepedett le.
Scheyer József újságíró, a „Magyar fascista munkás” c. lap (1928) felelős szerkesztője.
MNL BM VII. Res. K 149-1928-7-szn. 6.
A jelentések tartalmához lásd: Udvarvölgyi Zsolt: Meskó Zoltán: egy politikusi pályakép. PhD-értekezés. Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola, Miskolc, 2008. 44-50. old. In: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=193&vid=1773 Letöltés ideje: 2015. július 9.
Helyesen: Pikler J. Gyula (Munkács, 1864–Budapest, 1952) statisztikus, orvos, közgazdasági író. Orvosi diplomát szerzett a bécsi egyetemen, utána vidéki körorvos, majd Budapesten betegpénztári orvos. 1897-ben a budapesti statisztikai hivatal szolgálatába lépett, melynek 1906-tól aligazgatója volt. 1917–24-ben a kezdeményezésére létrehívott fővárosi telekérték nyilvántartó hivatalt vezette. Számos orvosi, társadalom-egészségügyi cikket írt, főként a „Gyógyászat” és a huzamosabban általa szerkesztett „Pester Medizinisch-Chirurgische Presse” hasábjain. Statisztikai téren főleg Budapest nemzetközileg elismert halandósági kutatásait fejlesztette tovább. A kettős és többes halálokoknak elsősorban az ő nevéhez fűződő vizsgálata világviszonylatban is jelentős. Mint közgazda a „georgeizmusnak” hazai népszerűsítője, a városi telekérték adó bevezetésének propagálója volt. In: Kenyeres Ágnes főszerk.: Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ Letöltés ideje: 2015. december 7.
MNL BM VII. Res. K 149-1931-7-3072/4.
MNL BM VII Res. K 149-1931-7-3072/9.

Érdekes volt a cikk? Ossza meg!

Szóljon hozzá